Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 30 (26. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
902 rendszer nagyon jó volt, hiszen NyugatEurópában hasonló kormányzati rendszerek működnek kifogástalanul, ezért mondhatjuk, hogy a hiba nem a rendszerben, hanem a működtetés tec hnikájában lelhető fel. Akkor azonban, amikor megalakult az új kormány, és a miniszterelnök úr átalakította a kormány szerkezetét, akkor szerintem elkövetett egy olyan hibát, aminek a következményeit a mai napig szenvedjük, ez pedig a Belügyminisztérium me gszüntetése volt. Többször elmondtam már, és még többször el is fogom mondani - mert a konzervatív ember következetes , hogy a rendszernek ez a megváltoztatása súlyos eredményekkel járt, és én ezt addig fogom mondani, amíg valahogy nem fogjuk orvosolni. H át hogy van az, hogy a rendőrfőnöknek kell a televízióban politikai természetű kérdésekre válaszolnia; hogy van az, hogy összekeveredik minden, a szakma és a politika teljes katyvaszt alkot, és ebben nem lehet rendet vágni?! Politikusok vonnak felelősségre szakmai kérdések alapján rendőröket, holott normális országban ilyenkor a televízióban nem a rendőrfőnök, hanem a felelős belügyminiszter adja meg a politikai természetű kérdésekre a politikai természetű válaszokat, a szakmát pedig úgy hagyják békén, ahog y van. Egyébként az alkotmány úgy rendelkezik, hogy a rendőrség felügyeletét a magyar ügyészség látja el. S ha a magyar ügyészség a vizsgálatok eredményei alapján olyat talál a munkájában, ami valamiféle retorziót követel, akkor ez meg kell hogy történjék, és akkor valóban rend van ebben az országban. Én tehát elég következetesen ragaszkodom ahhoz, hogy ezt a fajta rendet állítsuk vissza a rendszerben. A másik pedig a fejekben, a politikusi gondolkodásban meglévő rendnek a kérdése, hogy vajon mennyire vagyu nk okozói vagy okozói a felelős kormánypárti politikusok a mostani rendetlenségnek, ami az utcán tapasztalható. Vajon rend vane azoknak a politikusoknak a fejében, akik 2002ben, tudván tudva, hogy a kétszer száznapos program elfogadásának milyen következ ményei vannak, mégis megszavazzák azt? Aztán amikor látják, hogy milyen következményei vannak, akkor éveken keresztül a költségvetés tárgyalása során becsapják önmagukat, becsapják az országot, s tulajdonképpen a fejükben lévő rendetlenségről és kuszaságró l adnak tanúbizonyságot, amikor végigcsinálják úgy a négy esztendőt, aminek ez az eredménye, ez a következménye. Nem véletlenül beszél a Magyar Demokrata Fórum felnőtt politikáról felnőtt embereknek, hiszen ez önmagában a rendet jelenti. A felnőtt ember fe jében rend kell hogy legyen, hogy képes legyen normális döntések meghozatalára, s ez elvárható a politikusoktól is. S nem szabad elszakadni a realitásoktól! Vajon rende az, amikor a választási kampányban - ami tavasszal zajlott - az egyik párt többet ígér , mint a másik, és mind a kettő pontosan tudja, hogy mind a két ígéret betarthatatlan? Akkor miért kérjük számon az embereken, hogy nem tartják be a rendet, amikor a mi fejünkben sincs az? A rend a konzervatív felfogásban fenntarthatóságot, kiszámíthatóság ot, átláthatóságot jelent. A kérdés az, vane hajlandóság, hogy a gondolkodásunk ebben az irányban változzék. A második kérdés, amiről a miniszterelnök úr beszélt, a nyugdíjasok ügye és a nyugdíjreform kérdése. Sajnos az európai politikában nem áll egyedül azzal a szemlélettel, amely kifejezetten csak az egyik oldal problémáit feszegeti. Arról beszélt a miniszterelnök úr, hogy ötven esztendő múlva az eltartottak száma, vagyis a korfa milyen kórosan fog változni, és a munkaképes korúakra dupla annyi eltartot t fog jutni, s hogy ez milyen társadalmi feszültségeket fog előidézni. Ez is egy közelítési mód. De vajon nem lehetnee ezt a másik oldalról megközelíteni? Emlékeztetem miniszterelnök urat, valamint a képviselő urakat és hölgyeket arra, hogy az 1930as éve kben a nagy világválság idején, amikor 3 millióan tántorogtak ki ebből az országból, 200 ezer gyermek született évente. Ma, amikor a jóléti társadalom felé törekszünk és igyekszünk, alig születik 80 ezer. A politika képes ezt a kérdéskört leegyszerűsíteni pusztán materiális kérdésekre: tudunke több családi pótlékot, több családi támogatást adni? De vajon törődike a politika azzal, hogy a társadalmi megítélésben a gyermekvállalás, a család értékként jelenike meg? Olyan mozgástere lenne, sőt van a politiká nak e téren, ami teljesen kihasználatlan, teljesen kiaknázatlan.
