Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 7 (29. szám) - A géntechnológiai tevékenységről szóló 1998. évi XXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KARSAI JÓZSEF (MSZP):
1429 módszerekkel kell elérnünk, hogy GMOmentes legyen , az Unió nyomása ellen, rafinált módon, mint egy jó, rafinált ügyvéd - (Dr. Kis Zoltánnak:) Zolira nézek, de elég jó ügyvéd is, jogász , tehát meg kell oldanunk valamilyen formában. Elnézést kérek a bioetanolért, Zoli, két év alatt fel lehetne dolgozni, de ha kivonjuk a bioetanolból a fehérjét, abban a pillanatban a fehérjetakarmányon keresztül újra belekerült az élelmiszerláncba. Tehát azt hiszem, ha jól láttam, Ángyán professzor úr, ott volt a Mindentudás Egyetemén, ha profilból jól láttam, Heszky profe sszor úr, egy az egyben végignéztem az egészet. Egyem meg a szívét, ő mindenről beszélt az égvilágon, gyönyörűen elmondta a telített zsírsavas repcétől a szójáig, tulajdonképpen már 99,9 százalékban esszük a szóját. Nem tudni, lehet, hogy tíz év múlva lesz hatujjú gyerekünk - vagy az unokánknak lesz , nem tudhatjuk, mert ez egy nagyon komoly beavatkozás, és nagyon komoly lobbi. Tehát nekünk itt a megakadályozás kell hogy a legfontosabb legyen, hogy meg tudjuk állítani az Uniót. Gondoljunk arra, hogyan csin álták meg a 71 hektolitersúlyú kukoricát! Nem termelnek kukoricát az északi országokban, le fognak bennünket szavazni. Hogy csinálta meg a minisztérium? A rozs szorzójával rászoroz. Megmértem a kukoricákat, 7273as a rendes szorzóval. (17.50) Ki tudtuk be kkelni az intervenciós kukoricának a gondját, holott előtte 50 milliárdos károkról beszéltünk. Én azt hiszem, hogy néhány dolgot hadd mondjak el mint tízegynéhány évig tudományos kutató, talán azzal kapcsolatban, hogy ha valaki nem akar nagyon ma már kukor icamolyos csemegekukoricát enni, tudjáke - és nagyon sajnálom, hogy nincs itt a televízió, mert ez most egy olyan felvilágosító műsor lehetett volna, amikor minden ember megtudta volna, hogy esze ágában sincs, és magától kinyilatkoztatná, hogy nincs szüks égem GMOs termékre , kérem, fürkészdarazsat telepít, nem permetez már! Ha egyetlen cső előfordul egyetlen kocsi csemegekukoricában, amely kukoricamolyos, nem veszi át még a konzervipar sem. Kérem, 800 hektáron termelnek a dombegyházi Eurotésznél, egyetle n molyos kukorica nincsen, ez egyértelmű. Nagyon fontos elmondani, amikor toxinról beszélünk, professzor úr: egy kicsit elválasztanám, mert én is figyeltem, és másodszor megnéztem az ismétlését is a Heszky professzor előadásának, hogy tulajdonképpen keletk ezik egy olyan fehérje, amelyet a középbél tájékán, ha lehet ilyennek nevezni egy hernyónál, mert ez nem bogár, akkor képes a középbélben ebből a fehérjéből kialakítani egy olyan anyagot, amelyik toxikus, és megmérgezi - bocsánat, nem is megmérgezi. Nem is méreg, véleményem szerint nem méreg - biokémikus voltam tíz évig, néhány találmányt majd megemlítek, ami nagyon fontos, hogy hogyan lehet a vegyszernyomást csökkenteni, a vegyszerterhelést , tulajdonképpen a bél hámsejtjeiben megszünteti a tápanyagfelszí vó képességet, ennek következtében éhen pusztul az a, nem szerencsétlen, mert nem szeretem a kukoricamolyt, tehát elpusztul a kukoricamoly, de egy másik molyfajta például nem. Természetesen a kukoricában nagyobb mennyiség van, és ez egy halom átalakuláson megy keresztül, amikor a szármaradvány belekerül, az egész bélrészben, mert zömében a bélrészben meg a kukoricában benne van. Végig a Heszky professzor, ha jól mondom a nevét, mindent elmondott, csak azt nem mondta el, hogy ennek hány éves olyan tapasztala ta van, mint amikor mi csináltuk, hogy hat évig néztük a karcinogén hatását egyegy növényvédő szernek, csak arról nem beszélt, hogy ennek mik a hátrányai genetikailag, és mi lesz tíz év múlva, húsz év múlva, és mi lesz ebből, hova alakul. Gondoljunk a H5N 1 vírusra, ahol egy pillanat alatt átalakul, máris egy másik formát ölt és megtámadja, már nincs ellene ellenszer! Tehát én azt hiszem, rendkívül fontos az, hogy nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy találjuk meg azt a módszert, amiben én nyugodtan mondhat om azt, hogy ez most egy nagyon értelmes dolog, de nem pártvita. Nyugodtan mondhatom itt a jelen lévő három pártra, mert mindannyian abban értünk egyet és a kormány is, hogy csináljunk valamit, és legyen jogszabály rá, mert ha nem, akkor majd csinálnak nek ünk. Ha most megnézzük, hogy hol termelnek kukoricát vagy éppen szóját: