Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 20 (35. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2150 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Gyurcsány úr partnerségről, párbeszédről beszélt. (Dr. Szekeres Imre: Miniszterelnök úr.) Készen állunk a párbeszédre, és készek vagyunk a partnerségre. De hadd tegyek néhány megjegyzést! A kül politikával kapcsolatban örülünk, hogy Romániával és Szlovákiával tárgyalások folynak. Remélem, hogy ön és a kormánya tanul Romániától és Szlovákiától, amelyek több millió románra, illetve szlovákra terjesztették ki az állampolgárságot, ellentétben azzal, amit önök december 5én műveltek. Adja Isten, hogy tanuljon tőlük valamit! A másik pedig, ilyen tárgyalások előtt nem ártana, ha összeszedné a bátorságát, és eljönne Erdélybe, beszélne az ottani emberekkel. És utána tárgyaljon Romániával, tárgyaljon Szlová kiával. A belpolitikai kérdések tekintetében pedig az a helyzet, hogy ezek valóban szép szavak, csakhogy itt fekszik előttünk az a költségvetés, amely bizony hosszú távra eldönti a legfontosabb kérdéseket. Ezek után tárgyalásokat folytatni, erre mondja a m agyar népnyelv azt, hogy eső után köpönyeg. Egész pontosan: vihar után az esőköpeny ígérete. De partnerek vagyunk sok mindenben. Partnerek vagyunk például abban, amit itt a Világgazdaság is ír, hogy a magyar bankok csillagászati profitja kirívó az egész ré gióban. Partnerek vagyunk abban, hogy úgy fogalmazzam, rábeszéljük a bankokat és a multinacionális cégeket, hogy ők is vállaljanak arányos részt a terhekből, hogy ne csak a magyar vállalkozók, ne csak a magyar munkavállalók viseljenek minden terhet, a magá t szocialistának mondó párt nagyobb dicsőségére. Kapcsolódnék ahhoz, amit Navracsics Tibor frakcióvezető úr mondott, mi is megkaptuk Kuncze Gábor frakcióvezető úr kedves meghívóját az SZDSZtől fontos kérdések megtárgyalására. (Dr. Magda Sándor: Miről besz él? Nincs mondanivalója.) Partnerek vagyunk ebben, de azért a bizalmat javítaná, ha eközben például nem osztogatnának Pro Urbe díjat Gergényi Péternek. (Felzúdulás a kormánypárti oldalon. - Dr. Magda Sándor: Mi köze ehhez a témához? - Dr. Avarkeszi Dezső: Ti is megszavaztátok.) Nagyonnagyon sok köze van ehhez. És ha már itt tartunk, akkor fel szeretném hívni a figyelmet arra, nem tartom szerencsésnek, hogy önök folyamatosan vasprefektusnak hívják Gergényi Pétert. (Felzúdulás a kormánypárti oldalon. - Közbe szólás ugyanott: A sajtó. - Az elnök csenget.) Tudják, ki volt a vasprefektus? Akkor egy kis történelemóra! Cesare Mori volt a vasprefektus Olaszországban, az az ember, akit Mussolini bízott meg a maffiával szembeni fellépéssel. (Közbeszólásra.) Ez baj? Ne m ezt mondtam. De azért elgondolkodtató, hogy az SZDSZ a fasiszta párt sikerpropagandájának frazeológiáját csaklizza el. De ezen az SZDSZ lelke rajta. (Derültség a kormánypárti oldalon.) De van egy különbség Cesare Mori és Gergényi Péter között. Egy minden képpen. (Az elnök ismét csenget.) Ugyanis Cesare Mori Mussolinitől olyan felhatalmazást kapott, hogy a fasiszta párt vezetői ellen is felléphet, ha maffiakapcsolataik vannak. K&Hügyben például nem hallottam, hogy Gergényi Péter nyomozott volna. (Derültség az MSZP soraiban.) Ha tehát önök párbeszédet akarnak, akkor megkérem önöket arra, beszéljenek a főpolgármesterükkel, hogy ne provokálják a magyar társadalmat azzal, hogy Gergényi Péternek Pro Urbe díjat adnak, és szerencsésebb lett volna, ha a Szocialista Párt a tárgyalások tekintetében a költségvetési törvény előtt kezdi ezekről az alapvető fontosságú kérdésekről a párbeszéddel kapcsolatos javaslatait. (13.30) Összefoglalva: partnerek vagyunk a partnerségben, és partnerek vagyunk a párbeszédben, ha az pél dául lehetővé teszi a családi jövedelemadózás választását a személyi jövedelemadó helyett, ha az lehetővé teszi, hogy ne minden terhet a magyar vállalkozók és a magyar bérből és fizetésből élő emberek viseljenek. Amennyiben ilyen konkrét javaslatok vannak, és nem pusztán szép szavak, akkor e tekintetben partnerek vagyunk. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :