Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 2 (61. szám) - A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója:
1618 Köszönöm szépen, képviselő úr. Elhangzott egy fölvetés a vita során, miszerint a módosító javaslatok benyújtásának a határidejét esetleg tegyük későbbi időpo ntra. Látom, Hende képviselő úr kíván szólni. Ebben az ügyben? Valószínűleg. (Jelzésre:) Igen. DR. HENDE CSABA (Fidesz) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Indítványozni kívánom nem a magunk érdekében, hiszen mi előterjesztettük a módosító javaslatainkat, de a KDNP igen tisztelt képviselője kérte, hogy teremtse meg a Ház vezetése a lehetőséget, ezért helyette és nevében is kérem, hogy holnap 11 óráig szíveskedjék lehetőséget nyújtani a módosítók benyújtására. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm s zépen. A gondolatomat találta ki, képviselő úr, mert holnap 11 órára tennék én is javaslatot, amit egyúttal el is döntök. Tehát holnap 11 óráig lehet benyújtani a módosító javaslatokat. Köszönöm szépen. Kérdezem, hogy kíváne még valaki felszólalni ebben a vitában. Gombnyomással jelezze! (Nincs jelzés.) Úgy látom, nincs ilyen képviselő. Megkérdezem Kondorosi Ferenc államtitkár urat, hogy most kíváne szólni. (Dr. Kondorosi Ferenc: Nem, köszönöm szépen.) Most nem kíván szólni, így az általános vitát lezá rom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, és várhatóan még érkezni fog, részletes vitára bocsátásra és részletes vitára későbbi ülésünkön kerül majd sor. A büntetőeljárásról szóló 19 98. évi XIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! A napirend kiegészítése alapján most soron következik a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosítását kezdeményező törvényj avaslat általános vitája annak a lezárásáig. Vitányi István és Répássy Róbert képviselők - mindketten a Fidesz képviselői - önálló indítványát T/2446. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/2446/1. számon kapták kézhez. Megadom a szót Vitányi István képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 10 perces időkeretben. Öné a szó, képviselő úr. DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Répássy Róbert képviselőtársammal a büntető eljárásról szóló törvény egy szakaszának egyetlen bekezdésére tettünk módosító javaslatot, és úgy gondolom, azáltal, hogy az alkotmányügyi bizottság március 26án tárgysorozatba vette, és általános vitára alkalmasnak találta, valamint a mai napon a tisztel t Országgyűlés a napirendet ezzel a javaslattal kiegészítette, egy olyan módosító javaslatot nyújtottunk be, amely a kormány részéről is támogatásra talál, és bízunk benne, hogy ezt a későbbiek során a parlament meg fogja szavazni. (18.20) Tulajdonképpen a módosító indítványunk a büntetőeljárási törvény szakértők kizárására vonatkozó rendelkezésére irányul. 2007. január 1jéig a korábbi hatályos büntetőeljárási törvény úgy rendelkezett a szakértők kizárásáról, hogy szakértőként nem járhat el, aki az ügyben mint bíró, ügyész vagy nyomozó hatóság tagja járt vagy jár el, valamint ezek hozzátartozója. Időközben 2007. január 1jén lépett hatályba a 2005. évi XLVII. törvénnyel módosított, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 103. § (1) bekezdésének b) pontja, amely