Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. március 13 (56. szám) - „Az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6 autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóút Ból... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - LENGYEL ZOLTÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
1054 A költségvetési és pénzügyi bizottság többsége úgy ítélte meg, hogy megadja a felhatalmazást a kormánynak ahhoz, támogatja abban, hogy kiírja a közbeszerzési eljárást. Itt ugyanis, képviselőtársaim, nem arról s zól még a történet, hogy ezt megvalósítjuk, mindössze arról szól, hogy kiírhassuk a közbeszerzési eljárást. Ha valaki tüzetesen végigolvassa ezt a tervezetet, amelyet a Gazdasági Minisztérium elénk terjesztett, ebben három kontrolllehetőség van, olyan leh etőség, amellyel a kockázatokat és az előnyökethátrányokat tudjuk elemezni. Ebből az egyik éppen a közbeszerzési eljárás kiírásakor kötelező elemzés, költséghaszon elemzés; a második akkor következik be, amikor az elnyert koncessziós társaság ajánlata be érkezik, akkor szintén kötelessége a kormánynak egy költséghatékonyságvizsgálatot végeznie; a harmadik pedig: a pénzügyi záráshoz kapcsolódóan köteles szintén egy költséghaszon elemzést végezni. Én azt gondolom, hogy mind a megelőző, mind a folyamatban l évő, tehát a munkálatok folyamán, illetve a végén lévő pénzügyi költséghaszon elemzés olyan biztosítékok beépítve a rendszerbe, amelyekkel bátran ajánlhatja a többség azt, hogy az Országgyűlés járuljon hozzá, hogy ez a koncesszió kiírásra kerülhessen, kül önösen azért, mert tudjuk, hogy a déldunántúli emberek nagyon nehezen, nagyon balesetveszélyes utakon érik el otthonaikat, illetve az ottani üzletemberek ilyen utakon közlekednek. Nemcsak itt van gondunk, hanem a DélAlföldön és egyéb helyeken is. Azt gon doljuk, hogy mindenkinek joga van Magyarországon a biztonságos és gyors közlekedéshez, ezért a többség támogatja a kormány javaslatát. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Lengyel Zoltán képvi selő úrnak. LENGYEL ZOLTÁN , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A költségvetési bizottság ülésén 3 nem és 6 tartózkodó szavazat is született a témával kapcsolatosan. Nem vitatjuk, hogy utat építeni kell. Utat építeni mindenféleképpen kell, és meg kell teremteni annak a lehetőségét, amit Molnár Albert képviselőtársam mondott, hogy mindenki biztonságosan haza tudjon érni, és az üzletemberek is, i lle tve a vállalkozások is a hasznukra, mindannyiunk hasznára az utakat tudják használni. (10.10) Valójában a tartózkodó és a nem szavazatok mögött nem az útépítés ellenzése húzódik meg, hanem az útépítés megkezdésének a mikéntje . Több alkalommal vitatkoztunk már a koncessziós autópályák építéséről és az ezzel kapcsolatban felmerült kérdésekről, és több alkalommal kértünk tájékoztatást. Kértünk tájékoztatást a koncessziókkal kapcsolatos pénzügyi elszámo lások részleteiről. Születtek különböző vizsgálatok az Állami Számvevőszék részéről. Felmerültek kérdések az ellenzék részéről. Nem szívesen adunk hozzájárulást és felhatalmazást azokhoz a beruházásokhoz, azokhoz az európai uniós pénzköltésekhez, amelyekne k nem látszik világosan és tisztán a háttere. Nos, tisztelt képviselőtársaim, amíg az elmúlt évek különböző koncessziós és egyéb megoldásairól nem kapunk egy világos tájékoztató anyagot, addig nehezen tudunk erről a kérdésről is dönteni. Nehezen tudunk dön teni arról, hogy támogassuke, megadjuke ezt a felhatalmazást a kormány számára, vagy sem. Tekintettel arra, hogy a mai napig ilyen tájékoztató anyagot nem kaptunk, így akik nemmel, illetve tartózkodással szavaztak, ennek a véleményüknek adtak hangot. Kös zönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 1010 perces időkeretben.