Országgyűlési napló - 2006. évi téli rendkívüli ülésszak
2006. december 18 (45. szám) - Ivanics Ferenc (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Mivel segíti a kormány, hogy a kapuvári Lumniczer Kórház elkerülje a boncasztalt?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János):
76 Miniszter Úr! Árulja el, ellencsapásként szántáke ezt az elképzelést annak a körzetnek, amely körzetben 1998ban a Fidesz 33 száz alékot, az MSZP 17 százalékot, az SZDSZ 4 százalékot kapott, 2002ben a Fidesz 53 százalékot, az MSZP 30at, az SZDSZ 2,8 százalékot, 2006ban a Fidesz 60 százalékot, az MSZP 37et, az SZDSZ 3 százalékot ért el. (Az elnöki széket dr. Áder János, az Országg yűlés alelnöke foglalja el.) Tisztelt Miniszter Úr! Tude érdemi magyarázatot adni, hogy egy körzetben mi indokolja három vasúti szárnyvonal megszüntetését? Tude érdemi választ adni arra, hogy míg az Európai Unió a vasútfejlesztést preferálja minden tagor szágnak, addig Magyarországon közel ezer kilométeres vasúti szakaszok fognak megszűnni? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Jó estét kívánok! Tisztelettel köszöntök mindenkit. Az elhangzott kérdésre Kóka János miniszter úr válaszol. DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter : Tisztelt Képviselő Úr! Vélekedésével és vádaskodásaival ellentétben a kisforgalmú, veszteséges vasúti mellékvonalak szüneteltetése ügyében a döntés nem politikai szimpátia alapján történik, h anem az utas- és áruforgalom felmérése alapján. Ilyen vizsgálatot egyébként az előző kormányok is végeztek, és hasonló eredményre jutottak, függetlenül attól, hogy az adott kormány éppen milyen összetételű volt. (Font Sándor: De nem szüntették meg.) Vissza kell utasítanom tehát, hogy a képviselő úr egyébként nem pontos információk alapján politikai okokat keres egy szakmai döntés hátterében. Kiskőrös térségében egyébként nem három, hanem két vasúti mellékvonal szüneteltetéséről döntöttünk. Mindkettő alapja az alacsony kihasználtság volt. Az átlagos utasforgalom vonatonként az egyiken, a KiskőrösKalocsa vonalon 4, a másikon pedig, a FülöpszállásKecskemét vonalon 9 volt. Csak megjegyzem, hogy e két vasúti szárnyvonalnak a tervezett megszüntetése az Orbánkor mány idején készített tanulmányban és az ennek alapján született 2258/1999. számú kormányhatározat mellékletében is szerepelt, hasonló okokból. Arra a vádaskodásra és rosszindulatú hangulatkeltésre pedig, hogy soksok kistelepülés elérhetetlen lett, határo zottan kijelenthetem, hogy egyetlen település sem maradhat személyszállítási közszolgáltatás nélkül, valamennyi érintett önálló településen naponta több autóbuszjárat közlekedik majd. Végezetül pedig azt is több alkalommal hangsúlyoztam, hogy a vasúti szem élyszállítási forgalom szüneteltetése nem jelenti a vonal végleges bezárását, a sínek felszedését, hiszen ha a térségben a későbbiekben lesz olyan fejlesztés, amely a vasúti forgalom visszaállítását indokolja, nem zárkózunk el a további tárgyalásoktól. Kös zönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Ivanics Ferenc (Fidesz) - az egészségügyi miniszterhez - “Mivel segíti a kormány, hogy a kapuvári Lumniczer Kórház elkerülje a boncasztalt?” címmel ELNÖK (dr. Áder Jáno s) : Az utolsó kérdés következik, Ivanics Ferenc, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni az egészségügyi miniszternek: “Mivel segíti a kormány, hogy a kapuvári Lumniczer Kórház elkerülje a boncasztalt?” címmel.