Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 18 (34. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
2122 Képviselőtársam! A képviselő asszony is arról beszélt, és bárhogyan lehet forgatni meg lefordítani az őszödi beszédet, az előbb is elm ondtam a hozzászólásomban: élni és élni hagyni. Önök úgy próbáltak élni a választásokon, hogy hatalmat nyerjenek, és az élni hagyást felejtik ki ebből, mert ennek az árát az állampolgárok fogják teljes egészében megadni. Hogyha most is olyan eszközhöz nyúl nak, hogy elrejtenek dolgokat, és becsapják és felületesnek hiszik az állampolgárokat, hisz összegészében többet kapnak az önkormányzatok, mellette egy olyan beruházási összeg szerepel bent, amit ha kiveszünk, akkor az önkormányzatok önmagukban padlót fogn ak… - őszintének kell lenni, képviselőtársam! (TataiTóth András: Önkormányzat kapja azt is.) Én örülök a módosító indítványának, egészen biztos, hogy a Fidesz részéről lesz foganatja, és meg is fogják szavazni. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, ké pviselő úr. Következik Révész Máriusz képviselő úr, Fidesz. RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz) : Köszönöm szépen. Azt kell mondjam, hogy arcpirító az a cinizmus, amit TataiTóth András művel. Tönkretették az országot négy év alatt, ezt követően azt mondja, hogy az ell enzéki Fideszé a felelősség. Ne próbálják áthárítani a felelősséget! Tisztelt Képviselő Úr! A mi kormányunk alatt a költségvetés egyensúlyban volt, amikor önök 2002ben megkapták a kormányrudat, 2007es euróbevezetés volt a céldátum. Ma pedig ott tartunk, hogy Románia és Bulgária, aki csak januártól lesz az Unió tagja, hamarabb lesz képes bevezetni - önöknek köszönhetően - az eurót, mint Magyarország. Ehhez gratulálok! TataiTóth András abban is félrevezet mindenkit, hogy nem erről a garanciális elemről vol t szó. Azt a garanciális elemet, amit most kivesznek a törvényből, eddig minden évben, 1990 óta - ismereteim szerint - egyébként teljesítette a költségvetés. Nem volt olyan év Magyarországon, és ne állítson mást, hogy egyik évről a másikra az önkormányzato knak juttatott oktatási támogatás kevesebb lett volna, mint az előző évben. Lehet, hogy a Bokroscsomag idején, lehet, hogy egyetlenegyszer volt, de ilyen egyébként 1998 óta, amióta én parlamenti képviselő vagyok, ilyen nem volt, hogy az oktatásra fordítot t normatív támogatás csökkent volna az egyik évről a másikra. Ez most fog először, tisztelt képviselő úr, megvalósulni. Valóban voltak garanciális elemek, amelyeket felfüggesztettek az előző kormányok, de ezek a garanciális elemek egyébként sokkal keményeb b és magasabb garanciát határoztak meg. Önök először levitték a garanciát, és a végén már csak ott tartunk, hogy annyit adunk, mint az előző évben, de igazából most kiderül, hogy most ezt sem tudják tartani. És még egyszer mondom, hogy önök mindenkit veszt essé tesznek. Arató képviselő úrnak csak annyit mondok, hogy Kőbánya ügyében én is pontosan fogalmaztam, azt mondtam, hogy Kőbányán jelenleg az a helyzet, megszorító intézkedés nélkül már jövő januárban sem tudjuk, hogy miből fogjuk kifizetni a béreket. Ha ez a költségvetés bejön, illetve nem tudjuk kifizetni a béreket további egymilliárd felvétele nélkül. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha ez a költségvetés bejön, akkor még egy olyan nagy önkormányzat, mint a kőbányai önkormány zat is, drámai helyzetbe fog kerülni, és nemcsak a kistelepüléseket fogja érinteni. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces, Lengyel Zoltán képviselő úr, Fidesz. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megdöbbentő, ami itt a Ház falai között folyik. Megdöbbentő az illetékes tárca részéről a szakmaiatlanság és a demagógizmus. Aki valaha látott közelről oktatási intézményt, aki valaha látott közelről önkormányzatot, az látja, hogy az elm últ négy évben mi volt a tendencia. És ebben nincsen vita kormánypárti és ellenzéki polgármesterek