Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (Mandur László): - LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1285 közösen gyermek- és ifjúsági tárgyú irodalmi művek televíziós feldolgozására, de más típusú pályázatokat is lehet tapasztalni. Példaként a bizottsági vitában azért, hogy szemléletes legyen a felvetésünk, például a kübekházi operettfesztivált bátorkodtam én magam is felhozni példaként, amit 6 millió forinttal - nem túl nagy összeg persze - támogatott az ORTT. De mindegy ugyanis, hogy magát a rendezvényt, tehát magát az operettgálát vagy az azon fellépőket vagy az arról tudósító médiát támogatja az ORTT. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Az esemény támogatása megítélésünk sze rint nem illik a feladatkörbe, a média támogatása igen, de az meg ilyen szempontból eltúlzottnak tekinthető. Összességében a költségvetési bizottság mind a beszámolót, mind pedig a kulturális és sajtóbizottságnak a határozati javaslatát általános vitára al kalmasnak tartotta. Elnök úr, köszönöm megértő türelmét. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem, hogy a költségvetési bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt kívánjae valaki ismertetni. Kérem, gombnyomással vagy kézfelem eléssel jelezze! (Lengyel Zoltán jelentkezik.) Nyomja a gombot, képviselő úr, egyszerűbb lesz szót adni. Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője, öné a szó. Parancsoljon, képviselő úr! LENGYEL ZOLTÁN , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kiseb bségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A költségvetési bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. Gyakorlatilag a kisebbségi vélemény körvonalazódása az előttem elhangzott kisebbségi v éleményekkel részben egyezik, kiegészítve azzal a kérdéskörrel, hogy a költségvetési bizottságban szintén rákérdeztünk a TV2 és az RTL Klubnak az ORTThez kötődő anyagi helyzetére, amire egy eléggé kurtafurcsa választ kaptunk az ott jelen levő elnök úrtól , amit nem igazán tudtunk értékelni. Nagyon furcsának tartottuk a költségvetési bizottságban a vita során azt a fajta hozzáállást, amit az ORTT működése, a politika és a napi hangulat tükrözött. Természetesen ez egy nyilvánvaló dolog, ezt a terhet hosszú i dő óta magunkon hordozzuk, minekutána az ORTT összetétele egyharmadban a kormányzat képviselőiből, egyharmadban a kormánypártok képviselőiből, egyharmadban pedig az ellenzék képviselőiből áll. (Dr. Pető Iván: Az más. Más!) Ettől a pillanattól kezdve nagyon nehéz az ORTTn belül egy egyensúlyt találni. Képviselő úr, nem más, mert rányomja a bélyegét minden egyes döntésre ez a történet. Nos, mindösszességében a költségvetési bizottságban a kisebbségi véleményt megfogalmazók és az előterjesztést nem támogatók sérelmezték a nagyon nagy mértékű kintlévőségét az ORTTnek, és valójában ennek a pénznek a megtérülésére sem kaphattunk a bizottsági ülésen kielégítő választ. Mindezeket együttvéve a bizottság ellenzéki tagjai nem támogatták az előterjesztést. Köszönöm, h ogy meghallgattak. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 1515 perces időkeretben, köztük kettőperces felszólalásokra nem fog sor kerülni. Legelőször megadom a szót Lukác s Zoltánnak, az MSZPképviselőcsoport vezérszónokának. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. LUKÁCS ZOLTÁN , az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ORTT beszámolási kötelezettségének tartalmi elemeit e gészen pontosan szabályozza a hatályos médiatörvény, de már itt, a bizottsági vélemények elmondása után is azt gondolom, hogy nem árt a törvényből azt a néhány sort szó szerint is meghallgatnunk ahhoz, hogy ezt a benyújtott beszámolót objektíven tudjuk elb írálni.