Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. április 2 (61. szám) - Dr. Gedei József (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - „Számíthat-e a Jászberényi Beszállító Tudásközpont miniszter úr segítő támogatására, hogy a tudásközpont segíthesse Magyarország versenyképességét, hogy Magyarország segíthesse a liss...
1586 igazgatóságaként és bizony szakmai autonómiát és gazdasági önállóságot is élvezve működik tovább a sportmúzeum. A mostani átköltöztetés is csupán egy technikai kérdés, muszáj , hogy megtegyük. Ugyanakkor tájékoztatom arról a képviselő urat, hogy terveink között szerepel, és remélem, hogy hamarosan erről fogunk tudni dönteni, talán ön is tudja, éppen a napokban, hetekben dől majd el az EBpályázatunk, ennek kapcsán a Puskás Fere nc Stadion újjáépítése vetette fel azt a lehetőséget, hogy méltó helyen, komoly, látogatható körülmények közé kerüljön a majdani sportmúzeum. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Ujhelyi államtitkár úr. Viszontválasz illeti meg Almássy képviselő urat. ALMÁSSY KORNÉL (MDF) : Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Valóban azt gondolom, hogy szükség van a méltó elhelyezésre, és természetesen mi is tudjuk azt, hogy arra várunk mindannyian, hogy remélhetőleg április 18án elnyerjük a 2012es labdarúgó Európabajnokság pályázatát, és akkor a Puskás Ferenc Stadion átépítésre kerül, a tervek alapján itt lehetne kialakítani egy méltó és megfelelő sportmúzeumot. Azonban az ön állításának ellentmond a következő információ, amiről ma informáltak barátaim, hogy ápril is 16áig el kell hagyja jelenlegi helyét, a Magyar Sportok Házát a sportmúzeum, és egy méltatlan helyre költözik a sportmúzeum. Azt gondolom, legalább meg kellene várni az április 18ai döntést, hogy világosan lássunk, ugyanis attól félünk, hogy egy újabb harminc évig tartó méltatlan körülmények közé fogják költöztetni a sportmúzeumot. Azt gondolom, hogy ez nem megfelelő. Átgondoltságra lenne szükség, nem lehet több száz éves, illetve közel százéves relikviákat csak úgy költöztetni, hogy annak károsodást n e okozhassunk. Kérem a minisztériumot, hogy jobban gondolja át ezt a sportmúzeumi költöztetést. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg Ujhelyi államtitkár urat. DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési miniszt ériumi államtitkár : Eddig nem rendelkezett a sportmúzeum állandó kiállítási lehetőséggel, most azt megteremtjük. De hangsúlyozom még egyszer, ideiglenes jellegű az, amire most készülünk. És egyébként a rendezvénycsarnok Agora elnevezésű épületében, a Papp László Aréna mellett található az az épületrész, amelynek a felújítását, komfortosítását - klimatizációt, konyha, hőszigetelő fólia beépítését - tervezzük, pontosan azért, hogy addig is, amíg nem dől el, hogy hogyan tudunk egy XXI. századi minőségű interak tív, nagy sportmúzeumot létrehozni külföldiek és a saját gyermekeink érdeklődését felkeltve, addig legyen állandó kiállítási helyszíne a sportmúzeumnak. A képviselő úr legutóbb bizottsági ülésen is föltette kérdését, és a sportszakállamtitkár személyesen í gérte meg önnek, hogy ön és Elbert Gábor sportszakállamtitkár együtt tekintsék meg a leendő helyszínt, és ismerje meg a felújítás utáni állapotokra vonatkozó elképzeléseket is. Addig pedig a kollégáink szakszerűen fogják a relikviák megőrzését, becsomagolá sát elvégezni. Köszönöm szépen érdeklődését. Dr. Gedei József (MSZP) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - „Számíthate a Jászberényi Beszállító Tudásközpont miniszter úr segítő támogatására, hogy a tudásközpont segí thesse Magyarország versenyképességét,