Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 9 (19. szám) - A Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között Budapesten, 2002. november 4. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: - ELNÖK (Mandur László):
130 Hosszú éveken át folyt egy diplomáciai konferencia, amely végül is lehet ővé tette, hogy a genfi egyezmények által használt vörös kereszt és a vörös félhold mellett egy újabb jelvény kerüljön elfogadásra, nevezetesen a vörös kristály, és ezáltal az izraeli nemzeti vöröskereszt is tagjává válhasson a vöröskeresztmozgalomnak. A vörös kristály mint újabb szimbólum és jelvény lehetővé teszi, hogy a belsejében minden egyes nemzeti vöröskeresztszervezet elhelyezze a maga szimbólumát. Ezzel megnyílt az út ahhoz, hogy az izraeli vöröskereszt is részesévé váljon ennek a mozgalomnak. A hosszú diplomáciai konferencia 2005ben Genfben lezárult, ebben aktívan részt vett a magyar tárgyaló küldöttség. És most ezt ajánljuk, hogy a parlament is járuljon hozzá, és törvénnyel fogadja el a jegyzőkönyv kihirdetését. (Taps a kormányzó pártok padsora iból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben. Kérdezem, hogy kíváne valaki szólni. Gombnyomással jelezze! (Nincs ilyen jelzés.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő. Ezennel az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a törvényjavaslathoz nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/776. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 292 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. A Magyar K öztársaság és a Portugál Köztársaság között Budapesten, 2002. november 4. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Magyar Köztársaság é s a Portugál Köztársaság között Budapesten, 2002. november 4. napján aláírt konzuli egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és határozathozatala. (Folyamatos zaj.) Az előterjesztést T/951. számon, a külügyi bizottság ajánlását pedig T/951/1. számon kapták kézhez a képviselők. Most megadom a szót Horváthné dr. Fekszi Márta külügyi államtitkár asszonynak, a napirendi pont előadójának. Parancsoljon, államtitkár asszony. HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár, a napir endi pont előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Köztársaságnak több mint 47 kétoldalú konzuli egyezménye van. A magyarportugál konzuli egyezmény ezeknek a sorába illeszkedik, és kiegészíti, pontosítja a konzuli kapcsolatokró l szóló ’63. évi bécsi szerződés rendelkezéseit. Amennyiben új vonással jelentkezik ez a kétoldalú konzuli egyezmény, az, hogy Magyarország európai uniós tagságából fakadóan lehetővé teszi, hogy harmadik országokban, ahol az egyik félnek nincsen konzuli va gy diplomáciai képviselete, eljárjunk egymás javára. A konzuli egyezményt a parlament már megerősítette; lényegében arról van szó, hogy a törvényjavaslat elfogadásával beilleszkedjék a magyar jogrendbe. Kérem ehhez a hozzájárulásukat. ELNÖK (Mandur László) :