Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 27 (38. szám) - Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BORSOS JÓZSEF (Fidesz):
2777 módosító indítványt je gyeznek, és mind a kettőt támogatta a kormány azon elvek, logikák mentén, amit képviselő úr is a hozzászólásában elmondott, úgyhogy szeretném arról biztosítani, hogy a kormány a továbbiakban is támogatja ezt a két módosító indítványt. Ez nem érinti azt a k onszenzust, ami az Országos Érdekegyeztető Tanácsban létrejött a törvényjavaslat kapcsán, úgyhogy azt gondolom, hogy ez megtehető volt. Arra szeretném még felhívni a figyelmet, tisztelt képviselőtársaim, hogy a benyújtott hét módosító javaslat többségét, n égyet támogatott a kormány, köztük ellenzéki képviselő módosító indítványát is. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban az érintettekkel konzultálva alakítottuk ki ezt a véleményt, úgyhogy ezzel szeretném jelezni, hogy a kormány a legnagyobb nyitottságot muta tta a konszenzust nem felborító módosító javaslatok irányába. Szeretném megköszönni a vitában való részvételüket. Bízom benne, hogy konszenzussal fogja majd elfogadni az Országgyűlés is ezt a törvényjavaslatot, mint ahogy konszenzussal készült. Köszönöm sz épen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. A módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön határozunk. Az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló tör vényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/1307. sorszá mon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/1307/12. sorszámon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatok közötti összefüggésekre figyelemmel a részletes vitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Kérdeze m a tisztelt Országgyűlést, egyetérte a javasolt vitaszerkezettel. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés az indítványomat elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vitát az ajánlá s 121. pontjaira. Ötperces időkeretben kér szót Borsos József képviselő úr, Fidesz. BORSOS JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A bizottsági ajánlás 8. pontjához, tehát a T/1307/9. számú módosító javaslathoz fűzném hozzá ugyanazokat az érvek et, mint amelyeket már az államtitkár úr az előző jogszabálymódosítás kapcsán elutasított. Nyilván ezeket az érveket nem fogom még egyszer megismételni, az érveimet fönntartom. De ezzel kapcsolatosan ahhoz az államtitkári reagáláshoz, amelyikben bizonyos kormányzati gyakorlatot az érdekegyeztetéssel kapcsolatban előző ciklusokra visszamenőleg hibáztat, nincs különösebb hozzáfűznivalóm, hiszen ez nem az a terep, ahol erről nekünk kellene vitatkozni. (Csizmár Gábor Göndör Istvánnal és dr. Szabó Zoltánnal kon zultál.) Nyilván majd a jegyzőkönyvből vissza tudja olvasni államtitkár úr, amit mondok, tehát ezért folytatom, hogy a római szerződés 138. cikkely (4) bekezdése szabályozza a szociális párbeszédnek a jogalkotásban való részvételi folyamatát, és ott bizony , ha a szociális partnerek nem tudnak megegyezni, egy kilenc hónapos eljárási időt szabályoz maga az Unió alapszerződése. Tehát ha ez a típusú gyakorlat ellentétes az uniós gyakorlattal, amit ön hibáztat az előző kormányzatok egyikének a tevékenységében, a kkor valószínűleg vissza kell térni az alapokhoz.