Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 24 (24. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
770 elutasítását ennek a bizonyos rosszul felépített környezetnek nem tudjuk má s formában kifejezni, mint abban a formában, hogy ezt a dokumentumot elutasítjuk. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Harrach Péter) : Pettkó Andrásé a szó. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államti tkár Urak! Az ORTT 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szól most itt, a tisztelt Ház falai között a vita. Azt tudom mondani a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként, hogy az ORTT 2005. évi költségvetését tartalmazó 2004. évi CXVII. tör vényt 2004. november 29én fogadta el az Országgyűlés. (20.50) A törvény a költségvetés kiadási, illetve bevételi főösszegét határozta meg. A kiadások fedezetére az üzembentartási díj pótlására számított összeg figyelembevételével fix összegű, a médiatörvé ny 84. § (2)(3) bekezdése alapján járó támogatást jelölt meg. Az év folyamán a testület két alkalommal is élt a 2004. évi CXVII. törvény 5. §ában meghatározott jogával, miszerint az ORTT jogosult a törvényben jóváhagyott költségvetések kiadási előirányza tai közötti átcsoportosításra. Ennek a dolognak az előző napirendi pontnál már volt jelentősége, hiszen több képviselőtársam pont ezt az átcsoportosítást vitatta. A földfelszíni digitális televíziós műsorszórásra való átállás ORTTstratégiáját előkészítő m unkacsoport feladatának ellátásához szükséges forrás biztosítására a testület úgy döntött, hogy a Műsorszolgáltatási Alap 2004. évi maradványa terhére 15 millió forintot átcsoportosít az ORTT 2005. évi költségvetésébe. Ez csak annyiban érdekes, hogy egy il yen horderejű feladatra is, mint a digitalizációra való átállás kialakítása, a testület csak különböző átcsoportosításokkal tudott pénzt szerezni. Ennek a résznek a vitája is már az előző napirendi pontnál felmerült, és egyetértek fideszes képviselőtársamm al, hogy tulajdonképpen szerencsésebb lett volna a két napirendi pontot együtt tárgyalni, mert így valójában a két napirendi pont között ugrálnak a képviselőtársaim a felszólalásaikban. Mint már korábban is mindig jeleztük, nem szerencsé s, hogy a testület a működéséhez és a feladataihoz szükséges anyagi eszközöket csak folyamatos átcsoportosításokkal tudja előteremteni, hiszen ez már évek óta egyre csak gyengíti a testületet feladatai ellátásában. A folyamatos átcsoportosítások, átütemezé sek mindig valamilyen más célra kijelölt összeget vonnak el, vagyis ahhoz, hogy valamire jusson, valahonnan sajnos el kellett venni. Minden tisztelt képviselőtársam tudja, hogy ez így történt. A 2005. év egyik legnagyobb kihívása költségvetési szempontból is a digitális átállás stratégiájának a kidolgozása volt. A digitalizációra való átállás a legégetőbb feladat, hiszen az elkövetkezendő öt évben alakul ki a jövő médiája, hiszen 2012 januárjáig meg kell történni a teljes átállásnak. Ezért igen aggályosnak tartom, hogy sem 2005ben, sem 2006ban nem dőlt még el, hogy ki és hogyan fogja finanszírozni az átállást. Voltak, akik a 2003. évi C. törvény módosításával szerették volna az egész kérdést megoldani, s az egész digitalizációt hírközlési alapra helyezve s zerették volna lerendezni az átállást, úgy, hogy számos médiatörvényt érintő kérdést, ami kétharmados többségi elfogadást igényel, egy feles törvénnyel akartak rendezni. Ennek a vitája is már az előző napirendi pontnál felmerült, szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni, hogy az ez év januári vitában, amikor ennek a törvénynek a vitája volt, még kormánypárti képviselőtársaim között is vita volt, hogy ennek a törvénynek melyik szakasza feles és melyik kétharmados, vagy esetleg az egész törvény kétharmad os. A mai napig tehát hiányzik az átállás stratégiájának költségvetési oldala, vagyis ki, hogyan, milyen ütemben fogja finanszírozni azt. Ha tehát maga a kutatás, a stratégiakidolgozás finanszírozása is különböző átcsoportosításokkal oldható csak meg, akko r vajon az átállás maga hogyan lesz lebonyolítva?