Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
2941 nem értik sem a kórház, sem a város vezetői, és mi, a térségben lakók sem tudjuk elfogadni. Nem értik, hogy aki egy kicsit is ismeri BácsKiskun megye területi és településszerkez etét, az hogyan dönthet így. Nemrégiben az egészségügyi miniszterhez intéztem írásbeli kérdést az üggyel kapcsolatban. A válaszban Molnár Lajos egyebek mellett a következőket írja: “Mindenki számára 55 kilométeren belül elérhető lesz egy kiemelt feladatoka t ellátó súlyponti kórház, annak minden szolgáltatásával.” Tisztelt Államtitkár Asszony! Engedje meg, hogy ezt megcáfoljam, és segítsek önöknek és a kormánynak egy kicsit megismerni Baját és térségét. Amennyiben a bajai kórház nem lesz úgynevezett kijelölt súlyponti kórház, a Bajától délre eső több mint tíz település több mint 30 ezer lakója számára bizony 55 kilométeren túlra kerül az egészségügyi ellátás, az egészségügyi miniszter úr által említett szolgáltatás. Nézzük, hogy Hercegszántóhoz, a déli határ melletti településhez mekkora távolságban vannak a javaslatban most szereplő, kiemelt feladatokat ellátó intézmények: Kiskunhalas 87, Szekszárd 70 kilométerre van. Pécs ugyan 67 kilométerre található, és innen talán érthető, hogy akik a minisztériumban kij elölték a távolságokat, azt gondolhatták, hogy ez még belefér, viszont a hercegszántóiak csak komppal tudják Pécset megközelíteni, ez pedig télen, illetve este 6 óra után lehetetlen, ugyanis nem jár a komp. Baja felől megközelítve a HercegszántóPécs távol ság pedig 120 kilométer. Annyira pedig még nem fejlett az orvostudomány, hogy el tudjuk érni, Hercegszántón télen és este 6 óra után ne legyen senki beteg. (20.40) Ha ehhez hozzávesszük, hogy Molnár Lajos miniszter és párttársa, a gazdasági és közlekedési miniszter körülbelül úgy fejleszti a közlekedést, mint Molnár miniszter úr az egészségügyet, magyarul: tönkreteszi, mert a vidéki településeken rosszak az utak, nem megfelelő a buszközlekedés, akkor ezen az egy példán keresztül is látható, hogy önök helyi ismeretek nélkül, átgondolatlanul, csak és kizárólag fiskális szempontokat figyelembe véve tették meg az előttünk lévő javaslatot. És a példákat, tisztelt államtitkár asszony, még sorolhatnám, hiszen Dávod, Dunafalva, Szeremle, Csátalja lakói bizony szinté n nehéz helyzetbe kerülnek, messzebbre kerül tőlük a szolgáltatás. Bizonytalan helyzetbe kerülhetnek, és a legrosszabb esetet is figyelembe véve talán ellátatlanul is maradhatnak. És ez, tisztelt államtitkár asszony, elfogadhatatlan, mert ők is egyenrangú polgárai ennek az országnak. Őket is megilleti a biztonságos egészségügyi ellátáshoz való jog. Tisztelt Országgyűlés! Ezúton is arra kérem az előterjesztőket, hogy gondolják át még egyszer a javaslatukat. A kormánypárti képviselőket pedig a térség országgy űlési képviselőjeként arra kérem, hogy támogassák azt a módosító javaslatot, amely arról szól, hogy Baja lehessen a kiemelt feladatokat ellátó súlyponti kórház. Ezt kérik önöktől a kórház dolgozói, a város és a települések vezetői, és ezt kérjük önöktől mi is, a térség lakói. Kérem, fontolják meg a kérésünket, és valóban fejlesszék, ne tönkretegyék az egészségügyi ellátórendszert. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Iván László képviselő úrnak, Fidesz. DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Igen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársak! Kedves Kollégák! Annyi minden elhangzott, és olyan súlyú kérdések vetődtek fel, hogy nekem alig marad mondanivalóm, de azért mindaz, ami elhangzott, pontosan arra a k orcsoportra illik, még súlyozottabban, akiket úgy hívnak Magyarországon, hogy a magyar beteg. A beteggé váló idős, az idős beteg és a haldokló idős beteg problémái kerültek itt előtérbe mindabból, amit érezhetően és felelősséggel hallottunk ebben a kérdésb en. Amikor a kezembe vettem ezt az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló tervezetet, nagy elánnal és igyekezettel próbáltam értelmezni, és meg kell mondjam, hogy elsősorban az általános