Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 27 (60. szám) - „Vidékfejlesztés vagy falurombolás?” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár:
1432 politikának ezeket a kincseket valóban értékelnie kell, ugyanakkor látn ia kell, hogy az új elvárások, a fejlesztés az egyetlen járható út, és a valós megkapaszkodás errefelé fog vezetni. Engedjék meg, hogy az általunk megjelenített alternatívát a következő néhány percben összegezzem. A fejlesztések kapcsán a felmerülő kérdése k között elsőként mindig az történik, hogy megkérdezzük, hogyan, másodikként megkérdezzük, hogy miből, honnan lesz forrás bármiféle fejlesztésre. Ha az irány egyértelmű is egyegy területen, egyegy régióban, egyegy településen, a leszakadó térségek legfo ntosabb gondja, legfontosabb kérdése, legégetőbb hiánya mindig a forrás, a munkahelyek, a gazdaság. A gazdaságfejlesztési operatív program négy prioritása közül a második, a vállalkozások, elsősorban a kis- és középvállalkozások komplex fejlesztésére fókus zál, és erre a célra 20072013 között összesen mintegy 220 milliárd forintot fordít. A második prioritás keretében elsőként meghirdetett öt pályázati felhívás a hátrányosnak és a leghátrányosabbnak minősített 95 kistérségben megvalósított munkalehetőségte remtő fejlesztésekkel számukra magasabb támogatási mértéket és elkülönített forrásösszeget határoz meg. A GOP keretében meghirdetett öt pályázati konstrukciót fogja kiegészíteni az Új Magyarország vidékfejlesztési program egyik pályázata, amely olyan mikro vállalkozások számára lesz elérhető, amelyek beruházásaikat 100 fő/négyzetkilométernél nem nagyobb népsűrűségű, és 5000 főt meg nem haladó állandó népességű településen valósítják meg. Erre a célra az elkövetkezendő hat évben további közel 60 milliárd fori nt áll majd rendelkezésre, szintén kiemelten kedvező feltételek mellett. A Magyar Fejlesztési Bank 40 milliárd forint keretösszegű „Sikeres Magyarországért” agárfejlesztési hitelprogramja a mezőgazdasági termelő, feldolgozóipari és értékesítési célú beruhá zásokhoz biztosít forrást kis- és középvállalkozásoknak, külön hitelcélként pedig a fiatal agrárvállalkozások tevékenységének megkezdését is támogatja. A legközvetlenebb segítséget akkor nyújthatjuk a munkahelyhiánnyal leginkább küzdő térségeknek, ha siker ül a befektetőket rábírnunk, hogy gyárat, üzemet építsenek, például Nyírbátorban, ahol január végén megkezdődött a dán Coloplast második magyarországi üzemének építése. A gyógyászati segédeszközöket készítő cég 15 milliárd forintos beruházással ezer embert foglalkoztat majd a súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő SzabolcsSzatmárBereg megyében. Alig pár héttel ezelőtt jelentettük be, hogy magyar befektetők megújuló energia felhasználását biztosító új stratégiai beruházást visznek a nógrádi Rétságba. Ez a napelemgyártó bázis 810 új munkahelyet teremt. Szándékaink szerint az új befektetők közül csak azok kapnak támogatást a jövőben, akik valamely elmaradott térségben indítanak új munkahelyeket teremtő fejlesztéseket. A befektetők persze szívesebben mennek vi dékre, ha ezt megfelelő minőségű utakon, megfelelő infrastruktúrában tehetik. 20072013 között a közlekedési operatív program és a regionális operatív program keretén belül a hazai önrésszel együtt 18002000 milliárd forintot tervezünk a közlekedés fejlesz tésére fordítani. Ennek döntő hányada vidéki kapcsolatok javítását célozza. A közútfejlesztési prioritások egyike a térségi elérhetőség javítása. A ROP keretében mintegy 150200 milliárd forint értékben kerül sor a kistelepülések közlekedési kapcsolatainak javítására, elsősorban a mellékúthálózatok, az összekötő utak felújításával és az új közúti összeköttetések kiépítésével foglalkozunk. Ez jóval meghaladja az elmúlt évek ráfordításait, így jól érzékelhető előremozdulás várható ezen a területen is. Végezet ül még két napi aktualitású tényezőre hívnám fel a figyelmüket. Az útdíjfizetés rendszerének átalakításától várt egyik szakmai hatás, hogy csökken az átmenő teherforgalom a gyorsforgalmi utakkal közel párhuzamos főutakon. Annak tudatában, hogy egy teheraut ó harmincezerszer nagyobb kárt okoz, mint egy személygépkocsi, ez a változás a legjelentősebb lépés az akaratlan, de mégis súlyos falurombolással szemben. A „Kerékpáros Magyarország” program 20072013 között közel kétezer kilométer kerékpárút és kerékpársá v építését célozza, összesen 62