Országgyűlési napló - 2006. évi őszi ülésszak
2006. október 31 (27. szám) - Egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz):
1102 módon, és aztán az utolsó négy évet már mint nyugdíjas, de még jövedelemmel rendelkező, újból hozzáfizettem. Ebből adódik az, hogy én sértőnek veszem azt, hogy 27 évemet semmibe veszik akkor, amikor az egészségügyi rendszerhez fordulok, mert én nem ezért fizettem, nem ezért vonták le az összegemet, nem ilyen rendszerről volt szó. Nem beszélve, és itt utalnék rá - azt hiszem, talán Nyul képviselőtársam említette , a csoma gról. Kérem, én megnéztem ezt a törvényt, mert meg szoktam nézni a törvényeket. Az tisztázott, hogy mi jár ott, sürgősség meg ilyen módon, az is tisztázott, hogy az extra szolgáltatásoknál mi történik, de azt, hogy nekem, magyar állampolgárnak mi jár, bocs ánat, mi (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) van benne az ellátási rendszerben, nem olvastam sehol. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszonynak, KDNP. DR. LANCZENDO RFER ERZSÉBET (KDNP) : Köszönöm szépen. Tényleg ez az utolsó reakcióm, bármi lesz is ezt követően. Képviselő Asszony! Én tényleg nem akartam sem megbántani, és nagyonnagyon sajnálom, ha a felsőbbrendűségi érzést sugalltam volna, hisz egy keresztény ember e lsősorban szolgálni kíván, elsősorban tényleg a szeretet törvénye alapján akar a másik emberhez közelíteni és az igazságát képviselni. Elnézését kérem, nem volt szándékom, hogy ezt sugalljam, vagy önt ezzel megbántsam. Köszönöm. (Taps a KDNP és a Fidesz pa dsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Visszatérve az előre bejelentett felszólalókhoz, megadom a szót Heintz Tamás képviselő úrnak, Fidesz. A képviselő urat illeti a szó. DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! A törvényjavaslatból, melyet magunk között csak egészségügyi salátatörvénynek nevezünk, úgy méltatjuk, én egy aprócska, de már a feltálalás előtt fonnyadó salátalevelet, háziorvosként a vizitdíjat boncolgatnám egy kicsit. Fél évvel ezelőtt a mini szterelnöki vitában az önök jelöltje azt találta mondani, sőt igen agresszíven bizonyítani, hogy ellenfele, ha úriember, vonja vissza abbéli állítását, hogy a szocialisták receptdíj, vizitdíj bevezetésére készülnének. Elrepült néhány viharos hónap, és, na nézd csak, nem a vizitdíj bevezetéséről tárgyalunk? Tárgyalunk, és önök be fogják vezetni. (16.40) De nézzük csak, mi az értelme, célja ennek az orvost és beteget egyaránt megalázó helyzetbe hozó intézkedésnek. Hát semmiképpen nem az orvosbeteg kapcsolat erősítése. A törvényjavaslat szándéka, mellyel az indokolatlan orvosbeteg találkozásokat igyekszik csökkenteni, eredményét tekintve meglehetősen kétes, orvosi diplomával rendelkező előterjesztőire nézve pedig semmiféle empátiáról nem tesz tanúbizonyságot. Azt feltételezni, hogy a betegek csak azért járnak orvoshoz, hogy jól szórakozzanak, mert nincs más dolguk, szánalmas érvnek tűnik. Inkább az okát kéne megkeresni annak, hogy miért járnak tömegesen az elmagányosodott, lelkileg bezárkózott magyar honfitárs aink nyugateurópai társaiknál lényegesen többször orvoshoz, ahhoz az utolsó emberhez, aki még meghallgatja őket és segíteni próbál. Vajon mi az oka annak, hogy középkorú, munkáját vesztett, létében fenyegetett állapotú emberek más híján az esetleg évtized ek óta őket gyógyító orvosoktól várnak segítséget? Ezek az emberek az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak, amikor segélyek, leszázalékolás, közgyógyellátás intézése miatt is ostromolják a doktorokat. Mondom ezt akkor, amikor gyakorló orvosként magam is tapasz talom nap mint nap a fenti esetek tömegét, és tudom, érzem, mekkora pluszterhet jelent a tényleges gyógyítás folyamatában ez a társadalmi jelenség.
