Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 13 (30. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - JAUERNIK ISTVÁN (MSZP):
1522 ugyanazt a hibát vétette, mint az említett 160, csupán az a különbség, hogy ennél az ötven önkormányzatnál a lakástakarékpénztári megtakarítás már lejárt és véget ért, a többi 160nál meg még él és működik. Kérdezem én, hogy mi a különbség a között az önkormányzat között, amelyik ugyanúgy elkövette a szabálytalanságot, de nála már lejárt a lakástakarékpénztári gyűjtés és befejeződött, illetve a között, amelyiknél ez mé g nem fejeződött be. Szakmai szempontból ez egyszerűen érthetetlen! Ez az egyik kérdés. A másik kérdés: azt kell megvizsgálni, s itt nagyon bölcsen kellene döntenie az Országgyűlésnek, hogy vannak olyan önkormányzatok, amelyek 2002. május 22. előtt - ez eg y fordulónap, mert ez a kormányrendelet hatálybalépésének az ideje, amely teljesen megváltoztatta a közműfejlesztési hozzájárulás visszaigénylésének lehetőségét - teljesen szabályosan és jogszerűen döntöttek a közműfejlesztési hozzájárulás igénybevételéről , és 2002 májusa után is folytatták ezt, azaz kvázi egy szerzett joggal folytatták tovább a közműfejlesztési hozzájárulás visszaigénylését. Az Állami Számvevőszék jelentése ezeket jogi szempontból abszolút egy kategóriába sorolja azokkal, amelyek 2002. máj us 22. után szabálytalanul kezdték el a visszaigénylést. Ebből a vitából is látszik, hogy az Országgyűlésnek igenis van mit megvitatnia. S itt jelentkezik vissza a számvevőszéki bizottság hiánya, mert ha a számvevőszéki bizottságot nem törli el a kormányzó többség, akkor az ezt a jelentést meg tudta volna tárgyalni, és egy szakmailag és jogilag is igazságos és reális javaslatot tudott volna az Országgyűlés elé hozni. (18.10) Így, hogy egyetlen bizottság sem tárgyalta meg, ez a helyzet van. Mindenki döntse e l - egyébként itt van nálam az állami számvevőszéki jelentés , tisztelt szocialista képviselők, nézzék meg, hogy a saját körzetükben hány önkormányzatot tesznek tönkre azzal, ha ezt a módosító javaslatot így hagyják. Én összesen annyit kérek, hogy szavazz uk ki most a törvényből ezt a módosító javaslatot, semmi nem késő, ha mondjuk, decemberben a zárószavazás előtt fogjuk belerakni a 2007. évi költségvetési törvénybe ezt a módosító javaslatot, amit az Állami Számvevőszék kér vagy javasol az Országgyűlésnek, hogy fogadja el. Legyen idő ezt kitárgyalni és megtárgyalni, legyen idő mindenkinek megnézni, hogy a saját körzetében az igen szavazatával melyik önkormányzatot fogja ezáltal tönkretenni. Egyébként a probléma úgyis vissza fog hullni ide, az Országgyűlés e lé, mert biztos vagyok benne, hogy az érintett önkormányzatok a Pénzügyminisztériumot, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot, a saját képviselőit és mindenkit keresni fognak, hogy baj van, mert ezeknek az önkormányzatoknak a nagy része képt elen lesz még tíz év alatt is visszafizetni ezt. Egyébként az elmúlt évben megállapítottnak majdnem az ötszöröse, amit most az Állami Számvevőszék vissza akar fizettetni, és még egyszer mondom, egyáltalán nem az a jogi helyzet van, mint egy évvel ezelőtt. Tehát azt kérem csak az Országgyűlés képviselőitől, illetve jó néhány kormánypárti képviselőtől, hogy segítsenek, támogassák, hogy ez a módosító javaslat kerüljön ki, és kerüljön újra az Országgyűlés elé, s majd azt követően döntsön róla a 2007es költségv etésnél az Országgyűlés. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Jauernik István képviselő úrnak, MSZP. JAUERNIK ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt gon dolom, hogy kell Tállai képviselő úr hozzászólására reagálni. Ha ilyen hosszasan tanulmányozta volna az ÁSZ jelentését, képviselő úr, akkor nem mondott volna ilyen sok butaságot, mint amit tetszett mondani. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Helyes! - Felzúdul ás a Fidesz soraiban.) Nem igaz, hogy egyetlenegy bizottság sem tárgyalta meg. Az önkormányzati bizottság, a költségvetési, pénzügyi és