Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 22 (74. szám) - Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. §-a alapján a kormányzati negyed beruházás részeként létrejövő kormányzati épület(együttes) megvalósítását célzó közbeszerzési eljárás megkezdéséhe... - DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP):
3162 Köszönöm szépen, képviselő úr. Mécs Imre képviselő urat leszámítva a vitában eddig részt vevő összes képviselő kért kettőpercest. Legelőször akkor megadom a szót CserPalkovics Andrásnak, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon! DR. CSERPALKOVICS ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak szerettem volna megköszönni Mécs képviselőtársamnak a hozzászólását, mert azt gondolom, olyan kérdéseket vetett fel, amelyeknek nem frakciók melletti megosztásban kelle ne felmerülniük ilyen projektnél, hanem pont a gondos előkészítés és mérlegelés tekintetében. Azt a szempontot pedig külön köszönöm, hogy koncentrálni kelle éppen manapság ezeket a kérdéseket, vagy nem biztos, hogy ez az az út, amit egyébként sok helyen k övetnek. Azzal pedig külön egyetértek, lehet, hogy egyszer érdemes lenne egy olyan nagyvárosban főleg, ahol egyébként a közlekedési káosz nap mint nap megtörténik… - biztosan mindent itt kelle összpontosítani egyébként egy belvároshoz nagyon közel lévő te rületen, ahol akármennyi új trolibusz- és villamosösszekötés lesz, értelemszerűen a forgalom meg fog nőni, hiszen egy kormányzati negyed, a minisztériumok épületei mindig forgalmas útszakaszokat eredményeznek, tehát akármi történik, itt a forgalmi terhelé s egyébként még nagyobb lesz, mint adott esetben ebben a pillanatban. Ezeket a kérdéseket kérjük mi, hogy meg kellett volna vizsgálni az elmúlt hónapokban. Ezeknek egy részére kaptunk választ azokban az anyagokban, amelyek nyilvánosságra kerültek, de sajno s még mindig rengeteg a nyitott kérdés, amire viszont nem kaptunk választ. Azt pedig a központosítás kérdésénél vetném fel, hogy központosítani nem csak egy új kormányzati negyed létrehozásával lehet. Ha a létszám csökken, akkor azoka t meg kell gondolni, hogy össze lehete vonni; lehet, hogy egyegy minisztériumot kell összevonni, és nem biztos, hogy önmagában a kormányzati negyed létrehozása mellett ez egyébként érv, hiszen lehet azt mondani, hogy egy vagy két, vagy három minisztérium ot összpontosítok egy mostani olyan épületben, ahol összesen csak egy minisztérium működik. Tehát számos megoldás lehet, ami valamilyen koncentrációt természetesen ugyanúgy eredményez, de lehet, hogy egyébként sokkal kevesebb pénzből meg lehet tenni. Még e gyszer: az időszerűségével van problémánk, a finanszírozási megoldásokkal pedig különösen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kékesi Tibor, az MSZP képviselője, kettő percben, parancsoljon! DR. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a s zót. Még CserPalkovics képviselő úr előző hozzászólásával kapcsolatban szeretném azt kérni, hogy így éjjel negyed egy tájékán már szerintem különösen nem illendő - délelőtt tízkor sem illendő , hogy olyasmire reflektáljon, ami nem hangzott el, itt értem a freudi elszólásra való hivatkozást. Ezt betudom a képviselő úr fáradtságának a késői időre való tekintettel. Amire valójában reagálni szeretnék, az a korábbi épületekkel összefüggő azon jelzés, hogy majd abból lesz finanszírozva az új kormányzati negyed. Ez technológiailag nem lehetséges. Ugyan vonható párhuzam elméletileg, hogy a korábbi meglévő épületek mennyit jelentenek, és majd az új beruházás mennyit jelent, de a meglévő épületek értékesítése - mivel az nincs benne az állami költségvetésben - a konv ergenciaprogram miatt csak az államadósság csökkentésére fordítható, tehát konkrétan ilyen konverzió nem lehetséges. (0.30) Az épületek alkalmasságát pedig az összevonás javasolt módja miatt erősen kétségbe vonnám, hiszen szeretném még egyszer hangsúlyozni : ezek régi, nem állami, döntően nem ilyen állami funkcióra szolgáló épületeknek épültek, tehát óriási folyósok, alkalmatlan, tehát a munkát nem jól