Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 14 (70. szám) - Dr. Iván László (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - „Nyugdíjasok és idősek több-biztosítós Tajgetosza” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
2587 A magyar filmeseknek négy év múlva is kevesebb pénzt akarnak adni egy most megkötött szerződésben, mint amit az idén adtak. Miniszter Úr! Ne legyen olyan büszke magára! Magának semmi köze nincs Tarr Béla filmes teljesí tményéhez (Felzúdulás az MSZP soraiban.) , ezért javaslom, hogy egy kicsit szerényebben válaszoljon, és mondja el az igazat, mert amíg hazudozik, addig nem fognak hinni önnek a magyar kultúra szereplői. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder Já nos) : Képviselő Úr! Elfogadta vagy nem fogadta el a választ? (Derültség az MSZP soraiban. - Halász János: Nem!) Nem fogadta el. Ugyan itt a bal oldalon erősen szurkoltak, de nem sikerült igenre változtatni a képviselő úr nemleges véleményét, úgyhogy most ö nökön a döntés, miután a képviselő úr nem fogadta el, hiába biztatták az igenre, de most önökön a döntés, hogy szavazzanak, hogy elfogadjáke a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 151 igen szavazattal , 103 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta. Ezzel egyúttal az interpellációk végére is értünk, és áttérünk az azonnali kérdések tárgyalására. Ha netán valaki már olyan intenzitással, mint eddig tette, nem kíván részt venni ez en napirendi pont tárgyalásán, akkor azt kérem, hogy csendben hagyja el az üléstermet, és hagyja, hogy tovább folytassuk a munkát. (Több képviselő elhagyja az üléstermet.) Dr. Iván László (Fidesz) - az egészségü gyi miniszterhez - „Nyugdíjasok és idősek többbiztosítós Tajgetosza” címmel ELNÖK (dr. Áder János) : Nos, tisztelt Országgyűlés, az első azonnali kérdés következik; méghozzá Iván László, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi miniszte rnek: „Nyugdíjasok és idősek többbiztosítós Tajgetosza” címmel. Iván László képviselő urat illeti a szó. A rend kedvéért mondom, amíg itt egyébként egy kis mozgás van még a teremben, hogy két perc áll rendelkezésére a kérdezőnek, két perc a válaszadónak, utána egyperces viszontválasz az egyik oldalon és egyperces viszontválasz a másik oldalon. Arra kérem mind a kérdezőket, mind a válaszadókat, hogy a Házszabályban rögzített időkereteket tartsák be, ne kelljen erre újra meg újra figyelmeztetni senkit sem. I ván László képviselő urat illeti a szó, és figyelmet és csendet kérnék! (16.00) DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Asszony! Kedves maradék Képviselőtársak! Átgondoltae és átéreztee ön és kormánykoalíciója egy kierőszakolt és szakmai érvek nehéztüzérségével - Kóka Jánost idézem - készülő kompromisszumos vegyes többbiztosítós modell nyugdíjasokra és idősekre gyakorolt várható következményeinek akár végzetes hatásait? Egészségügyi reform ürügyén hogyan lesz rendeltetésszerű, egy enlő hozzáférhetőségű, garantált minőségű és anyagi diszkriminációtól mentes egészségügyi szolgáltatás a nyugdíjasoknak és időseknek, akik hosszú éveken át járulékaikkal váltak jogosultakká a szükséges és megkülönböztetés nélküli egészségügyi ellátásra? Ho gyan? Hiszen a lakossági járulékbefizetések az úgynevezett egységes nemzeti kockázatközösségalapba kerülnek, amelyet az átalakított OEP egy részéből hoznának létre, és az APEHhel együtt a költségvetési forrásokat is kezelné, hogy ily módon valósulna meg a vegyes