Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 23 (65. szám) - Demeter Ervin (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - „Hova tévedtek a titkosszolgák?” címmel - DR. SZILVÁSY GYÖRGY, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: - ELNÖK (Mandur László): - DEMETER ERVIN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZILVÁSY GYÖRGY, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter:
1970 Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Szilvásy György miniszter úrnak. Parancsoljon! DR. SZILVÁSY GYÖRGY , a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Akkor ismertetném a tényeket Demeter képviselő úr legújabb csúsztatáscsomagjával kapcsolatosan. 1. A szóban forgó alapítvánnyal a Nemzetbiztonsági Hivatalnak semmilyen kapcsola ta nincs - sem fedett, sem fedetlen , nem is volt. Az a gyanú, amit Demeter képviselő úr a hét végi sajtótájékoztatóján megfogalmazott, vagyis hogy az alapítvány talán az NBH fedőszerve lehet, minden valóságalapot nélkülöz. 2. Ami a képviselő úr két felvo násban előadott csúsztatássorozatát illeti, az általa említett engedélyezési eljárást illeti, ennek szabályai nem változtak az ő minisztersége óta - 1997ben léptek egyébként hatályba. Az illetékes nemzetbiztonsági tiszt - ahogy ez kötelező - részvételét a z erre illetékes parancsnoknak jelentette be, aki ezt tudomásul vette - nem engedélyezte, mert az alkotmányos alapjogok ezt nem teszik lehetővé. Az eljárás mindenben megfelelt az 1997ben kelt tárca nélküli miniszteri rendelet előírásainak úgy, ahogy ez De meter képviselő úr minisztersége idején is történt, amikor is, csak emlékeztetném, 31 - nem egy - hasonló esetben adtak engedélyt gazdasági társaságban vagy alapítványban való részvételre. 3. Ami az egy - nem több - aktív nemzetbiztonsági tiszt, illetve a volt NBHs nyugdíjas kérdését illeti, ők saját kezdeményezésükre vettek részt a kiemelten közhasznú karitatív szervezet tevékenységében, saját kezdeményezésükre, természetesen magánemberként saját felelősségükre. Ha éppen vádolnák őket valamivel, akkor mag ánemberként kellene szembenézniük ezekkel a vádakkal. 4. A hivatkozott alapítvány kuratóriumi elnöke és néhány más személy ügyében indított büntetőeljárás nem érinti az NBH egyetlen aktív vagy nyugalmazott dolgozóját sem. Őket nem vádolja senki semmivel. E zek tehát a tények, tisztelt Ház, az üggyel kapcsolatban. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Parancsoljon! (16.10) DEMETER ERVIN (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Talán nem érzékeli a problémát, ezért megpróbálom összefoglalni önnek, hogy mit tartunk problémának. Azt, hogy a nyomozó hatóság gyanúja szerint bűncselekményből származó pénzeket osztanak szét. Ilyen módon szerzett pénzből része sült például az ön testvére által irányított belügyminisztériumi kórház, ennek az alapítványnak a tevékenységét segíti az ön másik testvére, Szilvásy Péter, az alapítvány döntéshozói szinte mindannyian a titkosszolgálat volt vagy jelenlegi munkatársai, az alapítvány rendezvényein a titkosszolgálat főigazgatója, Galambos Lajos díszeleg. Tisztelt miniszter úr, ez nincs rendjén. Vagy ön szerint rendjén van? Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr . Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon! DR. SZILVÁSY GYÖRGY , a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Nem hiszem, hogy ennek értelme lenne. Megértem önt a múltja alapján, hogy a családi kártyát próbálja előhúzn i, de nagyon szeretném kérni önt, hogy ne foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Az én lelkiismeretemet semmiféle olyan családi összefüggés miatti probléma nem terheli, ami esetleg az ön mostani hozzászólását motiválja.