Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - Az egyes építésüggyel kapcsolatos törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. JÓZSA ISTVÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
2250 aktuálisa n ismert , valamint egyes, az uniós tagságunkból származó kötelezettségek érvényesítéséből adódóan az építésügyi igazgatás számára szükséges törvénymódosítások egy, a jelen törvényjavaslatban kerüljenek beterjesztésre és elfogadásra az Országgyűlés számár a. Államtitkár úr a bevezetőjében kiemelte azokat a lényeges pontokat, amelyek a gazdaság számára az építésüggyel kapcsolatban fontosak, ezek alapján, úgy gondolom, érthető a gazdasági bizottság egyhangú támogató indítványa. Köszönöm a figyelmet. (Taps a k ormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tájékoztatom képviselőtársaimat, hogy a környezetvédelmi bizottság ülésén kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. De most elsőként ismét Józsa István képviselő úrnak adom meg a szót, immár a kö rnyezetvédelmi bizottság előadójaként. DR. JÓZSA ISTVÁN , a környezetvédelmi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Így van az, ha az ember két bizottságnak is tagja, amelyik tárgyalja azokat a törvényjavaslatokat, amelyek a Ház elé kerülnek. A körn yezetvédelem szempontjából több érdekes és előremutató javaslatot tartalmaz az a nyolc módosítás, amely az építésüggyel kapcsolatos törvények tárgyában T/1308. számon beterjesztésre került. A környezetvédelmi törvény úgy változik, hogy a kormányt rendeleta lkotásra hatalmazza fel egy új ponton, hogy szabályozza a környezetvédelmi, természetvédelmi, tájvédelmi szakértői tevékenységek szakmai szabályait. Ez így sokkal erősebb, ha ezt törvényi felhatalmazás alapján teheti meg a kormány. Jelentősek a közvetett v agy közvetlen környezeti hatással járó változtatások is. A javaslat megszünteti a tájvédelmi szempontból sok problémát jelentő engedély nélküli építkezésekhez kötődő építési bírság törvényi szinten értékhez kötött 20100 százalékos mértékét az épített körn yezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi törvény módosításával. A bírságok alapjának megállapítása is kormányzati hatáskörbe kerül. Tájvédelmi szempontból kérdés - és az eddigi hazai gyakorlatra tekintettel kritikus lehet , hogy a kialakítandó ala csonyabb szinten meghatározott rendszer kellően visszatartó hatású lesze, illetve a bizottságban az a többségi vélemény fogalmazódott meg, hogy kellően visszatartó hatású legyen, és ily módon a kormányzati hatáskör talán gyorsabb reagálást tesz lehetővé a z engedély nélküli építési tevékenység visszaszorítására. Fontos módosítás, amely egyértelművé teszi, hogy a bírság megfizetése nem mentesít az engedély nélküli építkezésből eredő más kötelezettségek, így a környezet korábbi állapotának helyreállítására vo natkozó kötelezettség teljesítése alól. Környezeti hatású az a módosítás is, amely szerint az EUelőírásoknak megfelelően a lakás bérbeadója köteles az energetikai tanúsítványt átadni a lakás bérbevevője számára. Itt azért még más felhatalmazások is szüksé gesek, mert egyelőre nem tisztázott, hogy ki illetékes ilyen bizonyítvány kiadására. Figyelembe véve a beterjesztett módosításnak ezeket a környezeti szempontból pozitív hatásait, a környezetvédelmi bizottság többségi javaslat alapján általános vitá ra alkalmasnak tartja és támogatja a beterjesztett módosítást. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A kisebbségi vélemény ismertetésére megadom a szót Katona Kálmán képviselő úrnak. KATONA KÁLMÁN , a környezetvédelmi bizottság kisebbségi vélemé nyének ismertetője : Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatnak nagyon sok olyan eleme van, amit támogatni tudunk, számos dolgot helyrerak, de megítélésünk szerint sajnos egy olyan galibát is okoz, amit nem lenne feltétlenül fontos, hogy okozzon, ez pedig az energetikai tanúsítvány kérdése. Az uniós irányelvek szerint 2009ig lehetne erre haladékot kérni a Bizottságtól, nem feltétlenül kell most ezt