Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz):
2008 panellakást felújítani, és valóban nem kellett volna mezőgazdasági gépek vásárlásához állami forrásokat biztosíta ni. (22.40) Valóban nem kellett volna, hogy a gyermekek emelt összegű támogatásra legyenek jogosultak, valóban nem kellett volna olyan programokat indítani, amelyek révén a tehetséggondozás eredményeképpen egyre több fiatal kerülhet egyre magasabb és magas abb iskolába. Valóban nem kellett volna az elmúlt időszakban az államháztartási hiányt azzal növelni, hogy az embereknek több pénz jutott. Valóban nem kellett volna autópályát építeni, valóban nem kellett volna utakat építeni, valóban nem kellett volna a l akbértámogatásra annyit költeni. Valóban nem kellett volna egyébként a béremelésekre ennyit költeni, valóban nem kellett volna a szociális ellátórendszerre ennyi pénzt áldozni. (Közbeszólások az ellenzéki oldalon.) Ha önök ezt kérik, hogy ezt mondjuk el, e lmondhatjuk, csak akkor mondják meg konkrétan, melyik nem kellett volna. Egyik sem. Azokat tartják bűnösnek, akik egyébként 50 százalékos béremelésben részesültek? Azokat tartják bűnösnek, akik családipótlékemelésben részesültek, mert önök négy éven keres ztül egy fillérrel nem emelték a családi pótlékukat? (Közbeszólások az ellenzéki oldalon.) Mondják meg! Kinek nem kellett volna odaadni? Ha megnevezik konkrétan, akkor biztos, hogy okosabbak leszünk. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tartsuk tiszteletben egymást! (Közbeszólás a kormánypárti oldalon: Tessék szót adni Pósán Lászlónak!) Viszont felszólalásra következik Fehérvári Tamás, a Fidesz képviselője. Parancsoljon, öné a szó, kép viselő úr. FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Délelőtt Persányi miniszter urat hallgattam a Környezetvédelmi Minisztérium 2007. évi költségvetési tervezetéről. Ha függetleníteni tudtam volna azoktó l az adatoktól, amelyeket elolvastam, meg a költségvetés előterjesztésétől, akkor azt gondolhatnám, hogy ez a 2007. évi tervezet ennek a minisztériumnak egy kiváló költségvetést fog majd hozni. Megvalósulhatnak majd azok a tervezett célok, azok az elképzel ések, programok, amelyeket hosszú éveken keresztül ennek a tárcának a szakmai stábja felépített. Igen rózsaszín képet festett a miniszter úr, ennek ellenére nekünk az a véleményünk, hogy ez a 2007. évi minisztériumi költségvetés - úgy gondoljuk - a koncepc iótlanság, a megvalósulatlanság és a rosszul értelmezett takarékosság, mondhatjuk úgy is, hogy a fűnyíróelv költségvetése lesz. Az Állami Számvevőszék is megállapította erről a tervezetről, hogy - idézem - ”A javaslathoz részletes számítási megalapozás, ki adási, bevételi, egyéb kalkuláció, önköltségszámítás nem készült.” Megállapította továbbá azt, hogy a helyszíni ellenőrzés során nem volt megállapítható a saját bevételek teljesíthetősége, bizonytalanságának mértéke, illetve hogy a források elegendő fedeze tet biztosítanake a következő éves minisztériumi költségvetéshez. A megvalósíthatatlanság gyakorlatilag már most, a 2006. év végén is látszik. Az egyik legfontosabb környezetvédelmi cél, a második nemzeti környezetvédelmi program, amely 2003tól 2008ig f ogalmazza meg ennek a területnek az elképzeléseit, kizárt, hogy megvalósulhasson, hiszen az akcióprogramban előirányzott 20032008 közötti feladatok költségvetési forrásból fedezett része 2100 milliárd forint lenne. A teljes ráfordítás mindösszesen 4200 mi lliárd, ebből 900 milliárd lehetne a közvetlen környezetvédelmi beruházás. Látható, hogy az elmúlt évek alapján 2003tól számított összes éves költségvetést összeadva sem jön ki majd ez az összeg, mindez nem lehet másként, mint a 2003ban meghirdetett prog ram feladásával. Hasonlóan egyébként nem valósulhat meg az országos ivóvízminőségjavító program és a Vásárhelyiterv, amelyről a miniszter úr délelőtt itt nagy erővel bizonygatta, hogy milyen nagy siker