Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 25 (25. szám) - A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz):
833 rendeletekkel részben a finanszírozásáért felelős egészségpénztárat teszi rendbe, a működésért és a tulajdonlásért felelős önkormányza tok, állami vagy közszolgáltatást ellátó privát intézményeket szabályozza jól, de nem hagyja figyelmen kívül a szakma felelősségét, és nem csorbítja a szakma felelősségét, amit ez a törvény megtesz, és az ezzel együtt benyújtott másik törvény, a kamarákról szóló törvény pedig el is lehetetleníti. (12.50) Itt van felelőssége ennek a törvénynek is, és felelőssége a kormányzatnak is. Maga a rendszer, melyet ez a törvény megkísérel rendezni - és azt kell mondanom, hogy néhány elemében jól teszi ezt , azt a fol yamatot, amely a fejlesztés, gyártás, forgalmazás, felhasználás útját jelenti, próbálja rendezetten, tisztázottan megtenni. Egy különleges áruról és egy különleges szolgáltatási rendszerről van szó. Ez az, amiről megint megfeledkezünk, mert volt, aki az eg yik bizottsági véleményben azt mondta, hogy nagyon jó ez a törvény, mert végre megtöri a monopolhelyzetet. Kérem, ez kicsit butaság, de nyilván egy szemléletet takar. Sokkal inkább látom azt, hogy azért lett ez az első törvény - amit Podolák képviselőtársu nk mondott , mely a konvergenciarendszerhez és annak a teljesítéséhez szükséges. Szükséges, és itt csatlakoznék miniszter úr bevezetőjéhez, amikor elmondja, hogy ez a magyar egészségügyre fordított költség belső arányait fogja rendezni, mert a finanszíro zási rendszerben méltatlanul nagy a gyógyszerre fordított összeg. Kérem, ez csak akkor nagy, ha a magyar egészségügyre fordított összeggel számolunk. Ha egy lakosra vetített költségben nézzük meg, akkor Európában nagyon hátul vagyunk. Ennek az az oka, hogy a gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket és társait világpiaci áron vesszük meg, néha talán kicsit drágábban is, de többségét inkább olcsóbban, de ez ennyibe kerül. Sokkal olcsóbb bérrel és rezsivel dolgozunk, ezért van ennek egy relatív többsége. A f ejlesztés és a gyártás végül is egy árban materializálódik, és a gyártók, forgalmazók ezt ajánlják fel a kormányzatnak, az OEPnek. Ezt ezen az áron megvesszük, és valamilyen módon elfogadhatóan forgalmazni próbáljuk. A forgalmazásba beiktatódik egy nagyke reskedelmi rész is; ez a törvény a nagykereskedőkig szabályozza a készlettartást, mennyiségileg és minőségileg is, de egy dolgot nem szabályoz: nem szabályozza a kiskereskedőt, tehát a patikát. Ebben a törvényben nem szerepel a patikák készletezési kötelez ettségének mennyiségi és minőségi eleme, ami megengedhetetlen, mert azt gondolom, ez az, ami miatt mindig felmerül az árrés kérdése, és ezért ez a 1417 százalékos árrés másutt, ahol a készletezést sokkal jobban szabályozzák és a rendelkezésre állást is el őírják, 20 százalék fölé megy. Át kellene gondolni, hogy valóban jóe ez így. A következő kérdés a forgalmazás kérdésköre, itt vita van. Azt gondolom, az, hogy hozzáférhető legyen egyegy fájdalom- vagy lázcsillapító, nagyon szűk, nagyon rendezett formában elképzelhető. De hogy a forgalmazás teljesen nyitott legyen, az elképzelhetetlen! Lehetséges, hogy nem ez lesz a gyakorlat, de ez vetítődik elő. Van egy harmadik - vagy a végső - szereplő, a felhasználó. A felhasználó a beteg. A beteg, ha jó egészségkultú rában nőtt fel, jól választ gyógyszert. Segít neki a gyógyszerész, az orvos és a specialista. Kevéssé tudom elképzelni, hogy a benzinkutas fog neki segíteni. Hatalmas kockázat van itt! Néhányan már elmondták a világ adatait; magam a ’70es években ezzel fo glalkoztam, egy teljes intézettel és munkacsoporttal. Kérem, gyógyszermellékhatásban többen haltak és halnak meg, mint a vietnami háborúban! A kórházakban közel 10 százalék a gyógyszermellékhatások miatt intézménybe kerültek száma. A szabad fájdalomcsillap ítás következménye lett - és nálunk is voltak ilyen szerek forgalomban - Svájcban a fenacetinnephrop átia. Önálló kórkép lett. De nem idegen, és orvoskollégáim olvashattak már a magyar Orvosi Hetilapban is arról a sárgaságról, a melyet gyógyszermellékhatásként írtak le, és halálos is volt. Ha halmozottan fordulunk lázcsillapítóhoz, akkor ezt elérhetjük, mert a betegnek nem mond semmit a név, és nem tudja, hogy azonos hatóanyagot takar. Úgy gondolom, hogy törvényre szükség van, ren dezett gyógyszerforgalmazásra szükség van. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy áttekintett egészségügyi reformra
