Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 31 (27. szám) - Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz):
1121 A hivatásrendűség hozzátételének külön örültem, mert a kamarai rendszer mint az egész állami és jogalkotási intézménybe bekerült szervezet, némi túlzással lassan kétszáz éves, és azért jött létre, mert kétségtelenül voltak önszerveződő csoportok, amelyekkel a törvényhozók és a végrehajtók nem tudtak mit kezdeni, már akik hittek abban, hogy törvényhozásra, végrehajtásra és ellenőrzésre oszlik egy modern állam feladata. A nyolcvanas években, amikor már mozgolódni lehetett Magyarországon, akkor nagyon sokan voltunk olyanok, akik kezdtük megfogalmazni azt az igényt, hogy az orvoskar mint hivatásrend igazgathassa saját jogán, okán és esküje szerint a területét. Tudtuk, hogy a világban van egy harmadik formáció is, az angolszász és a skandináv modell, ame lyik más módon indult, de ők a Magna Charta óta nem törtek meg egyszer sem, mert valahol folyamatos volt a világuk. Az a francia és német jogrend, amihez mi illeszkedtünk, a hivatásrendeket - így a gyógyítás hivatásrendjét is - kamarai közreműködéssel tudt a elképzelni, és tudta biztosítani ennek a hivatásnak az etikai és a szakmai biztonságát. Ezt csúfolja meg most - és önmagát is megcsúfolja - a koalíció, amely a XXI. századhoz illesztve létrehozta a szakdolgozói kamarát. Létrehozta egy más formában, mint ahogy mi kezdeményeztük, mert valahol másképp láttuk. (18.20) De létrejött ez a harmadik kamara is ugyanazokkal a hivatásrendi köztestületi jogosítványokkal, mint a másik kettő. És most itt vagyunk a XXI. század elején, itt vagyunk egy koalíciós kormányzás sal. A magam részéről azt gondoltam, hogy a diktatórikus, a proletárdiktatórikus rendszernek vége, Magyarország elindul a demokrácia útján, és azt gondoltam, hogy kiteljesedik, és a részvételi demokráciával valahol mindenki megtalálhatja a szerepét. És let t egy “demokratikus diktatúra”, olyan csúfságára a demokráciának, hogy nem is tudom, hogyan fogunk ebből kilépni. És végül is mi történt? Egy kormányprogrami elemre hivatkozva a bizottsági ülésen az államtitkár asszony azt mondta, hogy azért kerül erre sor , mert benne volt a kormányprogramban. A szomorú az, hogy én a nyári kormányelőterjesztéshez hozzájutottam, ahol a miniszter úr igenis politikai okkal, politikai tevékenység vádjával, döntően az orvoskamarára hivatkozva tette javaslatát, hogy szűnjék meg ez a három hivatásrendi köztestület. Kérem, valaki úgy lesz a hivatás rendjének a tagja, hogy beiratkozik az adott képzőintézménybe, aztán ott levizsgázik, orvossá avatják, vagy megfelelő szakképesítést szerez, vagy gyógyszeresszé avatják, és az esküjével felvállalja a szakma összes szabályát. És akik itt a kollégáim közül - talán tizenketten vagyunk itt - visszaemlékeznek az esküjükre, pontosan tudják, hogy ahhoz a karhoz csatlakoztak, amelyet összefog az Orvosi Kamara, a gyógyszerészeket a Gyógyszerész Ka mara és három éve a hivatásrendi köztestületté minősített szakdolgozói kamara. Ennyi. És most hoznak egy törvényt, hoznak egy törvényt, amelyik egyesületté degradálja ezt a három testületet. De nem elég, hogy egyesületté degradálja őket, még egy állami fel ügyeletet is rátesz erre az egyesületi típusú működésre, mert nem attól lesz valami köztestület, hogy beírom az 1. §ba, hanem hogy mindazokat a jogosítványokat és kötelezettségeket megkapja, amelyeket az európai jogrend a köztestületiséghez rendel. Valaho l méltatlan, és nem is tudom, hogyan fognak elszámolni ezzel önmaguk felé. Itt tegnap, ma, aztán még talán egypár napig a reformnak álcázott változtatásokról szavazunk, az ahhoz csatlakozó törvényekről. Már az előző törvény kapcsán elmondtam, igen, lehet f ormálni mindent, törvénnyel szükséges is formálni, ha van egy jó célképünk - de ne hitessük el a magyar társadalommal és az egészségügyi társadalommal, hogy ezek a változások most egy jó célkép felé mozdulnak! Be szabad azt is vallani, hogy olyan helyzetbe került az ország, hogy korlátozott helyzetben vagyunk, és kényszerintézkedések sorát kell hoznunk ahhoz, hogy az egyensúly valahogy helyreálljon, és elindulhassunk felfelé. A felelősséget azért illik vállalni, és nem illik olyan döntéseket hozni, amelyek nem szükségszerűek. A bevételek növelése és a kiadások csökkentése a mai helyzetben, igen, szükségszerű, mert ide jutott az ország. Hogy hogyan jutott ide, ezt különbözőképpen értelmezhetjük, különbözőképpen magyarázhatjuk, de van ennek egy
