Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 20 (58. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár:
1210 hogyan fognak változni a szakrendelői kapacitások. A betegeknek fogalmuk sincs, hogy tíz nap múlva hova fordulhatnak, ha esetleg egészségügyi ellátásra van szükségük. Végül, de nem ut olsósorban ne feledkezzünk el a dolgozókról. Több mint 1500 egészségügyi dolgozó munkahelye szűnik meg néhány nap múlva. Nem hiszem, hogy megnyugtatta őket miniszter úr tegnapi bejelentése, hogy a jövő év közepén megjelenik az a pályázati felhívás, amely e setleg enyhíthet problémáikon. Jogállamban így nem intéznek ügyeket. Egyet tehet a kormány, és ezt javasolja a Magyar Demokrata Fórum: kezdeményezze az Országgyűlésnél frakcióin keresztül, hogy rendkívüli és sürgős tárgyalás keretében szeptember 1jéig hal asszuk el a jogszabályok hatálybalépésének idejét. Biztos vagyok benne, hogy a betegek érdekében az ellenzék ehhez hozzájárulását adja. Ez némileg reparálhatná a jogállamiságon esett csorbát a demokrácia védelmében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az e llenzéki oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes úr. A kormány nevében Horváth Ágnes egészségügyi államtitkár asszony kért szót. Parancsoljon! DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnö k úr. Tisztelt Képviselő Úr! A demokrácia védelméről beszélt, bár én néha megkérdezném, hogy kitől is kell megvédeni a demokráciát, mitől féltjük a demokráciánkat. Azoktól féltjüke a demokráciát, akik lehetetlenné tették, hogy a regionális egészségügyi ta nácsokban megszülessenek a döntések arról, hogy hova milyen kapacitásokat osztanak, hogy hol mennyi járóbetegszakellátás fejlesztésére kerülhet sor, vagy éppen attól, amit ön is említett, hogy melyik kórház melyik területek ellátásáért legyen felelős, hov a járjanak a régió betegei? Ezek mind olyan döntések voltak, amelyek a régióra vártak. Vagy attól kelle féltenünk a demokráciát, aki még ráadásul meg is akadályozta, hogy az esetlegesen vele nem egyetértők hallathassák szavukat a RETben, és legalább kise bbségi véleményüket elmondhassák? Vagy esetleg attól féltsük a demokráciát, aki mindenfajta szakmai vitát megakadályozott minden eszközzel és minden erővel, hogy bármi szakmai vita folyhassék az átalakításról, miközben egy hatalmas rendszer átalakításáról beszélünk, ahol számít és számítania kell mindenki véleményének? Azt gondolom, hogy attól a párttól sem ártana vagy kellene megvédeni a demokráciát, amely hat éve nagyon hasonló elképzelésekkel állt elő - változtak az idők, változtak az elképzelések. (9.20) Szakmailag abszolút megalapozottnak tartom a vizitdíj bevezetését. Teljesen igaza van abban, hogy kezdeti nehézségek voltak és léteztek. Igen, ez teljesen természetes egy új rendszernél. Lehetett volna vegytiszta rendszer; egy vegytiszta rendben min denki, mindenhol fizet, nincsenek kivételek. De azt hiszem, akik itt ülünk bent a teremben, egyikünk számára sem elképzelhető egy olyan vizitdíjrendszer, ahol ne lennénk tekintettel szociális helyzetre, és ne keresnénk szociális megoldást, ahol ne lennénk tekintettel betegségekre, és ne keresnénk bizonyos krónikus betegségekre megoldást, vagy akár beszélhetnék a gyermekekről is. Ugyanúgy szakmailag megalapozott az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvény is, és ha miniszter úrnak tegnap nem sikerült, bár volt alkalma jó párszor, igyekszem ismét magyarázatot adni a területi ellátási kötelezettségre. Amit először is el kell mondani, hogy a területi ellátási kötelezettség nem beutalási rendet jelent. Nem azt jelenti, hogy kötelező odautalni a be tegeket, ez a kórházaknak jelent egy kötelezettséget, hogy az arról a területről érkezőket el kell látniuk. A beteg választhat és mehet más kórházba is, ha beutalóval megy oda, akkor természetesen nem kell fizetnie. A miniszter megküldte az ajánlatát - min t ön is említette - január 8án a RETeknek, ez egy ajánlat volt, nem kellett hogy ez legyen a tárgyalási alap, bár annak is lehetett volna tekinteni, amit nem tettek. De ha nem tekintek valamit tárgyalási alapnak, akkor azt gondolom, hogy kell felvázolni egy alternatívát, ami alap lehetne. Sajnos, ez sem történt meg.