Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 24 (24. szám) - Az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 2005. évi tevékenységéről szóló beszámolóról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KOVÁCS GYÖRGY, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke:
761 Hadd mondjak egy másik kérdést is, dr. Lukács Tamás képviselőtársam is szóba hozta, hogy mi az ismételt vagy súlyos szerződésszegés. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Ur aim! Van előttem egy kimutatás, hogy a két csatorna az eltelt hat év alatt közel ötezer ismételt jogsértést valósított meg. Vannak itt olyan évek, amikor egy csatorna 706szor csinált ilyen szerződésbe nem illő dolgokat, magyarul: megszegte a szerződést, v agy súlyos szerződésszegést követett el. Mondok még egy másik példát: az elmúlt három évben több mint hatvanszor kötelezte a kereskedelmi csatornákat a képernyő elsötétítésére. Hát akkor bármit tehetnek ezek a kereskedelmi szolgáltatók? Semmi sem vonatkozi k rá? Semmilyen szankció sem? Akkor meghosszabbítjuk csak úgy a szerződését? Szóval, úgy gondolom, hogy nincsen helyén, nincsen rendjén ez a dolog. Igazából talán nagyobb körültekintéssel kellett volna a témakörben eljárnia a szerződés meghosszabbításánál az ORTTnek. Még annyit hadd mondjak, továbbra is aggályos számomra az, hogy ismereteim szerint a médiatörvény írta elő, hogy mikor esedékes a szerződés módosítása, és nem akkor történt. Az előírt határidő előtt egy évvel korábban történt meg ez a szerződé shosszabbítás. Nem tudom, mi sürgette. Miért kellett? Ha nem is vetünk fel politikai aspektusokat ebben a kérdésben, de egyáltalán a célszerűségét... Amikor ráértek volna 2006 tavaszán, akkor miért kellett 2006ban (Sic!) meghosszabbítani? Sok itt a nyitot t kérdés, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, ezért továbbra is azt javaslom, hogy ne fogadják el. Felelősebb munkát kell kérnünk, és ez közös érdekünk. Közpénzről van szó. Nagyon helyesen mondta Halász János képviselőtársam, hogy a bevételek pályázati lehe tőséget és közmédiumköltségeket kímélhetnének a parlament költségvetéséből. Épp ezért felelősebb gazdálkodást kell elvárnunk az ORTTtől, mert ezek alapján úgy vélem, hogy nem igazán járnak jó úton, és nem igazán sarkosak a közpénzek felhasználását illetőe n. Több fegyelmet, több figyelmet, a törvény betartását, a célszerűséget és a gazdaságosságot is szem előtt tartva kellene képviselni a Magyar Köztársaság parlamentjének, költségvetésének érdekeit. Én ezt nem tapasztaltam, mélyen tisztelt hölgyek, urak. Le het, hogy tévedek, akkor bocsánatot kérek, de ez a szubjektív meglátásom a 2005. évi beszámolót illetően. Köszönöm, hogy szólhattam. ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, kíváne még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Megkérdezem az előterjesztőket, k ívánnake válaszolni a vitában elhangzottakra. Kovács György elnök úré a szó. KOVÁCS GYÖRGY , az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Várható volt, előzményei is voltak ennek a mostani plenáris ülésen folyó vitának. A kulturális bizottságban, a költségvetési bizottságban folyamatosan napirenden szerepelt ez a kérdés. A legnagyobb vitát kiváltó ügy, mint ahogy a beszámolóban is jeleztem, a két kereskedelmi televíziós szerződés hos szabbítása. Nem egyedüli és kizárólagos fegyver a szerződés hosszabbítása és a digitalizációra gyakorolt hatás. Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy három darab multiplex országos csatorna tervezését két évvel ezelőtt az ORTT eldöntötte, és felkérte r á a Nemzeti Hírközlési Hatóságot. Ezek a frekvenciák elkészültek. Pillanatnyilag van egy 30 százalékos lefedettséggel, egy 50 százalékos lefedettséggel és egy 70 százalékos lefedettséggel bíró multiplex, és a legújabb információim szerint a 30 már 40, az 5 0 már 60 és a 70 már 80 százalékos lefedettséggel bír. Semmilyen összefüggés nincs a kereskedelmi televíziók által használt csatornáknak ennek a három darab multiplexnek a helyzetére. Rendelkezésre áll legalább kettő darab, amelyekkel országos műsorszolgál tatásokat lehet indítani. Minden multiplex esetében négyöt műsorszolgáltatás elindítására van lehetőség. Kizárt