Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. november 6 (28. szám) - Dr. Molnár Zsolt (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - “Mi az igazság az október 23-ai rendbontók mozgásával kapcsolatban?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - GÁL J. ZOLTÁN, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
1205 Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A FideszMagyar Polgári Szövetség és a KDNP egyaránt rendőri brutalit ásról, sőt rendőrterrorról beszél az október 23ai események kapcsán, olyannyira, hogy Orbán Viktor politikai mozgalma november 4én, a nemzeti gyásznapon egyenesen a rendőri fellépés áldozatai melletti szolidaritási menetet, a köztársaság rendőrségével sz embeni demonstrációt tartott a fővárosban. Az ellenzéki frakciószövetségnek a rendőrséggel szembeni vádjai két pilléren alapszanak. Az egyik: a rendőrök szándékosan, sőt politikai utasításra tolták a Deák téri randalírozókat az Astoriánál rendezett Fidesznagygyűlés békés tüntetőire. A másik: a rendőri intézkedés eleve nem is az utcakövekkel dobálódzó, barikádot építő, díszlettankkal támadó, a rendőrt késelő rendbontók ellen irányult, hanem a békés tüntetők ellen. Bár Magyarország polgárai az eseményeket tú lnyomórészt saját szemeikkel láthatták a televíziós közvetítések során, a köztársaság rendje és annak biztosításában fő szerepet játszó rendőrök becsületének megőrzése, a köztársaság rendőrségét ért vádak tisztázása érdekében fontosnak tartjuk, hogy az ors zág közvéleménye a korábban titkosnak szánt nyomozati iratokat, információkat megismerhesse. A tisztánlátás ebben az esetben a legfontosabb közérdek, mert a köztársaság rendőrségét a fizikai támadások után most politikai támadások érik. Kérdezzük tehát a t itkosszolgálatot felügyelő kancelláriaminisztertől, hogy az október 23ai eseményekkel kapcsolatosan korábban titkosított, mára azonban - nem utolsósorban az MSZP kérésére - feloldott adatok, információk fényében milyen válasz adható az alábbi kérdésekre. Elsőként: igaze, vagy bizonyítható a hazugság, hogy a rendőrség tolta rá a rendbontókat a fideszes nagygyűlés közönségére? Másodsorban: vane bizonyíték arra, hogy a rendőrség minden tőle telhetőt elkövetett annak érdekében, hogy a két tömeg keveredését m egakadályozza, illetve ezzel kapcsolatos veszélyekről tájékoztassa a fideszes szervezőket? Végezetül: kimutathatóe bármilyen politikai kapcsolat a FideszKDNP és a rendbontások értelmi szerzői között? Köszönöm válaszát, miniszter úr. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Gál J. Zoltán államtitkár úrnak. Parancsoljon! GÁL J. ZOLTÁN , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, az elmúlt óra alapján azzal az illúzióv al leszámolhatunk, hogy a Fidesz részéről az a szó, hogy elnézést, ne adj' isten, az a szó, hogy sajnálom vagy bocsánat, nem fog elhangzani (Dr. Géczi József Alajos: Pedig jólesne! - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szég yen, gyalázat! - Az elnök csenget.) , pedig a tisztelt képviselőtársaimnak lenne erre oka, nem is kevés; tudniillik az elmúlt héten a Fidesz lelepleződött, számukra csúfosan, a közvélemény számára viszont egyértelműen. Lelepleződött azért, mert kiderült, ho gy az a vád, amire a rendőrség elleni támadásokat építették, hazug volt. A nyilvánosságra hozott hangfelvételek egyértelműen bizonyították, hogy a rendőrök mindent megtettek annak érdekében (Dr. Pósán László: Mennyi az a minden?) , hogy a rendzavarókat távo l tartsák a Fidesznagygyűlés résztvevőitől. A bekiabálók kedvéért elismétlem a pontos időpontokat, talán így másodszorra a tudatukig is eljut. 16 óra 20 perckor megállt a rendőrosztag, amikor azt észlelték a parancsnokok, hogy túl közel vannak a rendzavar ók a Fidesz nagygyűlésének résztvevőihez. Orbán Viktor 18 óra 45kor beszállt a rá járó motorral váró páncélautóba. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: 17kor!) Ekkor ért véget a Fidesz nagygyűlése anélkül, hogy az ott részt vevőknek elmondták volna, hogy merr e ne menjenek. A rendőri oszlatás 19 óra 20 perckor érte el az Astoriát. Tehát összesen másfél óra állt rendelkezésre a Fidesznagygyűlés résztvevőinek arra, hogy a rendőri felszólításoknak megfelelően elhagyják a helyszínt, és a Fidesz szervezőinek pedig arra, hogy erre megkérjék a saját szimpatizánsaikat.