Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. december 4 (40. szám) - Gúr Nándor (MSZP) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Konkrét felnőttképzési program az előrelépéshez” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Áder János): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
3020 felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, és 66 százalékos jelen pillanatb an is a szakképzettséggel rendelkezők köre az aktívakon belül, akik foglalkoztatottként tudnak jelen lenni a munkaerőpiacon. Ilyen értelemben ez a kapcsolat szoros, ez a korreláció meghatározó, mármint hogy a képzettség és a munka világában való elhelyezke dés hogyan és miképpen tükröződik vissza. Nem véletlenszerű, hogy forszírozom a kérdést, hiszen a felnőttképzés tekintetében még inkább fontosnak érzem, hogy legkiváltképp azoknak a köre, akik a leginkább rászorultak és éhesek a megszerzendő tudás tekintet ében, férjenek hozzá ezekhez a lehetőségekhez, annak tükrében, hogy a képzési rendszer a gazdaság igényeinek a kielégítésével párosuljon. Ez alapján kérdezem a miniszter urat, hogy milyen konkrét lépéseket terveznek az elkövetkezendő időszakra vonatkozóan. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : A kérdésre Kiss Péter miniszter úr válaszol. KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő úrnak nagyon igaza van a bban, hogy a következő időszak személyes esélyeit illetően is és általában is a hatékonyságunkat, a versenyképességet tekintve is bizony kulcskérdés a felnőttképzés. Nem véletlen, hogy ha a fejlesztési programunkban a foglalkoztathatóságot és a növekedést, a foglalkoztatás bővülését és a növekedést helyeztük a figyelem középpontjába, akkor ennek elérése érdekében a meghatározott eszközeink közül az elsőnek éppen azokat a fejlesztéseket szántuk, amely intézményrendszerét tekintve is és programjait tekintve i s a felnőttképzést jelentősen finanszírozzák. Saját forrásokból is sokat teszünk ezért. Néhány számot szeretnék mondani: a Munkaerőpiaci Alapból, ami a munkavállalók, munkaadók befizetéséből jön létre, mintegy 7 milliárd forintot fogunk fordítani a jövő é vben 5070 ezer ember számára adva, pont azok számára, akik munkanélkülivé válnak, és csak úgy tudnak elhelyezkedni, ha pluszképzést kapnak. Szóval, nekik adunk ilyen támogatást. A Munkaerőpiaci Alapból általában szakképzési és felnőttképzési célokra tová bbi 20 milliárd forintot fordítunk, aminek mintegy negyede direkt módon felnőttképzési célokat szolgál. Most módosítjuk a törvényt, hogy a mikro- és kisvállalkozások a szakképzési befizetési kötelezettségeik 60 százalékát ott tarthatják a saját munkavállal óik továbbképzésére. Evvel úgy számolunk, hogy mintegy 8,5 milliárd forintból 120 ezer munkavállaló számára teremtünk képzési lehetőséget. (15.20) Az európai uniós programból, amire már utaltam, pedig a következő hét évben csak a “képzési hozzáférés segíté se” címszó alatt 84 milliárdot fordítunk. Létrehozzuk a területi integrált szakképző központoknak egy új hálózatát, amelyik képes befogadni a felnőttképzést is. Szóval rendszerfejlesztést és programokat egyidejűleg indítunk az ön által említett és hangsúly ozott célok megvalósítása érdekében. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Viszontválaszra megadom a szót Gúr Nándor képviselő úrnak. GÚR NÁNDOR (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Igen fontosnak tartom azt, amir ől szólt a források tekintetében, hogy a bővülő európai uniós források és a hazai megengedő, átengedő forráslehetőségek is nyithatják a kaput minél többek számára a képzésben való részvétel tekintetében.