Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 23 (65. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. VADAI ÁGNES (MSZP):
1925 Köszönöm szépen, miniszter asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Vadai Ágnes frakcióvezetőhelyettes asszony, a Magyar Szocialista Párt képvisel őcsoportjából: „A rendőr szövetséges, nem bűnbak” címmel. Öné a szó, frakcióvezetőhelyettes asszony. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) DR. VADAI ÁGNES (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Április 24én, azaz holnap van a rendőrség napja. Szent György napján külön meg kell köszönnünk a rendőreinknek mindazt, amit értünk, nyugalmunkért, mindennapjaink biztonságáért tettek és tesznek. Emlékeznünk kell azokra a rendőrökre, akik bűncselekmények megelőzése vagy fel derítése során szenvedtek sérülést vagy váltak maguk is áldozattá. Tisztelt Képviselőtársaim! A szabadság rendjének biztosítása minden alkotmányos jogállam alapja és minden polgár alapvető érdeke, a szó legszorosabb értelmében vett közügy. Demokráciában a rendőr nem ellenfél, nem ellenség és nem bűnbak, hanem szövetséges (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) ; a törvénytisztelő, békeszerető polgárok természetes szövetségese, hiszen a rend és a jog uralma nélkül sem élni, sem dolgozni, sem gyarapodni nem lehe t. (13.20) Tisztelt Országgyűlés! A mi felelősségünk és kötelezettségünk azonban más és több is annál, mint hogy pusztán kifejezzük a köszönetünket. A rendőrség állománya joggal várja el, hogy ne csak szavakban minősítsük a biztonságot, a bűnmegelőzést és a bűnüldözést közüggyé, hanem ennek megfelelően viselkedjünk és cselekedjünk. Erre annál is inkább szükség lenne, mert az elmúlt bő másfél évtized folyamatosan új, korábban nem tapasztalt kihívások elé állította a rendőrséget, és ez a folyamat láthatóan ne m ért véget. Elég talán a tavaly őszi eseményekre vagy a bűnözés nemzetközivé válására, a terrorizmus veszélyének erősödésére, a migráció növekedésére, az informatika terjedésével együtt járó új típusú bűncselekmények megjelenésére utalni. A Magyar Szocial ista Párt éppen ezért arra hív minden felelős politikai erőt, hogy közösen kíséreljük megadni a választ az új kihívásokra és meghaladni a korábban felhalmozódott problémákat. Jó alkalom adódik a közös gondolkodásra és döntésre, hogy napirenden van a rendőr ség és a határőrség integrációja, amelyről hosszabb idő óta folynak szakértői egyeztetések. Nehezen vitatható, hogy az integráció a jelenleginél jobb lehetőséget teremt hazánk erősebb belső biztonságának és az Unió külső határai hatékonyabb védelmének megt eremtésére. Az integráció, tisztelt képviselőtársaim, több kormány munkájának a betetőzése. Hiba lenne, ha a jelenlegi politikai viszonyok áldozatává válna ez a többéves erőfeszítés, amelyért valamennyi kormánynak köszönetet kell mondani. Ha sikerül ebben a kérdésben közös nevezőre jutni, amit egyébként én őszintén remélek, egyben jó feltételeket teremtünk a rendőrség hosszú évek óta megoldatlan finanszírozásának rendezésére is. De akkor még mindig itt van, képviselőtársaim, a klasszikus és örök kérdés: ki vigyáz az őrzőkre? Rövid távú politikai célokat szolgáló általánosítások helyett gondolkozzunk közösen! Elegendőeke a jelenlegi garanciális szabályok? Jól működneke az ezt szolgáló intézmények, s vannake olyan külföldi tapasztalatok, amelyeket érdemes M agyarországon is alkalmazni? Értenünk és tisztelnünk kell egymás gondolatait annak érdekében, hogy olyan törvényeket, olyan jogszabályokat alkossunk, amelyek javítják rendőrségünk hatékonyságát. Éppen ezért azt ajánljuk, hogy legyen folyamatos párbeszéd a közbiztonsággal kapcsolatos minden kérdésben a parlamenti pártok között, akár egy ilyen feladatú állandó szakértői grémium kijelölésével. Tisztelt Képviselőtársaim! A rendőrség szolgálja és védi a törvénytisztelő állampolgárokat. Nekünk, választott képvise lőknek nagyon nagy felelősségünk van abban, hogy milyen törvényi kereteket hozunk létre a rendőrség számára. Nem polgári engedetlenségre, hanem egyetértésre van szükség a mindennapi biztonságot érintő kérdésekben. Ahogy Abraham Lincoln mondta: „A holnap fe lelősségétől nem menekülhetsz úgy, ha ma kibújsz alóla.”