Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 28 (39. szám) - A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - LENGYEL ZOLTÁN, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2800 támogatása van, azonban éppen a bizottsági vitában merült fel, hogy vajon az idetartozó támogatások egésze, ami szintén a költségvetésből volna kiolvasható, többe vagy kevesebbe. A várható ez évi teljesítést és a jövő évi tervszámot összevetve egy körülbelül 56 százalékos csökkenés tapasztalható a számok tekintetében, de itt az előterjesztők jelezték, hogy az elemi költségvetések elkészítésekor olyan források, amikből most nem olvasható ki, nem látható, hogy mily en határon túli támogatásokat tartalmaznak, majd az elemi költségvetések elkészítésekor kiderülnek. És minden valószínűség szerint ugyanaz a nagyjából 10 milliárdos nagyságrendű támogatás fog a határon túliak rendelkezésére állni, mint ebben az esztendőben . A finanszírozás átalakítása azért is fontos, mert mint ahogy most ebben a költségvetési tárgyalási menetben is, a Szülőföld Alap támogatási összegét a törvény miatt egyelőre csak 1 milliárd forint összegre lehetett beállítani, és a törvényjavaslat tartal maz egy átcsoportosításra való felhatalmazást az illetékes miniszter részére, hogy majd így lehessen biztosítani a többletforrásokat. A jövőben azonban más források is, amik ezt a célt szolgálják, idekerülhetnek; automatizmusok léphetnek életbe, például a Munkaerőpiaci Alapból egy automatikus támogatás illetné meg a határon túl élőket ilyen célokra, amit szintén a Szülőföld Alap finanszírozási forrásai közé lehetne integrálni. Ezen szempontok miatt, mert a bizottság átláthatóbbnak, egyszerűbbnek, bővülő fo rrásokkal ellátottnak és tisztább rendszernek látja a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) törvényjavaslat által leírt folyamatokat, a bizottság többsége általános vitára alkalmasnak találta és támogatta. Elnök úr, köszönöm a s zót. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Dr. Szilvásy György távozik a teremből.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kisebbségi véleményt Lengyel Zoltán képviselő úr ismerteti. LENGYEL ZOLTÁN , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi vélem ényének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságban a többségi mellett egy kisebbségi álláspont is megszületett, ugyanis ha alaposan megnézzük az előttünk fekvő törvénymódosítást, ami T/1301. számon van előttünk, akkor sok érdekes dolog jut az eszünkbe, amikor részletesen végigtanulmányozzuk mindezt. Az első reakciója az embernek az, hogy valószínűleg lelkiismeretfurdalása van a kormánynak, és pótcselekvésként egy törvényjavaslatot nyújt be. Engedjék meg, hogy rögtön o tt kezdjem a kisebbség érvelését, ahol Kékesi képviselőtársam abbahagyta. Akkor, hogyha egy rendszerben nem látható források vannak, nagyon nagy baj van. Ha a magánszemélyeknél nem látható források vannak, akkor az adóhivatal rögtön eljárást kezdeményez el lenük, és megvizsgálja, hogy miből van a gyarapodás. Egy államháztartás rendszerében ez nem túlzottan megengedhető dolog. A képviselő úr mondta, milyen csodálatos dolog, hogy a Munkaerőpiaci Alapból is juthatnak források a határon túliak számára. Néhány é vvel ezelőtt az önök akkor egyik vezető politikusa, ma európai uniós képviselő, 23 millió románnal fenyegetőzött; 23 millió románnal fenyegetőzött, hogy el fogják venni a magyar munkavállalók elől a pénzt. Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak bizonyos dolgok, amiket a helyükre kell tenni. Nagyon fontos dolog az, hogy az anyaországból támogassuk a határon túli magyarokat. Nagyon fontos az, hogy legyen magyarmagyar párbeszéd. Nagyon fontos, hogy végre felébred a jelenlegi kormánypártiak lelkiismerete a határon túli magyarokkal szemben, de én úgy gondolom, hogy a köpönyegforgatásnak mindenféleképpen van határa. Már csak azért is van határa, mert hatalmas nagy sikerként harangozták be az előttünk lévő törvényjavaslatot, és ehhez képest maga a kormánypárti képvisel ő mondja azt, hogy 6 százalékkal kevesebb jut a határon túli magyaroknak. A többi nem látszik, de biztos megvan. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy felelős politikus, aki a Magyar