Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 19 (5. szám) - „Reform vagy megszorítás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter:
50 szeretném megerős íteni, tisztában vagyunk azzal, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében olyan kormányzati lépéseket kell tenni, amelyek egyébként az Országgyűlésben feles többséggel elfogadhatók. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a mi felelősségünk, és kész en állunk ennek a felelősségnek megfelelően megtenni a szükséges lépéseket. De nagyon kérem önöket, hogy se a cinizmus vádjával ne illessék a kormányt, se ne próbálják meg félremagyarázni a szándékunkat, amikor azt mondjuk, igenis, azok az átalakító lépése k, amelyek az államreform részei, nagy reformátalakító lépések kezdő lépései lehetnének, és mi egyeztetni akarunk ebben az ellenzékkel. Ennek két oka is van. Egyfelől, mert a szabályozandó kérdések egy jelentős részéhez kétharmados változtatás szükséges az Országgyűlésben, másfelől pedig komolyan gondoljuk azt, hogy értelmes párbeszédnek van helye azokban a kérdésekben, amelyeknek a hatása átnyúlik egy cikluson. Tehát én szeretnék ebben nagyon egyértelműen és világosan fogalmazni, hogy így közelítsék meg ez t a kérdést, és ha lehet - még van idő a mai vitanapon , akkor próbáljunk meg ebben az összefüggésben tárgyalni komolyan, alaposan, megfontoltan erről a kérdésről; mert egyébként van miről, az egészen bizonyos, hogy az államreformot illetően, a közigazgat ási reformot illetően azt nem lehet mondani, hogy nincs alaposan előkészített tárgyalási anyag önök előtt, hiszen a szükséges törvényeket benyújtottuk. Én a mostani hozzászólásomban nagyon röviden szeretném vázolni az államreform és a közigazgatási reform legfontosabb lépéseit, illetve összefüggéseit. Az államreform céljáról szó esett már ma is és sokszor, azt mondjuk, hogy modern és fejlesztő államot akarunk, és ennek szoros összefüggéseként modern és fejlett Magyarországot. Tehát az államreformnak az a cé lja, hogy kevesebbet költsünk saját magunkra, erről volt már szó sokszor itt az Országgyűlésben is, és hogy jobb minőségű közszolgáltatásokat nyújtsunk. Ezért én, amikor a közigazgatási reformról beszélek, akkor ezt az államreform részeként szeretném önökn ek bemutatni, és szeretnék néhány érvet elmondani amellett, hogy igenis, most van jó ideje annak, hogy ezzel alaposan foglalkozzunk, és ebben létrejöjjön - amennyiben ez lehetséges - az Országgyűlésben egy szélesebb körű konszenzus, mint ami a kormányoldal egyetértését jelenti. Egyfelől én meg vagyok arról győződve, hogy a kormányunk nagyon jó ritmusban lép, amikor a közigazgatási reformját ideteszi az Országgyűlés asztalára. Európa több országában zajlik most egy olyan közigazgatási átalakítás, amely folya matba nagyon jól illeszkedik az általunk elhatározott lépéssorozat. Az Európai Unió nem szab korlátot, és nem mondja meg, hogy a közigazgatásukat hogyan alakítsák ki a tagországok, tehát nincsen ilyen előírás. De igenis van a saját jól felfogott érdekünkbe n alkalmazkodási kényszer, hiszen ha azt akarjuk, hogy az európai uniós tagország, Magyarország közigazgatása, adminisztrációja magas színvonalú adminisztráció legyen, merthogy így tudunk a lehető legtöbb uniós előnyhöz hozzáférni - és most itt nem csak pé nzről beszélek , akkor azt gondolom, hogy igenis ebben a ritmusban nekünk meg kell hozni a szükséges döntéseket. Konkrétumokról fogok beszélni a későbbiek során. Engedjenek meg előtte egy rövid kitekintést, három országról szeretnék nagyon röviden csak tá jékoztatást adni, hogy milyen folyamatok zajlanak. Franciaországban is egy közigazgatási reform zajlik éppen, ahol többek között sok minden más mellett százszázalékos elektronikus közigazgatás célkitűzését fogalmazták meg 2007re, és már most látszik, hogy ennek a programnak sikere van: 2007 elejéig 5 és 7 milliárd euró közötti megtakarítást vár a francia adminisztráció ettől a programtól. 2007ben átalakítják a közszolgálat személyi állományát, beleértve a köztisztviselőket és a közalkalmazottakat egyaránt , és vannak olyan területek, ahol jelentős létszámleépítést hajtanak végre, és vannak olyan területek, ahol pedig megerősítik