Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 27 (9. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
592 alatt a százezer lakosra vonatkoztatott regisztrált asztmás betegek száma 65ről 165re emelkedett csak hazánkban. A nyilvántartott asztmások száma meghaladja a 160 ezret, és az allergiában szenvedők száma mára körülbel ül kétmillióra tehető. A megbetegedésekből származó költségek rendkívül magasak, milliárdokat emésztenek fel. A szezonális allergiák kialakulásában és az asztmás tünetek fokozódásában jelentős szerepet játszanak az allergén, pollentermelő gyomnövények, és ha ezek hatását és előfordulásuk gyakoriságát nézzük, akkor népegészségügyi szempontból kiemelkedő helyen éppen a parlagfű szerepel. Éppen ezt a veszélyt érzékelte az Országgyűlés, amikor a megelőző években több egymásra épülő döntést hozott, és a 2005. év tapasztalatai azt mutatják, hogy valami elindult. Az elmúlt esztendőben a levegő parlagfűpollenkoncentrációja országos átlagban 22,5 százalékkal csökkent a korábban mért adatokhoz képest. Tudni való persze, hogy ebben meteorológiai hatások is szerepet ka pnak, azt azonban biztosan lehet állítani, hogy a tavalyi, egyébként kedvező meteorológiai viszonyok olyan emberi tevékenységre rakódtak, amikor ebben az országban évtizedek negatív előzményei után végre törődni kezdtek az emberek a parlagfűvel, hiszen - é s ez nagyon fontos eredmény - a tavalyi évben a lakosság figyelme igen erőteljesen ráirányult a parlagfűkérdésre, az erre kifejezetten irányított kampányok következtében. Megismerték az Országgyűlés által elfogadott, meglehetősen szigorú szankciókat tartal mazó növényvédelmi törvényt, és ahogy mondani szokták, a faluban az emberek egymást nyomták föl, ha nem találták megfelelőnek a gyommentesítést a másik parcellájában. A módosított növényvédelmi törvény alapján sokkal hatékonyabban tudtak eljárni az állami szervek, több mint tízszeres területet sikerült tavaly ellenőrizni, több mint hétszeresére növekedett a közérdekű védekezésre fordított összeg, és több mint négyszeresére a bírságösszeg. Az eredményekben az egyik legfontosabb az, hogy nyilvánosságra jutott , miért is van jelentősége a parlagfűmentesítésnek. Az a bizonyos törvény, amelynek a szigorúságáról szóltam, most igen aktuális. Június 30a közeledik, eddig az időpontig a gazdák, a földtulajdonosok, földhasználók minden szankció nélkül elvégezhetik a f eladatukat. Az idén kevesebb volt a nyilvánosság, mert kampányoltunk; most új egyensúly van, új Magyarország van, e más kampányok mellett sem szabad megfeledkezni arról a mindennapi teendőről, hogy gyommentesíteni kell. Még egyszer mondom, rövid ugyan az i dő, de még van néhány nap arra, hogy kiki a saját költségén természetesen elvégezze, mert ha június 30ig ezt a feladatát nem végzi el, a szigorú szankciók élni fognak, kampányhiány ide, kampányhiány oda, az egészség, mindannyiunk egészségének megőrzése é rdekében el fognak járni az állami szervek, és az drágább, hiszen bírság van, a közérdekű védekezés költsége. Mindenki gondolja meg, ez a szolga valóban drága. De az a legfontosabb, hogy soha nem lehet tudni, hogy ki lesz asztmás, ki lesz allergiás. Az a f öldtulajdonos, aki elvégzi becsülettel a dolgát, gondoljon arra, hogy senki más, mint önmaga, gyermekei, unokái egészségét óvta meg, és ha felelőtlenkedik, a többiek legyenek megnyugodva, az állam helytáll, elvégzi helyette a munkát, és be fogja hajtani az illetőn ennek az összes költségét. Fontolják meg! Kérem, irtsák a parlagfüvet magukért és az országért! Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A kormány nevében Gráf József miniszter úr kíván szólni. A miniszter urat il leti a szó. GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter :