Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. július 3 (11. szám) - Páva Zoltán (MSZP) - az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez - “Mi várható a sport irányítása terén 2006-2010 között?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PÁVA ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár:
844 mechanizmust fog jelenteni, amely a sportirányítás egészében majd lehetőséget ad egy jó működésre. Az igaz gatási reformok sorát ezzel együtt még nem fejeztük be, hiszen a költségvetési racionalizálás érdekében indokolt a sportágazat területén működő intézményi struktúrát átalakítani. Elsődleges szempont, hogy az egyes költségvetési szerveknél egyaránt jelentke ző azonos vagy hasonló jellegű feladatok elvégzése egy intézményi szervezeten belül történjen, a párhuzamos feladatellátások meg fognak szűnni; ez az állam és az állampolgárok érdeke. A kormányzati ciklus első és legfontosabb sportpolitikai lépésének tarto m, hogy a nemzeti sportstratégia újra a Ház elé kerüljön, és hogy megkezdődhessen a vitája, reményeink szerint majdan konszenzusos elfogadásával. A stratégiában megfogalmazott alapvető célkitűzés, hogy hazánk a sportnemzet státusát megőrizve, sportoló nemz etté is váljon. Éppen ezért a sporthoz való hozzáférés lehetőségét kell megteremteni állampolgár, önkormányzati intézmény, egyesületek számára egyaránt. Az iskolai testnevelés és a diáksport területén is a mindennapos testmozgás feltételrendszerének kialak ítására törekszünk. Az európai uniós támogatási források kihasználása pedig a nemzeti fejlesztési terv következő szakaszában óriási lehetőséget biztosít majd az intézményhálózat bővítésére. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megad om a szót képviselő úrnak. PÁVA ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm, államtitkár úr. Úgy ítélem meg, hogy a sportot szerető, a sportban ténykedő szakembereket, sportolókat megnyugtatja ez a válasz, annál is inkább, mert a nemzeti sportstraté gia tavalyi beterjesztése, úgy ítélem meg, hogy előzetes konzultációk alapján, konszenzusos alapon történt meg. Hogyha elfogadjuk ezt a nemzeti sportstratégiát, amit a kormány most legjobb tudomásom szerint újból beterjeszt, akkor ezt követheti majd egy új , egységes sporttörvény kialakítása, amely hosszú távra megszabhatja a feladatokat, és reményeim szerint talán egy olimpiai törvényt is el tudunk fogadni. Mindez arra jogosít bennünket, hogy a sportban izgulók egy kicsit megnyugodjanak, és érezhetik azt, h ogy megfelelő támogatásban tudnak részesülni, különösen akkor, hogyha az uniós pénzek is megérkeznek, és ha a magántőkét is be tudjuk ebbe vonni. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra államtitkár urat illeti a szó. DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár : Tisztelt Képviselő Úr! Mindenképpen egyeztetve önökkel, majd azokkal a képviselőkkel, akik a sportban érintettek, érdekeltek, érdeklődnek, mindenképpen a doppingellenes nemzeti stratégiát is b e szeretnénk hozni. Át fogjuk alakítani a finanszírozást, hiszen egy átlátható, ellenőrizhető finanszírozási rendszer az érdeke a sportolóknak és az egyesületeknek egyaránt. Ugyanakkor hadd emeljem ki, önnek a kérdésében benne volt, a sport jelenleg működő , széttagolt köztestületi rendszerét egyszerűsíteni fogjuk, és ez is mindenkinek, mindannyiunknak az érdeke. Ön tudja, de talán kevesek a Házban, hogy én magam is a sport világából érkezem, örülök annak, hogy a minisztérium, amelynek számos szakterületet k ell gondoznia, egyik kiemelt feladatként a sportot kapta.