Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 24 (24. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - TELLÉR GYULA (Fidesz):
768 Azt hiszem, és megint csak Keller képviselő úrra hivatkozom, megint előttünk van egy lehetőség, amit végig kell gondolnunk. Előtt ünk áll egy lehetőség, hogy végre fontoljuk meg a médiatörvény átfogó módosítását, a korábban említett ügyekben, ebben az ügyben is, és nagyon sok más ügyben még, amiben világosan látjuk a médiatörvény pontatlanságát. A Szocialista Párt képviselői nyitotta k lesznek erre. Ha megtaláljuk a megfelelő formát, hogy egyszer végre közösen gondoljuk végig, hogy a médiavilág működéséhez szükséges szabályokat hogyan aktualizáljuk és hogyan igazítjuk a valósághoz, akkor, azt gondolom, jót fogunk tenni. Nyitottnak kell lennünk, én ezt ajánlom a Szocialista Párt oldaláról, és ebben partnerek leszünk. Azt javaslom a parlamentnek, hogy fogadja el az ORTT 2005. évi költségvetéséről szóló beszámolót. Azért is javaslom ezt, mert ha valaki figyelmesen elolvassa az Állami Számv evőszék véleményét, abból egyértelműen kiderül, az ÁSZ is szóvá teszi ezt a kérdést, hogy lehete feles törvénnyel évről évre kétharmados törvényt módosítani. Ezt az észrevételt azonban - és szeretném ezt aláhúzni - nem az ORTTnek címzi az Állami Számvevő szék, hanem nekünk magunknak, a törvényalkotóknak. Mert ez a mi felelősségünk, és ezt a felelősséget mi magunk sem háríthatjuk át a testületre, az Országos Rádió és Televízió Testületre. (20.40) Egyébként pedig, amit az Állami Számvevőszék mond a működés k öltségvetési szempontú elemzése során, az egyértelműen pozitív, egyértelműen elismerően szól, hogy a költségvetésipénzügyi szabályoknak, az előírt jogszabályoknak megfelelően folyik az ORTT keretei között a gazdálkodás. Ezért javaslom ellenzéki képviselőt ársaimnak is, fontolják meg ennek elfogadását. Azért is javaslom ezt, mert ebben Pető Iván elnök úrral értek egyet, itt két különböző dologról van szó. Az előbb tárgyaltuk az ORTT beszámolóját, amit szakmapolitikai szempontból, médiapolitikai szempontból l ehet vitatni, lehet kifogásokat megemlíteni. De ezeket a médiapolitikai kifogásokat nem feltétlenül kell átvinni a pénzügyi szakmai szempontokra, amivel viszont a költségvetés végrehajtását kell valahogyan minősítenünk. Igaza van tehát Pető elnök úrnak, ig enis elképzelhető, hogy ha valaki nem is fogadja el médiaszakmai szempontból az ORTT beszámolóját, attól még pénzügyiköltségvetési szempontból, főleg, ha figyelembe veszi az ÁSZ jelentését, igenis úgy gondolom, elfogadható ez a beszámoló. A szocialista fr akció tehát támogatni fogja a költségvetési bizottság által benyújtott határozati javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tellér Gyuláé a szó. TELLÉR GYULA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az a helyzet, hogy gyakorlatilag minden vagy majdnem minden kérdés elhangzott már a két vitában, amire itt ki lehetne térni, úgyhogy újra elmondani semmi értelme sincs, legfeljebb a témákat megnevezem. De mielőtt idejutnék, szeretnék reagálni Jánosi képviselő úr leguto lsó megjegyzésére, ami egybecseng Pető Iván bizottsági elnök úrnak a műfaji problémával kapcsolatos megjegyzésével. Én ezt másképp gondolom. Az önök álláspontja szerint szerencsés, hogy két külön törvényjavaslat, illetve határozati javaslat foglalkozik a k ét beszámolóval, és ezért az egyiket pusztán számszaki helyesség szempontjából jól meg lehet ítélni és el lehet fogadni, függetlenül attól, hogy a másikban lévő esetleges médiapolitikai vagy tartalmi kérdésekkel nem értünk egyet. Én ezzel az elválasztással nem értek egyet. Egyet tudnék érteni, ha megvalósítható volna. De az egész vita azt mutatta, hogy ez nem megvalósítható, mert miközben a médiapolitikáról beszéltünk, állandóan előjöttek a finanszírozási problémák, például a szerződéshosszabbítással kapcso latos vélt