Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 24 (37. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
2585 támogatni fogjuk, és mi magunk is benyújtottuk, hogy a budapesti tömegközlekedés normatív támogatását szíveskedjenek legalább elviselhető szinten a költségvetésben benne tartani. A fővárosi tömegközlekedés nem néhány százezer fővárosi ember, hanem naponta mintegy másfél millió Budapesten és az agglomerációban élő ember, illetve a Budapesten átutazó tovább i milliós nagyságrendű magyar állampolgár és idelátogató külföldinek az ügye. Ezekhez kérem támogatásukat. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Egy kétperces jelentkezést látok, Szatmáry Kristófé a szó. SZATMÁ RY KRISTÓF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék Fónagy úr javaslataihoz hozzászólni. Budapesti és azon belül is XVI. kerületi képviselőként az egyik javaslatom, ami nagyon lényeges lenne a főváros külső kerületei számára, a fö ldutak szilárd útburkolattal való ellátása. Nem mennék bele a számokba, talán tudják, sok külső kerületnek ma még 3040 százaléka földút, tehát nagyon lényeges lenne ennek az összegnek a beemelése a költségvetésbe, már csak azért is, mert a középmagyarors zági operatív program jelenleg látszó célelőirányzatai csak Pest megyére vonatkozóan tartalmaznak utalásokat arra, hogy a pályázati lehetőségbe ezek a kerületek bekapcsolódjanak. Ezért is lényeges lenne, hogy ha ezek a kerületek kimaradnak ebből a fejleszt ésből, a központi költségvetés keretein belül kapjanak valamifajta lehetőséget. (12.30) A másik - csak ráerősítenék arra, amit Fónagy úr elmondott : nagyon lényeges lenne a gödöllői HÉV XVI. kerületi szakasza kéregvasúttá áttervezésének legalább a megindí tása. Sajnálom, hogy nincs itt SZDSZes képviselő, mert már a napirend vitája elején jeleztem, hogy ezt a programot maga az SZDSZ is a választási szórólapján támogatta, így remélem - bízva abban, hogy az álláspontjuk nem változik , ezt a javaslatot támoga tni fogják. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tukacs István képviselő úré a szó. TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mondandómban először az ajánlás 545., 546. és 547. pontjához szeretnék kapcso lódni, de előtte engedjenek meg egy másik javaslathoz történő kapcsolódást, véleménynyilvánítást. Bőhm András képviselő úr beszélt arról, hogy módosító javaslat van a Ház előtt az adóerőképesség számításában, vagyis abban, hogyan ösztönözzük azokat az önk ormányzatokat, amelyek képesek fejlesztési forrásokat teremteni, természetesen nem állami forrásból. Fónagy képviselő úr is említést tett erről, és támogatta ezt a javaslatot. A javaslat tartalma az, hogy azok az önkormányzatok, amelyek fejlesztéseik kapcs án tudnak saját forrásaikból olyan fejlesztéseket generálni, működtetni, esetleg más forrásokkal együtt elvégezni, azok legyenek kedvezményezettek. Azért legyenek kedvezményezettek, mert ezek a fejlesztések vagy a fejlesztés végrehajtásának a stádiumában, vagy a későbbiek során is munkahelyeket jelentenek, állami bevételeket jelentenek, olyan később megjelenő bevételi forrásokat jelentenek a költségvetésnek, amelyeket megéri most, ebben a 2007es költségvetésben elviselt némi bevételkieséssel is akár, de ho norálni. A javaslat jellegzetesen nagyvárosi javaslat, valljuk be ezt őszintén. Jellegzetesen nagyvárosi javaslat, tisztelt képviselőtársaim. Ezt azért szeretném elmondani, mert egyetlen javaslattevőnek és egyetlen támogatónak sem lehet abban a naiv hitben ringatózni, hogy természetesen minden településnek lehetősége - a joga mellett - igénybe venni ezt a támogatási formát; jellegzetesen nagyvárosi javaslat, hiszen a nagyvárosok tudnak saját költségvetésükből, saját forrásaikból