Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 9 (19. szám) - Döntés Házszabálytól való eltérés tárgyában: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
79 Kifejezetten azt kértük a regionális egyeztetéseken is, hogy legyenek ott azok az önkormányzati vezetők, akiknek van véleményük, álláspontjuk, mert mindenütt lehetőség volt elmondani. Az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását opera tív programok fogják majd szolgálni. Az operatív programok és ezen belül is a regionális operatív program társadalmi vitája, partneri egyeztetése előtt vagyunk még, hiszen erre majd a közeljövőben kerül sor. Az operatív programokon belül a kétéves akcióter vek nagyon alaposan, pontosan és részletesen meghatározzák majd az elosztási elveket, és ettől nem lehet eltérni. Ma napirend előtt, talán a Magyar Demokrata Fórum hozzászólásában hangzott el elnök asszonytól, hogy világos, átlátható elveket szeretnének lá tni. Egyetértek. Mi is azt szeretnénk, hogy ez az elosztás világos elvek mentén, átláthatóan történjék, és így fogjuk felépíteni ezt a rendszert. De azt szeretném kérni önöktől, hogy akkor, amikor kritizálják a kormányt most, vagy engem személy szerint azé rt, mert a regionális fejlesztési tanácsok pozícióját illetően elmondtam azt, hogy a kormányzati fő felelősséggel összhangban itt fontos szerepük lesz a szocialista és liberális politikusoknak, akkor mérjék meg azt is a mérlegen, hogy mik voltak azok az ér vek, ami miatt önök nem akartak választott regionális önkormányzatot. Beszéljenek erről is őszintén! Itt lenne az ideje! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend elő tti felszólalások végéhez értünk. A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Garai István Levente képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek a következő frakcióvezetőh elyettesek: Göndör István frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; Gusztos Péter frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából; Csáky András frakcióvezetőhelyettes úr, a Magyar Demokra ta Fórum képviselőcsoportjából; Hargitai János frakcióvezetőhelyettes úr, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjából; Balog Zoltán frakcióvezetőhelyettes úr pedig a Fidesz képviselőcsoportjából. Döntés Házszabál ytól való eltérés tárgyában: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A házbizottság a mai ülésén Házszabálytól való eltérésre tett javaslatot a H/986. számú országgyűlési határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala kapcsán. Felké rem Móring József Attila jegyző urat, hogy ismertesse a H/986/1. számú indítványt. Jegyző úr! MÓRING JÓZSEF ATTILA jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság javaslata a következő. A házbizottság a Házszabály 23. §ának n) pontjában foglalt jogköre alap ján az alábbiakat javasolja az Országgyűlésnek. Az Országgyűlés az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában való magyar részvételről szóló H/986. számú országgyűlési határozati javaslat tárgyalása és döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy sürgősségről történő szavazásra ne kerüljön sor. A módosító javaslatok benyújtására 2006. október 9én, hétfőn, 15 óráig legyen lehetőség. Módosító javaslatok beérkezése esetén az együttes, összevont általános és részletes vitára, valamint a módosító java slatokról történő szavazásra és módosító javaslatok elfogadása esetén is a zárószavazásra 2006. október 9én, hétfőn kerüljön sor. ELNÖK (dr. Szili Katalin) :