Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 13 (48. szám) - A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény ... - ELNÖK (Mandur László): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
168 Amiről beszélni szeretnék, az maguknak a regionális munkaügyi központoknak a léte, és hogy miért n em szűkül, torzul, veszti el jelentőségét és szerepét, hanem bővül és erősödik, annak a hátterében két dolgot említenék meg. Az egyik az, hogy nyilván koncentráltabban, feladatorientáltabban lehet működni, ha nem húsz, hanem hét egység tekintetében gondolk odunk és cselekszünk, a másik pedig az, hogy mindezek mellett egy olyan folyamatrendszer erősítése zajlik a napokban, ami azt gondolja végig, hogy például az országban a meglévő kirendeltségi hálózat hogyan és miképpen erősíthető még inkább, hogyan és miké ppen illeszthető még inkább ahhoz a kistérségi hálózati rendszerhez, amely keretein belül még életszerűbbé, még inkább az igények kielégítését szolgálóvá lehet tenni a hálózatot. Azt gondolom, hogy ez önmagában jó. A másik, amit nem fejeztem be gondolatkén t, mert nem volt rá idő, hogy a munkaerőpiaci igények oldaláról nézve nemcsak a múlt, hanem a jelen és az idei esztendőre vonatkozó felmérési adatok is azt mutatják, hogy akár a feldolgozóipar, az idegenforgalom vagy épp a gazdasági és pénzügyi szektor vo natkozásában bővülő igények mutatkoznak meg. A mostani mérési adatok alapján körülbelül egy 3035 ezres foglalkoztatásbővülési lehetőség vár 2007ben a foglalkoztatási hajlandósággal bírókra. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képvise lő úr. Pettkó András, az MDF képviselője, két perc. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr és Asszony! A mostani vitát követők elég nehéz helyzetben vannak, hiszen e törvényjavaslat által ános vitájának az első része már a téli ülésszakban megtörtént a tisztelt Ház falai között. Ott minden párt vezérszónoka elmondta azt, hogy miért tudja ezt a törvényjavaslatot támogatni, vagy mi ennek a törvényjavaslatnak az a része, amivel egyáltalán nem tud egyetérteni. A Magyar Demokrata Fórum képviseletében Vas János képviselőtársam akkor elmondta, hogy a Magyar Demokrata Fórum egyetért a törvényjavaslat által benyújtott irányvonalakkal, azzal viszont nem tud egyetérteni, hogy az 50 év feletti munkaváll alókról beszél. A Magyar Demokrata Fórum minden egyes számítása azt támasztja alá, hogy ezt az 50 éves életkort lejjebb kellene vinni 45 éves életkorra. Azt gondoljuk, hogy az általunk benyújtott módosító javaslatok elfogadása eseté n tudjuk ezt a törvényjavaslatot a végszavazáskor majd az igen gomb megnyomásával támogatni. De hogy az eddigi vitához, amely a tisztelt Ház falai között az elmúlt félegy órában ebben a témában lezajlott, én is egy gondolatot hozzátegyek, egyetértek mind Bernáth Ildikó, mind Gúr Nándor képviselőtársammal, nagyon fontos dolog, amiről ők beszélnek. De ezt a kérdést, például az anyák kérdését, a kistelepülésen élők kérdését, hogy hogyan tudnak újra munkába állni, akkor fogjuk tudni megoldani, ha Magyarországo n komolyan fogunk foglalkozni azzal a kérdéssel, amit a távmunkaprogram jelent, komolyan fogunk foglalkozni azzal a kérdéssel, ami a részmunkaidőben foglalkoztatást jelenti. Úgy gondolom, ameddig a kormánynak ennek a két kérdésnek a kezelésére nincs megfel elő programja, addig Magyarországon ezek a problémák fenn fognak állni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Ismét Gúr Nándor következik kettő percben, MSZP. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képvis előtársaim! Csakis az elhangzottakat és nem mást hozok újra szóba. Amikor a pályakezdők és az 50 felettiek kérdéskörét érintjük, akkor tudvalévő, hogy pályakezdőnek az tekinthető, aki a 25 éves kort nem érte el, vagy ha épp diplomás, akkor a 30as korhatár t nem haladta meg.