Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 11 (42. szám) - Dr. Kovács Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Húsbiznisz, avagy hogyan tegyük tönkre a magyar termelőket?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
3245 ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. A kérdésre Gráf József miniszter úr válaszol. Parancsoljon, miniszter úr! GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Tisztelt képviselő úr, köszönöm a kérdését. Természetesen a k ormány, mint eddig is, a nehéz helyzetbe került üzemeknek - mint azt már az előző válaszomban is jeleztem - két alkalommal is nagyon komoly segítséget adott, és teljesen biztos, hogy ezt Pápa esetében is meg fogjuk tenni. A felszámolást - de azt hiszem, ez t önnek nem kell mondanom - nem a kormány kéri, és nem a kormány rendeli el, az a gazdasági folyamatokban bent lévő cselekmény. Ezzel mi nem tudunk mit kezdeni. Nagyon sajnálom azt a sorozatot, ami végbement, és ez nemcsak a sertéságazatot érinti, hanem a baromfiágazatot is a cég esetében. Ott időben tudtunk megoldást találni, és így meg tudjuk menteni a két utolsó baromfifeldolgozót a felszámolás alól. (16.00) El szeretném mondani, hogy normál piaci viszonyok között nem egy tipikusan agrárminiszteri felad at, amit ilyen esetekben végzünk, de kötelességünknek érezzük az átalakuló magyar élelmiszeripar esetében, hogy minden segítséget megadjunk. Ez így lesz Pápa esetében is. A felszámolóval kapcsolatban ugyan a kijelölés és a gyorsaság nem ránk tartozik, de h a ő ténylegesen ki lesz jelölve erre a felszámolásra, nagyon gyorsan felvesszük vele a kapcsolatot, és mint a másik üzemek esetében, a szűkös kereteinkkel és szűk mozgásterünkkel együtt minden segítséget meg fogunk adni, hogy a Pápai Húskombinát tovább tud jon dolgozni, a hozzá tartozó sertésüzemekkel együtt, természetesen. Nem lesz egyszerű a feladat, hiszen a húságazatban az elmúlt időszakban nagyon komoly versenyhelyzet alakult ki (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , és csak azok a cégek tudták az elmúlt két évet eredményesen zárni, ahol bizony a terhek nem növekedtek ilyen nagyságrendben. Itt is az a szépséghibája az ügynek, hogy maga az üzem jól dolgozott, és nem az általa okozott terhek vitték csődbe, hanem bizony az a ross z pénzügyi konstrukció, amivel az egész rendszer - aminek a pápai is része volt - dolgozott. (Az elnök ismét csenget.) Annyit szeretnék mondani, hogy a rajtunk álló minden eszközt igénybe vesszük ahhoz, hogy a húskombinát helyzeté t - mint ahogyan a többi esetében is - megoldjuk. Az a kérésem, hogy az intézkedés szakaszában, amennyire lehet, a politika ne avatkozzon a kérdésbe. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szépen, miniszter úr . Viszontválasz illeti meg a képviselő urat, és felhívnám mindenki figyelmét az időkeretekre. DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Én is örülnék, ha a politika nem avatkozna be ebbe a kérdésbe. Az önkormányzat a maga részéről eg yütt kíván működni mindenkivel, aki ebben a dologban akként érdekelt, hogy ez a gyár működő felszámolásba menjen át, a vagyona ne tűnjön el, ne sérüljenek a beszállítók, a kis- és családi vállalkozások érdekei; legyen a kormánynak egy olyan foglalkoztatási programja - hiszen itt ezer fölötti dolgozói létszámról van szó , hogy a szerencsétlen, utcára kerülő emberek minél előbb munkát találjanak. Úgy gondolom, az önkormányzat érdekei sem sérülhetnek egy ilyen helyzetben, főleg akkor, amikor az emberek arról beszélnek, hogy mindenféle szennyet megetetnek velünk, itt pedig jó minőségű, gyári húskészítményekről volt szó. Egyre többen kérdezik tőlem az utcán: hol van ilyenkor a pápai gyerek, a Feri, a miniszterelnök? (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Ma ndur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. Parancsoljon!