Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Az Országgyűlés döntése a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 1/2006-2010. AIÜB számú eseti jellegű állásfoglalásával kapcsolatban
1402 Az ezekről szóló előterjesztői tájékoztatást valamennyi frakció megkapta. A támogatott javaslatok közül a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kért a kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő indítványról, annak érdekében, hogy szavazni lehessen az ajánlás 5. és 7. pontjaiban foglalt javaslatokról. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatok határozathozatala következik, a külön szavazásra kért indítvány kivételével. Előt te felhívom figyelmüket, hogy elfogadásuk kizárja az ajánlás 6. és 11. pontjait. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az előterjesztő által támogatott pontokat a kiegészítő ajánlás 1. pontja kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Ország gyűlés a támogatott módosító javaslatokat 334 igen, 1 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most a külön szavazásra kért javaslatról és annak alternatíváiról döntünk. A törvényjavaslat 8. §ában a Btk. 204. §a szerinti tilt ott pornográf felvétellel visszaélés törvényi tényállásainak és szankcióinak módosítása szerepel. A törvény 204. § (6) bekezdése büntethetőséget kizáró okot, (7) bekezdése pedig fogalmakat tartalmaz. Az ezeket elhagyó, illetve módosító alternatív tartalmú javaslatok az ajánlás 5. illetve 7. pontjaiban, továbbá a kiegészítő ajánlás 1. pontjában szerepelnek. Először az ajánlás 7. pontjáról döntünk Sándor Klára és Pelczné Gáll Ildikó javaslata szerint. Az alkotmányügyi bizottság kivételével a bizottságok támog atják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen, 171 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. (18.40) Most az ajánlás 5. és az azzal összefüggő 30. pontról döntünk, Soltész Miklós és Salamon László javasl ata alapján. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen, 201 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most Korózs Lajos és Bárá ndy Gergely javaslata következik, a kiegészítő ajánlás 1. pontja alapján. A bizottságok és az előterjesztő egyaránt támogatják, de a Fidesz kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 332 igen, 1 nem szavaz attal, tartózkodás nélkül elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most egy indítványról kell határoznunk. Az ajánlás 12. pontjában Bárándy Gergely a 12. §ban a törvény 263/A. §át új bekezdéssel egészíti ki, és a (3) bekezdés bevezető szövegét módosítja. Ebben lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés tényállását egészíti ki, és a minősített esetek büntetési tételét változtatja meg. A bizottságok a javaslatot nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 12 igen, 317 nem sza vazattal, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, hogy vane valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavaztunk. Kérem, gombnyomással jelezzék! (Szav azás.) Úgy látom, hogy nincsen. Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül majd sor. Az Országgyűlés döntése a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről az