Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 21 (36. szám) - Egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
2361 összefüggésben ezekkel a fejlesztés i stratégiákkal. Tehát nincs arról szó, hogy valamifajta régi rendszert akarnánk fenntartani, nincs arról szó, hogy nem összefüggéseiben akarjuk kezelni a dolgot, sőt pontosan azon kívánalmaknak felel meg a jelen törvénymódosítás is, amit önök említettek. Persze megértem, önök közül többen is említették, hogy első képviselői ciklusukban vannak, és még nem mindenben tájékozottak. Azért említettem ezt a felsorolást, hogy ha esetleg elolvassák, akkor látják, hogy ez a törvénymódosítás ezekkel a stratégiákkal t eljes mértékben összefüggésben van. Ami a finanszírozást illeti, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a szakmai döntésekhez a finanszírozást is meg kell teremteni, ez egy iteratív természetű dolog. Természetesen úgy kellett a törvényhozás elé hoznunk ezt a módosító javaslatot, hogy számolunk azzal, hogy miképpen finanszírozható hazai adófizetői pénzekből és európai uniós pénzekből, és amikor a költségvetést tárgyaljuk, akkor meg figyelni kell arra, hogy milyen szakmai szabályok vannak milyen szakmai t örvényekben, hogy annak a finanszírozási feltételei megteremtődjenek. Ezt az iterációt természetesen elvégeztük eddig is, és el is fogjuk végezni, a költségvetési törvény tárgyalásakor erre érdemes is visszatérni. Van egy elv azonban, amiben remélem, hogy egyetértünk, bár többféle hozzászólásban ennek egy picit mintha az elbizonytalanítása történt volna meg. Bízom benne, hogy ezt az alapelvet nem szeretnék a patkó egyik oldalán se felbontani, hogy az adófizetők pénzét olyan képzésekhez használjuk, aminek va n folytatása a munkaerőpiacon, leegyszerűsítve: amivel el is lehet helyezkedni a munkaerőpiacon. Eddig és tán még ma is azt lehet mondani, hogy ez nem teljesen van így, ezért szeretnénk azokat a szigorú szabályokat például a felnőttképzésben használni, hog y az adófizetők pénze csak akkreditált intézmény akkreditált képzéséhez járjon. Egyébként mindenki azt csinál, amit akar természetesen, betartva a játékszabályokat: nyilvántartásba vetetheti magát mint felnőttképző intézmény, és végezheti nyilvántartott in tézményként a képző tevékenységét a piacon. Ha van, aki megfizeti, akkor csinálja; de az adófizetők pénzét csak oda szabad vinni, ahol akkreditált minőségbiztosítás van, ahol van folytatás a munkaerőpiacon, és nemcsak a papírszerzésről szól a történet, han em valódi elhelyezkedési esélyt ad az embereknek, legyenek akármilyen életkorban. Persze a forrásokból a többszereplős szakképzésben a többi szereplő tevékenységét is finanszírozni kell. Szeretném megnyugtatni azon aggódókat, akik azt mondták, hogy ha a ka marák vagy munkáltatói szervezetek szerepe megnő a szakképzésben, ahhoz finanszírozási forrás is kell, ezeket természetesen terveztük és tervezzük, és eddig is az ilyen feladatátadáshoz forrásátadás is társult. Pelczné képviselő asszony, aki már nem tartóz kodik a teremben, próbálta kritika alá vonni a térségi integrált szakképző központokat, hogy ő még nem látja ezeknek a sorsát, relevanciáját és egyáltalán az eredményességét. Nem is nagyon láthatja, mert ezek a tiszkek most jöttek létre az elmúlt esztendőb en, ezeknél a képzés még nem is ért véget, sőt mi több, el se kezdődött, tehát nehéz egy tavaly létrejött szakképző intézményrendszer eredményességét idén megítélni. Nem hiszem, hogy ebbe a hibába kellene esnünk, a rendszer nem úgy működik, hogy a múlt hét en valamit intézkedek, és jövő héten annak látom az eredményét, mert a szakképzés minimum három, de inkább négyöthat év múlva látszik meg a munkaerőpiacon. Ebben kellene egy kis türelemnek lenni, nem hiszem, hogy ezt a politikának türelmetlenül kellene k ezelni. Hozzáteszem, hogy a tiszk törvényi feltételei is hiányoztak, amikor a tiszk létrejött fejlesztési pénzekből. Most teremtjük meg a jogszabályi körülményeit, finanszírozási körülményeit annak, hogy ez valóban a hazai jogrendszerbe illeszkedett módon, intézményfenntartó társulásként, legalább tízéves működési stabilitással, minimum hat szakmát tanítva, több intézmény együttműködésében, valóban integrált intézményegyüttes legyen. Ez most van kialakulóban, bízom benne, hogy néhány év múlva mások is azt g ondolják, hogy ez egy legalább olyan lépés volt, mint a miniszter úr által említett szakközépiskolák esetében a világbanki program, vagy mint a már talán valamifajta eredményt felmutató szakiskolai fejlesztési program első szakasza, aminek most vagyunk a v égén.
