Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - A kormányzati szervezetalakítással összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
2269 Mert mi fog történni a törvény alapján a jövőben? A kormány elhatározta és 2118/266. (VI. 3.) számú határozatával elrendelte, hogy a földművelésügyi és egészségügyi miniszterek tegyenek javaslatot az egységes élelmiszerbiztonsági szervezet kialakítására és felügyeletére. Ugyanez a kormányhatározat előírta, hogy a fővárosi és megyei növény- és talajvédelmi szolgálatokat, a növény- és talajvédelmi központi szolgálatot, a megyei földművelésügyi hivatalokat és a fővárosi és megyei állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomásokat a megyeszékhelyen működő egységes FVM szakigazgatási szervv el kell összevonni, és körzeti kirendeltségeket kell kialakítani. Az érintett minisztereknek javaslatot kellett kidolgozniuk az átszervezésre kerülő agrárszakigazgatási intézmények országos és regionális szintjére is. A feladatokat 2007. január 1jére kel l elvégezni. Közben ugyan a kormányhatározat elfeledkezett néhány országos hatáskörű szervről, de a kezemben lévő mostani tervezet ezt már pótolja. Az átalakítási törvény hátterét egy kormányrendelet biztosítja, amely tervezetben már megjelent. Egy mezőgaz dasági szakigazgatási hivatal létrehozásáról szól ez a rendelet. Ez az úgynevezett MGSZH jogutódja lesz minden megyei és országos agrárigazgatási intézménynek. Létrejön egy országos hatáskörű központi hivatal, amelynek területi szervei lesznek. A területi szervek és az országos központ önálló jogi személyiség lesz, de a pénzügyi gazdálkodási és humánpolitikai feladatokat a központ látja el. A területi szervek élén főigazgató fog állni, helyettesei lesznek a szakmai igazgatók, felelősök: állatorvos, növényvé dő s a többi. Ezen túlmenően körzeti irodák lesznek a kistérségek szerint, ahol minden szakma képviselve lesz. Az átszervezés jelen állása szerint a kialakítandó új intézmény vezetői az FVMhivatalok vezetői lesznek. Már rendelkeznek írásos megbízással, és folyik az adatgyűjtés, az ingatlanok, valamint az anyagi eszközök osztogatása, leltározása. Valaki már említette - úgy emlékszem, Répássy képviselőtársam, vagy valaki más a felszólalók között , hogy szinte a megyei tanácsi rendszer jön vissza. Én éltem a bban a világban, amikor megyei tanácsi rendszerben működött az állategészségügyi szolgálat, és az bizony nem volt egy egyértelműen hatékony szervezet. Újra kettős irányítás jön létre. Kettős irányítás, egyrészt a központból, másrészt a helyi igazgatótól, bár a munkáltatói jogokat a helyi főigazgató fogja gyakorolni, a kinevezést pedig az országos hivatal vezetője. Ez a terv. Jelen állapot szerint az állategészségügy az élelmiszerbiztonságért, a teljes élelmiszerláncért, a takarmánybiztonságért, a járványü gyért és az állatvédelemért felelős szakigazgatási szervezet. Feladata és hatásköre törvényekkel pontosan körülhatárolt. Hatóság. A hatósági döntések megalapozásához országos állami laborhálózat és olyan központi intézményrendszer áll rendelkezésre, amely objektíven védi a fogyasztó érdekeit, és biztosítja a magyar termékek külföldre jutásához megkívánt garanciákat. Az intézmények hazai és nemzetközi akkreditációval rendelkeznek, melyet az összevonásokat követően valószínűleg elvesztenek, bár egyes jogászok szerint ezt gyorsan pótolni lehet. Ezeket az eljárásokat azonban mégiscsak újra le kell folytatni, ami azzal jár, hogy bizonyos akkreditált vizsgálatokat addig máshol, külföldön kell elvégeztetni. A növény- és talajvédelem hasonlóan hatósági feladatokat l át el. Az FVMhivatal hatósági jogköre jelenleg kizárólag a halászati és vadászati felügyeletre szól, egyéb államigazgatási feladatai az elmúlt években elfogytak. Azért említettem ezeket a szervezeteket is, mert a hatósági szervezetek, az állat- és a növén yegészségügy a jelenleg meglévő és működő integrált költségvetés keretei között működőképesek. Viszont az intézmények összevonását követően egy hibrid jön létre, hiszen egy érdekvédelmi, szaktanácsadási feladatokat ellátó szervezet, a falugazdászok - akik egyébként az én szívemhez nagyon közel állók, és nagyon fontos szerepet töltenek be a magyar agrárgazdaságban , egy hatósági rendszerrel, szinte ha kiéleznénk, majdhogynem ellenérdekelt rendszerek egy fedél, egy irányítás alá kerülnek. Egy ilyen összevoná s, főleg politikailag kinevezett vezetővel, megkérdőjelezi a hatóságok szavahihetőségét, az intézkedések hatékonyságát, és még sorolhatnám tovább a problémákat.