Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 17 (33. szám) - A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter:
1854 összegeket tervezünk rájuk költeni. Az egyik a nagytétényi M etallochemia gyártelep és környezetének kármentesítése. Most a munkák döntően a környező több száz ingatlan talajának kicserélését és az ott elvégzendő kármentesítést szolgálják, a másik pedig a budafoki barlanglakásoknál a gázmasszától történő kármentesít és. De érdemes arról is megemlékezni, hogy ez a kármentesítés nemcsak a XVI. fejezetben, nemcsak a mi tárcánk költségvetésénél jelenik meg, hanem, hogy egy példát mondjak, a GKM 25. címében, ahol az uránércbánya környezeti kárelhárítására 720 millió, tehát közel háromnegyed milliárd forint tervezett a költségvetésben. De hasonlóan, ugyanilyen logika szerint a költségvetés más fejezeteiben, nem csak a XVI. fejezetben lehet igen komoly tételeket találni, amelyek egyértelműen környezetvédelmi célokat szolgálna k. Számomra nem az a fontos, lényeges kérdés, hogy vajon a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnál jelenike meg egy forrás vagy pedig nem, hiszen az ország számára fontos az, hogy történike e téren előrelépés vagy nem. Engedjék meg, hogy néhány ügyet azért itt megemlítsek. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnál lakossági közműfejlesztésre, víz- és csatornaszolgáltatás fejlesztésére jelentős, összességében 7,8 milliárd forint forrás látható. Az FVMfejezetben a már most folyamatban lévő I. nemzeti vidékfejlesztési terv különböző vidékfejlesztési programjait is érdemes kiemelnünk. És ha ezt összehasonlítjuk a 34 évvel ezelőtti állapottal, akkor azt látjuk, hogy itt egy történelmi, korszakos előrelépés történt. Az agrárkörnyezetgazdálkod ásra például a 2007. évi költségvetésben 48 milliárd 745 forint forrás áll rendelkezésre, az EU környezetvédelmi állatjóléti megfelelésére 3 milliárd 35 millió forint, a mezőgazdasági területek erdősítésére 12 milliárd 720 millió forint, amellett, hogy oly an tételek is megmaradnak és jelen vannak, mint például a parlagfű elleni védekezésre mintegy 800 millió forint, termőföldvédelemre 400 millió forint erdőtelepítésre, erdőszerkezetátalakításra 600 millió forint. De hadd térjek vissza a XVI. fejezethez! Új időszak kezdődik ugyanis számunkra 2007ben az uniós források igénybevétele szempontjából is. Az elmúlt évek során felkészültünk erre a feladatra, mind a projektek szakmai előkészítése, mind pedig a pénzügyi fedezet biztosítása révén. Hadd emeljek ki háro m jelentősebb projektet az uniós támogatással megvalósuló környezetügyi projektek közül, hiszen ezek a programok 2007ben kezdenek felgyorsulni, még akkor is, ha a megvalósításuk a további, következő éveket is igénybe veszi, mert olyan horderejű, olyan nag yságú programokról van szó. 2007ben például folytatódik a RáckeveiSoroksári Dunaág teljes helyreállítását szolgáló program előkészítése. Ez egy hatalmas, közel 35 milliárd forint összegű beruházás, amelynek előkészítésére jövőre 1,3 milliárd forintot fo rdítunk annak érdekében, hogy a programot 2007ben valóban be lehessen adni az Európai Bizottsághoz. Megkezdődik a kisbalatoni vízvédelmi rendszer második ütemének megvalósítása is, egy olyan program, amely lassan már 20 éve várat magára, részben szakmai, részben anyagi okok miatt. Ugyanis a '80as évek közepén elakadt ennek a programnak a befejezése. A mintegy 7,5 milliárd forint értékű program előkészítésére 2007ben körülbelül félmilliárd forintot használhatunk fel. A Duna árvízvédelmi töltéseinek telje s körű kiépítése is uniós pénzek felhasználásával teljesedik majd ki, a Dunaprojekt összességében egy 18 milliárd forinthoz közelítő értékű program, amelynek előkészítésére 2007ben mintegy 1 milliárd forint áll rendelkezésünkre, és a teljes hazai Dunasz akaszon még hiányzó árvízvédelmi művek, fontos vízgazdálkodási műtárgyak és egyes mellékágak rendezésének az előkészítését akarjuk jövőre elvégezni. De engedjék meg, hogy ne csak előkészítéseket és a következő esztendőkben esedékes fejlesztéseket említsek, hiszen ezek nagyon fontosak, de fontosak azok a programok is, amelyek megvalósítása már megkezdődött, és 2007ben nagy erőkkel fog folytatódni, és nyilván ezek forrása is rendelkezésre áll. Terveink szerint folytatódik az ország hulladékgazdálkodási rends zereinek modernizációja és kiépítése. Az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt akarunk fektetni a hulladékképződés megelőzésére, mérséklésére és a hasznosítás növelésére. Az előttünk álló hét esztendőben közel 300 milliárd forint fejlesztési forrást tudunk hulladékgazdálkodási fejlesztésekre