Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. MIKOLA ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2889 globális cégeket utánzó globális kórházak létrehozására, kórházláncok kialakítására törekszik az államilag finanszírozott ellátás területén? Csak kérdés, amit felvetek. Elméletben egyet lehetne érteni azzal, hogy a kormány az ön gondoskodás erősítése felé akarja elmozdítani az ellátórendszert, ehhez azonban kevés, ha ezt csak a kórházaknak a szerkezetátalakításával csinálja, ez a rendszerszemléleti megközelítés teljes hiányát jelenti. Az öngondoskodásról meg annyit, hogy ebben az országban a szociológusok szerint másfélkét millió ember van, aki öngondoskodásra képtelen, mert úgy szocializálódott. Ezeket az embereket el kell majd látnunk, ezektől nem lehet azt várni, hogy egyik napról a másikra, majd illeszkedve ehhez az egészségüg yi reformfolyamathoz rádöbbenjen, hogy felelős a lelke, teste épségének a megőrzéséért, és gondoskodjon magáról mintegy megelőzendő a betegségeket. Az öngondoskodás erősödéséhez szükség lenne egy átfogó, az egészség megőrzését segítő programra, ami kiterje dne a megelőzésre, az egészséges életmód támogatására, az élelmiszerminőség javítására, a munkahelyi környezet és biztonság javítására, a tömegsport támogatására, és folytathatnám tovább. Észre kell venni, hogy a világban két nagy áramlat figyelhető meg a z egészségüggyel kapcsolatban. Az egyik, amiről már részben beszéltem: a tényekre, adatokra alapozott egészségügyi tervezés, ami azt jelenti, hogy járványügyi, népegészségügyi, epidemiológiai trendekre alapozzák a struktúrát, a működtetést és az egész szük ségletkommunikációt. A másik még érdekesebb, de erre is figyelnünk kell: ez pedig az egészséghatásbecslés, az egészséghatáskalkuláció, ami azt jelenti, hogy mivel az egészség nem az egészségügyben keletkezik, nem is ott vész el, ezért multiszektorális ko rmányzati szinten kell felelősséget vállalni az egészségért. Ma már vannak olyan országok, Kanada vagy éppen most Franciaország, ahol már olyan monitoringrendszerek élnek, amelyek képesek rövid távon is, ciklusidőben egy kormánynak a teljesítményét a népeg észségügyi trendek és demográfiai trendek alakulásával mérni. Egy kormány akkor végzi jól tevékenységét, ha a működési idejében, a ciklusidőben javul a megbetegedési, halálozási trend, javulnak a morbiditási adatok, javul a születéskor várható élettartam, és folytathatom tovább. Ezek a fokmérői egy kormány működésének, ezek pedig multiszektorális dolgok, ezt az egészségügy önmagában nem tudja tenni. A törvénytervezetben és az egészségügyi program alkotásából hiányzik ez a kormányzati felelősségvállalás, sőt mintha a kormányzat kifelé tartana a rendszerből: egy nagyon alacsony szinten lábra akarja állítani, működőképessé akarja tenni, és utána mintha valami furcsa terve - nekem legalábbis úgy tűnik - lenne az ágazattal. Nem az egészséghatásbecslés, az egészs éghatásnak a multiszektorális kezelése, megközelítése tűnik ki ebből a tervezetből. Hiányzik a jövőkép, valaki elmondta már előttem. A jövőkép egy olyan, a jelenleginél lényegesen kedvezőbb állapot, amelynek elérése a társadalom számára vonzó, lelkesítő fe ladat, és amelynek elérése érdekében a társadalmat mozgósítani lehet, az embereket mozgósítani lehet. Ez azt is jelenti, hogy egy rendszer szétzúzása, a benne dolgozók elbizonytalanítása, a szolgáltatásokat igénybe vevők megfélemlítése, a pénzkivonás fokoz ása nem lehet jövőkép. Jövőkép lenne viszont az, ha a kormány megfogalmazná, hogy milyen egészségügyet akar, mert modellzavarok is vannak. Nem tudjuk, nem tudjuk, hogy milyen irányba megy a dolog; tömegtermelőt vagy minőségi szolgáltatót, államit vagy magá nt, továbbá, hogy milyen szerepet szán az egészségügynek a gazdasági versenyképesség helyreállításában, hiszen tudjuk, hogy a nemzetek versenyképességének egyik fontos eleme a növekvő számú egészséges lakosság. A testében, lelkében ép, szellemileg felkészü lt ember a gazdaság motorja, az a gazdasági prosperitás és annak a fenntarthatóságának az alapvető tényezője. Nagyon érdekes, megjelennek most - van időm, hadd mondjam el - olyan írások, amelyek Magyarországon az úgynevezett összegzett humántőkevagyont pr óbálják mérni. Döbbenten olvasom az egyik tanulmányban, hogy megjelöli az összegzett humántőkevagyont, tehát egy emberbe befektetett, ráfordított, oktatására, egészségére, szocializációra fordított kiadásokat - teljesen mindegy a szám, 90 000 milliárdban jelöli meg , és a vizsgálatok során oda jut, hogy ennek
