Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 23 (65. szám) - Dr. Cser-Palkovics András (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - „Újabb nagy ingatlanbiznisz a láthatáron?” - ELNÖK (Mandur László): - SZETEY GÁBOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
1953 Eddig azt hittük, hogy a kormányzati negyed felépítését csak a saját kényelme miatt szorgalmazza a kormány. Persze az ország mai helyzetében ez sem lenne dicsérhető szándék, azonban mára kiderült, ennél több van a háttérben. A kormány lebukott. A kormányzati negyed felépítése Gyurcsány Ferenc és Szilvásy Györg y újabb nagy ingatlanbiznisze lehet. Ezeknek már ismerjük a végét: az állam rosszul jár, ők jól járnak. Mára kiderült, hogy önök olyan embereket ültettek döntési pozíciókba a kormányzati negyeddel kapcsolatban akár a Miniszterelnöki Hivatalban, akár a MÁV Zrt.nél, akik korábban vagy a KISZ vezérkarában, vagy pedig az Altus vállalatbirodalmon keresztül szoros kötődést alakítottak ki a gyurcsányi körhöz. (15.10) Kik ma ezek az emberek, és milyen döntési pozíciókban vannak? Rákosi Ferenc az új kormányzati neg yed területére javaslatot tevő bizottság MEH által delegált tagja. Görözdi György az új kormányzati negyedért felelős miniszterelnöki megbízott, Kalicz Anita az új kormányzati negyed területi igényét kielégítő MÁV Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóhelyettese , Sarlós Miklós a MÁV ingatlangazdálkodási igazgatója - mindmind valahol korábban az Altus vállalatbirodalomhoz kötődött. A neveket és az összefonódásokat nézve tehát világos, mire ez a nagy sietség. Világos az is, hogy mért nem engedik hónapok óta, hogy ezt az ügyet az Állami Számvevőszék még annak megvalósulása előtt megvizsgálhassa. Tisztelt Államtitkár Úr! Elérkezett egy újabb nagy ingatlanbiznisz? Nem gondolják úgy, hogy visszatetsző dolog a több tízmilliárd forintot felemésztő kormányzati negyed ügyé vel foglalkozni akkor, amikor az emberek többségének ma az is problémát jelent, hogy fizetik ki a számláikat? Mikor járulnak végre hozzá ahhoz, hogy a kormányzati negyed ügyét a nyilvánosság megismerhesse, az Állami Számvevőszék pedig vizsgálhassa? Köszönö m a válaszait. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom válaszadásra a szót Szetey Gábor államtitkár úrnak. Parancsoljon! SZETEY GÁBOR , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyet biztosan megígérhetek, gödör nem lesz a kormányzati negyed helyén, és az építészeket nemzetközi zsűri fogja kiválasztani, nem úgy, mint a nemzet színháza esetében. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: De jó l esz!) Kérdésére válaszolva: igen, a kormányzat jó üzletet csinál, kevesebb pénzből modernebb épületekben helyezi el a kormányzati alapintézményeket. A ma sokadszor megismételt nagy leleplezés körülbelül azzal egyenértékű, mintha valaki kiderítené, hogy a F idesz alapítói egy egyetemi kollégiumban laktak, és a mai napig együtt dolgoznak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A kérdésre válaszolj!) A Fidesz ezekkel az állandó összeesküvéselméletekkel, bűnbakkeresésekkel, félelemkeltéssel teljesen a jobbszélre sodró dik. (Felzúdulás az ellenzéki padsorokban.) Ez azonban az önök gondja volna, én hadd foglalkozzam inkább a tényekkel, amelyek önmagukban is cáfolják a kérdésnek maszkírozott állításaikat, sejtetéseiket. Ami az önök retorikájában van, hogy létező titokzatos hálózatot említenek, korábbi interjúiban már Szilvásy miniszter úr is beszámolt arról, hogy van néhány szakember, akikkel mintegy 20 éve együtt dolgozik, akiknek a szakértelmében, teljesítményében bízik. Nemcsak ő van azonban ezzel így, hanem például Orbá n Viktor is. Az önök által szóba vagy inkább hírbe hozott Görözdi György például 2000 és 2002 között a Budapest Aréna miniszteri biztosi hivatalának helyettes vezetője volt. Akkor ehhez elég volt a szakértelem, ma ehhez önök szerint valamiféle KISZes össz eesküvésre van szükség. Ezt vagy paranoiának hívják, vagy kettős mércének. Ha az 1989 előtti időszak egyegy vezetője ma történetesen a Fideszben politizál, akkor lehet a szakmájához értő, a hazáját szerető, tisztességes ember, de ha van mersze együttműkö dni