Országgyűlési napló - 2006. évi nyári rendkívüli ülésszak
2006. június 26 (8. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Bejelentés mentelmi ügyről - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
479 központi állam igazgatás átalakításáról a döntéseket korábban meghoztuk, ezek a döntések ismertek mindenki számára, az önkormányzati rendszer átalakítására vonatkozó javaslataink pedig a parlament előtt vannak. Remélem, hogy ami kétharmados többséget igényel belőle, azt az Országgyűlés kétharmados többséggel el fogja fogadni. A hét végi kormányülést követően pedig azt is bejelentettük, hogy az oktatásban és az egészségügyben milyen időponttal tudja a kormány eldönteni, hogy a megváltoztatás lépései mikor kerülnek a kormán y és a parlament elé. Tudom azt mondani most az ország nyilvánossága előtt is, hogy az oktatással kapcsolatos kérdésekkel még e héten a nyilvánosság elé lépünk, és azt is elmondtuk, hogy június végéig meg tudjuk határozni annak az ütemét, ahogy az egészség üggyel kapcsolatos változtatások törvényi feltételei Magyarországon megteremthetők, azaz benyújthatjuk az Országgyűlésnek a kormány szándékában álló változtatások törvényjavaslatait. Azt tudom tehát mondani, hogy a két kérdéskör az Országgyűlés előtt van, nevezetesen: a rövid távú egyensúly megteremtése érdekében hozandó intézkedésekre vonatkozó javaslataink, amit a kormány saját hatáskörben megtehetett, azt az elmúlt hetekben megtette, illetve a hosszabb távú stabilitás, az egyensúly tartós biztosítása érd ekében szükséges szerkezeti átalakításokra vonatkozó javaslatainkat pedig megfogalmazzuk. Az oktatás esetében a következő napokban a nyilvánosság elé lépünk vele, az egészségügy esetében pedig június végéig megtesszük ezeket a javaslatainkat. Kérem, hogy a z országért érzett felelősség jegyében önök is támogassák majd ezeket. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értün k. (14.40) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, ismertesse a napirenden kívüli felszólalásokra jelentkezők névsorát. Jegyző úr! SZŰCS LAJOS jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A keddi napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Hoffmann Rózsa frakcióvezetőhelyettes asszony, KDNP; Dávid Ibolya frakcióvezetőhelyettes asszony, MDF; Orosz Sándor frakcióvezetőhelyettes úr, MSZP; Lezsák Sándor frakcióvez etőhelyettes úr, Fidesz. Bejelentés mentelmi ügyről ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság magánvádas ü gyben tett feljelentés miatt indítványozta Bőhm András országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését . A megkeresést kiadtam a mentelmi