Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TELEKI LÁSZLÓ (MSZP):
1966 Eb ben az évben mondtuk azt és mondjuk azt még mindig, hogy történelmi pillanat kezdődött el akkor, amikor egy kormány külön soron jelentette meg a magyar államháztartás költségvetésében a cigánytelepek felszámolását. Ma szintén lehet látni azt, hogy külön so ron megjelenik a cigánytelepekre szánt forrásnak a keretösszege. Ez ma 400 millió forintot jelent, és azt gondoljuk, hogy a fejlesztési programban, ami a nemzeti fejlesztési tervben meg fog jelenni, mindenképpen a fejlesztések kapcsán el fogják érni azokat a telepeket, amelyeket még nem tudunk felszámolni ebből a 400 millió forintból, de egyetlenegy biztos: a fejlesztési összegek rá fognak fordítódni ezekre a telepekre. A Magyarországi Cigányokért Közalapítványnál nyújtott támogatás szintén, azt gondolom, ö sszehasonlítást érdemel. Az 19992000. tanévben mindösszesen 278 millió forintos keretet szabott a Fideszkormányzat, ma pedig azt lehet látni, hogy a 20032004. évben - ha az utolsó előtti tanévet nézzük - 1,1 milliárd forintot fordított egyetlenegy évben a Medgyessykormány, illetve azt követően pedig a Gyurcsánykormány arra, hogy a roma tanulók ösztöndíja kiemeltebb legyen. Ebből adódóan azt gondolom, hogy ma Magyarországon valóban egy szigorú költségvetés és következetes költségvetés van, és természete sen a magam részéről ehhez a költségvetéshez kérem a tisztelt Ház támogatását, hogy fogadjuk el és szavazzuk meg a 2007es költségvetési évet, mert egy mértékadó és egy jövőt építő költségvetés lesz. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Vil ágosi Gábor) : Kétperces felszólalásra következik Vitányi István képviselő úr, Fidesz. DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Nyomatékos enyhítő körülményként veszem figyelembe Teleki képviselőtársamnál, hogy 1998 és 2002 között nem volt ké pviselő, és nem ismerheti teljes részletességgel… (Közbeszólásra:) - 1998 és 2002 között, a polgári kormány idején nem volt államtitkár , nem ismerheti a költségvetését. Csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmét, egy adatra: a Hornkormány idején 80 0 roma fiatal részesült támogatásban, ösztöndíjban, a polgári kormány idején pedig 8 ezer. (19.20) Tízszeresére növekedett a támogatás összege. Ha ön ezt nem tartja megfelelőnek... - úgy gondolom, hogy a mostani kormány sem juttat többet a roma fiataloknak tanulásra, mint akkor. Nem beszélve arról, hogy - '982002ről beszélünk - 2000 óta bizonyos értékviszonyok már megváltoztak, tehát a mostani juttatás összegszerűségben nem éri el azt, amit '98 és 2002 között nyújtottunk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz é s a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét Teleki László képviselő úr következik, immár két percben, MSZP. TELEKI LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Néhány számot hadd mondjak, és akkor talán annak ellenére, hogy nem voltam '98 és 2002 között képvi selő, még tudhatom a számokat, és láthatom, hogy a költségvetés mit tartalmazott. Itt van a kezemben a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány beszámolója, amely így szól, és csak a Fidesz idejét mondom. Az 1998. évben, tehát egy fél idő szakot lehet mondani, 250 millió forinttal támogatta a Magyarországi Cigányokért Közalapítványt, amely kizárólag a roma gyerekek oktatásáról szólt. 1999ben 272 millió, tehát 22 millió forint növekedés volt mindösszesen a következő évben, a 2000. évben ped ig 278,5 millió forintot adott a Fideszkormány, és mehetnénk tovább. A legutolsó évben, amikor 2002ben még a költségvetést önök készítették el és önök fogadták el, összesen 350 millió forintot adott a Fideszkormány a roma tanulók felzárkóztatására, öszt öndíjára.