Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP):
1963 kilométerre van, Győr pedig 90 kilométerre. Itt ülnek a képviselők: Molnár Ágnes, Kránitz László, Sopronban egy emberként szólalnak fel a képviselők, nem lehet ezt tenni egy megyei jogú várossal, nem le het így átalakítani az egészségügyet, nem lehet így kiszúrni az emberekkel. Ez minden, csak nem reform. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : TataiTóth András képviselő úr következik két percben, MSZP. TATAITÓT H ANDRÁS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Távol álljon tőlem, hogy felesleges vitát indítsak, és tudom, hogy önök mindig igazat mondanak, de Babák képviselő urat azért emlékeztetném arra, hogy az elmúlt négy évben nagyon sok órát t öltöttünk el itt együtt a parlamentben, és én egyetlenegy alkalomra sem emlékszem - de lehet, hogy bennem van a hiba , amikor az említett követelményt fogalmazta volna meg, ezzel szemben arra emlékszem, hogy minden területen többet követelt. Tehát egyetle negy esetben sem emlékszem, hogy a kiadások visszafogását támogatta volna. Minden esetben többet követelt oktatásügyben, egészségügyben. Tehát csak a kiadások növelésére tett javaslataira tudok visszaemlékezni az elmúlt négy évben. Mondom, lehet, hogy téve dek, mert önök, különösen vezetőjük mindig csak igazat mond, de azt gondolom, hogy egy kicsit az emlékezetem másra int, mint amiről ön beszélt az imént. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Nagy Kálmán képviselő úrnak adom meg a szót kétperces időtartamra, KDNP. DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP) : Tisztelt Államtitkár Asszony! Én egyetlen dologra utalnék. Ezek a tiszta viszonyok, amelyek xszer elhangzanak: egy beteg kezelésében a legkisebb tétel az orvos fizetése. Ha 300 forintot adun k neki betegenként, akkor úgy gondolja, hogy ez a tétel ki van egyenlítve? Végiggondolta ön azt, hogy az én 30 éves orvosi pályafutásom során, amikor 20 milliós nagyságrendű beavatkozásokat végzünk... - és kiszámoltam azt, hogy ebből mennyiért csinálják me g NyugatEurópában, meg mennyiért csinálják Németországban. Azt látjuk, hogy az egészségügyi dolgozó kiadása gyakorlatilag nem tétel. Ami tétel, a gyógyszer, ami tétel, az, hogy olyan jellegű eszközöket kell használnunk, ami sokba kerül. És én azzal egyeté rtek, hogy ezt centralizáltan kell végrehajtani, de higgye el, Kuncze elnök úr, hogy Magyarországon ezeket a beavatkozásokat centralizáltan hajtják végre, nem decentralizáltan. Nincs ilyen jellegű, hogy, mondjuk, Sátoraljaújhelyen csinálnának veseátültetés t. Tehát igazából az úgynevezett tiszta viszonyokkal van probléma. Tehát igazából pénzt vesz el a betegtől, de nem old meg semmit. Akkor mire való? (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Puskás Tivadar képviselő úr kö vetkezik kétperces időtartamra, KDNP. DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP) : Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. Államtitkár asszony, drága, én úgy gondolom, hogy a vizitdíj a paraszolvenciát nem fogja kiváltani - nincs köze hozzá. Azt hiszem, hogy a beteg kiszolgál tatottsága, bár nem tudom, kegyed mit ért alatta, de a beteg, amikor beteg, kiszolgáltatott, mindannyian azok vagyunk. Amikor az orvoshoz megyünk, akkor ott olyan dolgainkat mondjuk el, és olyanban kérünk segítséget, amivel, én úgy gondolom, olyan kapcsola tba kerülünk egymással, a beteg és az orvos, ami, azt hiszem, kiválthatatlan a 300 forinttal. Nem erről van szó - a rendszer.