Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 22 (74. szám) - A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - TATAI-TÓTH ANDRÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
3055 nevelési tanácsadó szakemberei - és itt jön be ez az utazópedagógus, utazószakem berhálózat, amiről önök beszéltek - elvégzik a munkát. Nyilván ebben az esetben a felügyeletet az adott intézmény vezetője kell hogy ellássa. Biztosítani kell tehát, hogy minden egyes gyermek megfelelő ellátásban részesüljön, és ehhez az ellátáshoz, ehhez a képzéshez odakerüljön a forrás is. Szót kell itt még ejteni a harmadik kategóriáról, a szociálisan és kulturálisan hátrányos helyzetű gyerekekről. Ha alaposabban elemezzük az oktatási törvény szövegét, akkor világossá válik, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű kategória felel meg leginkább ennek a fogalomnak. A halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekről nagyon sokat beszéltünk az elmúlt évtizedekben. Minden kormány, minden párt minden programjában szerepelt ez a kérdés. Valódi segítséget ehhez nem adt unk, sok esetben ezek a gyermekek azért kerültek be a sajátos nevelési igényű körbe, hogy forráshoz jussanak a képzésükhöz. Tehát ezt a problémát is meg kell oldani; például úgy, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket, mondjuk, másfél tanulónak ke ll tekinteni az osztálylétszám és a finanszírozás számításakor, és ha kell, akkor ezeknek a nehéz sorsú gyermekeknek az oktatására és a nevelésére máshonnan kell forrásokat átcsoportosítani, de ellátatlanul nem maradhatnak ezek a gyerekek, hiszen a magyar társadalomnak ma ez a legsúlyosabb gondja, a szociális és kulturális kettészakadás, és bár önmagában az iskola megoldani nem tudja ezt a kérdést, de kötelessége és feladata, hogy a lehető legnagyobb segítséget nyújtsa a gyermekek felzárkóztatásához. (15.40 ) Tehát a probléma, a feladat megoldását ebben a hármas szerkezetben látjuk, hogy a sajátos nevelési igényű kör, amely a mai szabályozás mellett egyenlő a fogyatékossal, egészüljön ki a pszichés zavarokkal küszködő és a halmozottan hátrányos helyzetű gyere kekkel is. Részletkérdés, hogy ezt hogyan nevezzük, mert ma a „sajátos nevelési igényű” szót gyakorlatilag lekötötte a „sérült”, a „fogyatékos” fogalom. Tehát lehet, hogy nem kell zavart keltenünk a kategóriáknál, hogy mondjuk, a sajátos nevelési igényű kö rbe soroljuk be a halmozottan hátrányos helyzetűeket, mert az ismét félreértésre ad okot, de egyszer rendbe kellene tenni a törvényben ezt a fogalomrendszert, a tevékenység- és a finanszírozási rendszert. A mostani törvénymódosítás elsősorban a tevékenység rendszer rendezésére vonatkozik, és nyilván, ha ez sikeres lesz, a szakmai támogatóink segítségével, hiszen az előkészítésbe igyekeztünk bevonni az adott területen, a nehéz helyzetben élő gyerekekkel foglalkozó pedagógusokat, iskolaigazgatókat, szakértőket , nevelési tanácsadókat, ezúton is köszönetet mondunk a segítségükért. A következőkben csak utalásszerűen fogok kitérni néhány dologra, amelyek ma itt már többféle szempontból elhangzottak. Volt, aki a felszólalók közül kritizálta, volt, aki dicsérte a fog lalkoztatási rendszert. A frakciónk olyan megoldást keres, hogy ne sérülhessen az intézményvezető szakmai felelőssége. Hiszen az iskolába beíratott gyerekekért az iskola igazgatója felel, és akkor tudja gyakorolni, vállalni ezt a felelősséget, ha maga dönt i el, hogy milyen munkatársakat alkalmaz a pályázók közül. Tehát nem biztos, hogy ez a nagytérségi munkaerőgazdálkodási szisztéma egyértelműen vállalható, illetve csak olyan módon vállalható, hogy nem csorbíthatja az intézményvezetők hatáskörét, jogkörét, hiszen a felelősség náluk van. Az nem működik, hogy a fenntartó önkormányzatok kijelölik a tantestületet, az iskolaigazgatók pedig az esetleg beleszólásuk nélkül létrehozott tantestülettel végezzék el a feladatokat. Röviden ki szeretnék még térni a művész eti iskolákra, amelyek ma bonyolult minősítési eljáráson esnek át, ezt a minősítési eljárást a parlament az előző évi törvényekben írta elő a művészeti iskolák számára. Jogosnak érezzük a művészeti iskoláktól kapott igényt, hogy mindaddig, amíg ezt a bonyo lult feladatot el nem végzik, nem kellene változtatni a feltételeket. Tehát olyan javaslatokat fogunk beadni, amelyek arra vonatkoznak, hogy a művészeti iskolák a jelenlegi törvényi keretek között végezhessék a munkájukat, és amikor látni fogjuk a minősíté sek eredményeit, akkor, velük együtt ismét végigtárgyalva a dolgot, kellene ezt újra napirendre tűzni, és hosszabb távú szabályozást kialakítani.
