Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 8 (68. szám) - A tervező- és szakértő mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VARJU LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2379 kizárólag szakmagyakorlási jogosultság megállapításához kell - természetesen külön jogszabályban foglaltak szerint - igazolni. Ezáltal a szakmagyakorlók szélesebb köre tud ja igénybe venni a kamarai szolgáltatásokat, és tudja teljesíteni a szintén külön jogszabályban előírt továbbképzési követelményeket. Tisztelt Országgyűlés! Mindezek alapján kérem, hogy a törvényjavaslatot vitassák, vitassuk meg, egy fontos szakmai kérdésr ől van szó. Bízom benne, hogy nagy politikai viharokat elkerülő vitát fogunk megélni, és fogadjuk el közösen az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most a bizottsági álláspontok ismert etése következik, 55 perces időkeretben. Megkérdezem, hogy az ülésteremben vane olyan képviselő, aki bizottsági álláspontok ismertetésére vállalkozott. (Nincs jelentkező.) Nincs. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, 1010 p erces időkeretben. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Szólásra következik Varju László képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt részéről. VARJU LÁSZLÓ (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtá rsaim! A most általános vitán lévő törvénytervezet a szakmai önigazgatás feladatait ellátó mérnöki és építészkamara feladatait kívánja megerősíteni. Ezen kamarák eddig is megfelelően látták el a feladatukat, mivel nagymértékben hozzájárultak a szakmai társ adalom eredményes működéséhez. A hatályos törvény módosítására a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvénnyel összefüggésben kerül sor. (14.00) A jelen javaslat megállapítja a szakmai kamarák etikaifegyelmi szabályait, és azokat egységesíti. Fontos kormányzati elhatározás, hogy a szakmai kamarák esetében olyan koherens normarendszer jöjjön létre, amely alkalmas arra, hogy a kamarai tagok számára biztosítsa a korrekt, tisztességes etikai, illetve fegyelmi eljáráshoz való jog érvényesülését, függetlenü l attól, hogy mely kamara tagja. A kamarák hatósági jogosítványai, valamint egyes szakmák gyakorlása esetében a kötelező kamarai tagság miatt szükségessé vált a kamarákat létrehozó törvények etikaifegyelmi szabályainak felülvizsgálata és egységes elvek me ntén történő megfogalmazása. Az előttünk lévő javaslat összhangban van az Európai Unió vonatkozó irányelveivel, nemzetközi egyezményekkel. (A jegyzői széket dr. Hende Csaba és Nyakó István foglalja el.) Bízom abban, hogy a módosítás pozitív hatással lesz a gazdaságra, hiszen a változtatás keretében számos olyan jogorvoslatra kerül sor, ami jelenleg még megterheli mind a tervezőket, mind a szakértő mérnököket. Az elkövetkezendő időszakban remélhetőleg csökkenni fog a visszaélés az építőipar területén. Tovább á bízom abban is, tisztelt képviselőtársaim, hogy a fegyelmietikai szabályok visszatartó ereje nagyon erős lesz, és hatékonyabbá teszi a gazdaság működését. Ezekkel együtt a tervezet pozitív társadalmi hatásairól is kell szót ejteni, hiszen bárki fordulha t etikai bizottsághoz, például a megrendelő, az ügyfél, és természetesen a tervezőknek és valamennyi eljárásban részvevőnek a jogait is biztosítani igyekszik a törvényjavaslat. Végezetül szeretném elmondani, hogy a szocialista frakció támogatja a jelen tör vényjavaslatot. Ez egy olyan több kamarát érintő törvénymódosításnak az egyik eleme, amelyben szerintem helyes, ha a parlament a végső döntést meghozza, ezért kérem képviselőtársaimat, hogy a szükséges módosító indítványokkal kiegészítve támogassák a javas latot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) :