Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 26 (59. szám) - Döntés önálló indítvány sürgős tárgyalásáról - Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról: - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (Mandur László): - DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz):
1392 Azt gondolom, hogy ezek olyan kérdések, amelyekről érdemes a parlamentnek vitatkoznia. Idetartozónak érzem azt, hogy a vállalkozók kapják meg a törvényesen visszajáró áfát időben, és ideillőnek é rzem azt is, hogy azoknál az állami támogatásoknál, amelyeknek a kiutalására nem került sor, ne kelljen a vállalkozóknak az áfát befizetni, csak akkor, ha az állam valóban a pályázati vagy más támogatási összeget kiutalta. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőt ársaim! Ennek a törvénycsomagnak kérjük a tárgysorozatbavételét. Hosszú ideig azt hittük, hogy lesz a kormánynak is erre vonatkozóan elképzelése, javaslata. Kiderült, hogy nincs ilyen. A Fidesz készített ilyet, itt az alkalom arra, hogy erről elkezdjünk e gyeztetni, beszélgetni és vitatkozni. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint a független képviselőnk két p erces időtartamban felszólalhat. Az MSZP képviselőcsoportjából máris jelezte Kékesi Tibor, hogy szólni kíván. Képviselő úr, megadom a szót két percben. Parancsoljon! DR. KÉKESI TIBOR (MSZP) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Előter jesztő! A szocialista frakciónak elvi kifogása van az olyan jogszabályalkotással szemben, ahol politikai megfontolások törvénybe iktatásáról van szó. Ez az előterjesztés nyelvezetében, címében ilyen politikai érdekeket, ilyen politikai véleményt jelenítene meg, ezért nem látjuk alkalmasnak a tárgysorozatbavételre, és mivel egyetlenegy példát sem tud felhozni az előterjesztő arra, hogy a kormányzat adatot valótlanul közölt volna, egyetlenegy alkalmat sem tud jelezni, amikor nem a jogszabályi időnek megfelel ően hozott nyilvánosságra tényt a kormányzat, ezért a jogalkotás szükségét is vitatjuk. Kár; kár, mert van néhány, jobb sorsa érdemes elem is ebben a törvényjavaslatban, mely a szocialista frakció törekvésének irányával is megegyezik. Ilyen az átláthatóság , a gazdálkodás kiegyensúlyozott, biztonságos voltának garantálása, de ilyen a szabályalapú költségvetés feltételeinek megteremtése is. Szomorú az is, hogy ezek a tények azonban éppen e miatt a politikai üzenet miatt, a deklaratív elemek miatt elsikkadnak, és sajnáljuk azt is, hogy bár az államháztartás reformjával kapcsolatban megbeszélést hívott össze az ÁSZ elnöke, erről éppen a fideszes képviselők távol maradtak. Ha most össze is keveredett a cél meg az eszköz, a rövidesen benyújtásra kerülő kormányzati előterjesztésnél várjuk az önök véleményét és javaslatait. Köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik a Fidesz képviselőcsoportjából Tállai András. Két percben az öné a szó, képviselő úr. TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előttünk egy olyan törvényjavaslat van, amit a radikális ellenzék nyújtott be az Országgyűlés elé, annak is egy olyan képviselője, aki közismerten radikális és s zélsőséges, úgy hívják, hogy Varga Mihály. (Derültség és taps a Fidesz soraiban. - Dr. Lamperth Mónika: Ezt a Misi nem kérte szerintem.) Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt a törvényjavaslatot egy olyan kormány elé nyújtotta be ez a radikális képviselő , aki szerint ez a kormány nem hiteles, nem szavahihető és nem kiszámítható. Ennek a kormánynak az egyik tagja - a gazdasági minisztere - azt mondja, hogy ő szerelmes a Nabuccóba. Ugyanakkor pedig a miniszterelnök úr, Gyurcsány Ferenc megcsalta Barroso eur ópai bizottsági elnököt Putyin elnökkel, csak azért, mert ő szereti a Kék Áramlatot.