Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
2891 egész ország lakosságának nagyon sokat ártunk, hogyha ilyen érzelmeket, kétségbeeséshangulatot gerjesztünk a törvény kapcsán. Én ott kezdeném a mondanivalómat, ho gy a nyáron a Zöld könyv vitájában nagyon sok kérdés váltott ki éles vitát. Ezek közül talán az egyetlen, amin komolyan nem vitatkoztak, akiket érdekelt az egészségügy, az az, hogy struktúraváltásra van szükség. Talán ez az egyik, azon kevés kérdések egyik e, amelyben elvileg teremthető lenne egység a két oldal között, mert általában senki nem vitatja, hogy az a struktúra, amiben jelenleg a magyar egészségügy fel van építve, rossz, sokféle szempontból lehet kritizálni, hogy pazarló, hogy át kellene alakítani . Idáig szokott tartani az egyetértés. Tulajdonképpen számomra már az is öröm lett volna, ha Mikola képviselő úr szavaiban legalább ez a közös axióma világossá vált volna. De hát nem így történt. Én viszont mégis azt gondolom, ebből indulok ki, amikor a ké rdéseket szóba hozom. Hogy pazarló ez a rendszer, azt unalomig ismételgetjük, meg szoktuk állapítani, hogy túlméretezett a fekvőbetegellátási struktúra. Meg szoktuk állapítani, hogy a legdrágább egészségügyi ellátás a fekvőbetegellátás, hogy a magyar fin anszírozási rendszerben egy kórházi ágy éves fenntartása körülbelül vagy átlagosan 5,5 millió forintba kerül, hogy nagyon nem mindegy, hogy mi történik ezeken az ágyakon. Nekem is eszembe jutott ez a '96os törvény. Ezenkívül végiggondoltam az összes lehet séges alternatívát, hogy milyen módon, milyen technikákkal lehetne hozzányúlni ehhez a struktúrához. A jelenlegi rendszerről tényadatmegállapítás, hogy minden négy ágy közül egy üres, hogy minden negyedik ágyon olyan ember fekszik, akinek nem akut problém ája van, tehát másféle módon is lehetne gondoskodni az ellátásáról. Például a szociális rendszerben, például a krónikus ágyak számának növelésével, például ápolási otthonok megoldásával vagy, urambocsá, az otthonápolás fejlesztése mentén. Ha ezeket a számo kat, ezeket az adatokat komolyan vesszük, akkor ebből az következik, hogy ennek a jelenlegi kórházi kapacitásnak közel a fele igazából nem praktikusan, nem célszerűen van kihasználva. Ugyanilyen ismert adat, hogy Magyarországon a nyugateurópainak a töredé ke az úgynevezett egynapos beavatkozás, az egynapos sebészet vagy az egynapos ellátás, hogy ebben is okkal gondoljuk, hogy lehetne változtatni. Én komolyan azt gondolom, hogy most itt a Házban egy lelkesült hangulatnak kellene lennie, hogy végre hozzányúlu nk ehhez a rendszerhez. Itt van a javaslat előttünk. Módosító indítványokkal a részleteket befolyásolni tudjuk képviselőként; induljunk ki ebből, és próbáljunk meg szakmai érveket felsorakoztatni. Milyen lehetősége lett volna a kormánynak? Mondhatta volna azt, hogy rátok bízom, a szakmára bízom, döntsétek el, a szakma döntse el, hogy mire van szükség, és mire nincs. Az, hogy kell ebből a volumenből leépíteni, azt gondolom, mindannyiunk számára világos. Mondhatta volna az ellenkezőjét, és azt mondja, hogy mi ndent eldöntök én. Eszi, nem eszi, nem kap mást, én vezetem az egészségpolitikát, adok egy új struktúrát a kezetekbe, és ezt itt a parlamenttel megáldatom. Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem ez a javaslat éppen azért tetszik, mert sem az egyiket, sem a másik utat nem választotta, hanem ehelyett a két dolognak a kombinációját kínálta megvitatásra. Vagyis egyrészt meghatározott úgynevezett súlyponti kórházakat, és ennek a meghatározásához tényleg alapul vette a térképet, hogy mindegyik megyében legyen legalább egy ilyen súlyponti kórház. Azt mondta, hogy ilyen súlyponti kórházi minősítést kap körülbelül a fele, kicsit több mint a fele annak az aktív kórházi ágykapacitásnak, amit feltétlenül fenn akarunk tartani. A másik feléről pedig döntsenek helyben, döntsenek a RETek közreműködésével - ugye, a regionális egészségügyi tanácsokról van szó - a helyiek, hárommegyénként a régió döntse el, hogy pontosan azokon a keretszámokon belül hogyan akarnak rendelkezni a kapacitásokkal. Vagyis azt gondolom, keletkezett itt a közelmúltban egy komoly félreértés, ami a lakosságot tényleg nagyon felizgatta, mintha összesen ez a 31 kórház maradna, a többinek a létjogosultsága, a
